A Facebook használata irigységet és elégedetlenséget válthat ki

MTI Sajtóadatbank, 2013. január 22. 08:47

Irigységet és elégedetlenséget válthat ki a Facebook közösségi portál használata egy hétfőn bemutatott német kutatás szerint.

A berlini Humboldt Egyetem és a darmstadti műszaki egyetem kutatásában csaknem 600 Facebook-felhasználót kérdezték meg a közösségi portál használata alatt és után tapasztalt érzelmekről. Több mint egyharmaduk túlnyomórészt negatív érzelmekről, szomorúságról, fáradtságról, kudarcérzetről, magányosságról számolt be. Jellemzően azok a felhasználók tapasztaltak negatív érzelmeket, akik inkább fogyasztották az információt, mintsem termelték, vagyis nemigen kommunikáltak barátaikkal, ismerőseikkel, hanem áttekintették a megosztott bejegyzéseket, fényképeket, egyéb tartalmakat.


A kutatók szerint a negatív érzelmeket a Facebookon túlsúlyban lévő pozitív üzenetek kibocsátói iránt támadó irigység, és az ebből fakadó elégedetlenség váltja ki. A Facebook és más közösségi portálok minden korábbinál nagyobb mennyiségben szolgáltatnak információt a hasonló helyzetben lévő emberekről. A kép azonban torzít, mert a felhasználók elsősorban kellemes élményeket osztanak meg és sokszor túloznak, az életük negatív fejleményeit pedig nem nagyon részletezik. A saját helyzet és a látszólag sikert sikerre halmozó barátok helyzetének összevetése - a társas összehasonlítás folyamata - pedig irigységet és elégedetlenséget szül.


A közösségi oldalak használata akár "az irigység spiráljába" is lökhet, mert az irigység miatt a felhasználó még inkább a saját életének pozitív, örömteli vonásainak bemutatására koncentrálhat, ami éppen ugyanezt a hatást válthatja ki a barátainál, ismerőseinél  - vélik a német kutatók.


http://www.hu-berlin.de/pr/pressemitteilungen/pm1301/pm_130121_00

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Okoskarkötővel a finom eleganciáért

Ha egy eszköz neve elé odatesszük, hogy “okos”, rögtön mindenki azt hiszi, hogy egy apró kütyüről van szó, amibe rengeteg hasznos, vagy annak ítélt funkciót sűrítettek bele. 

2022. november 15. 09:24

A legnépszerűbb szoftverek kreatív munkához

Ha olyan szoftvert keresünk, amellyel a kreatív munkát végző szakemberek csodálatos dolgokat hozhatnak egyszerűen létre, bizony nem kell sokáig kutakodnunk. Számos nagyszerű szoftver közül válogathatunk a világháló széles palettáján!

2022. augusztus 11. 11:42

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39

Új keresőt fejleszt a Google

2023. április 24. 20:01