Négy jelentkező a GSM-R rendszer szállítására
A Kormány novemberi döntésében a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t (NISZ Zrt.) jelölte meg a GSM-R projekt megvalósítójának és a projekttel összefüggő támogatás kedvezményezettjének. A projekt célja, hogy megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom interoperabilitását, valamint növelje a közlekedés biztonságát és hatékonyságát. A döntés alapján a NISZ hatáskörébe tartozik a tervezésre, a kiépítésre és az implementációra vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolítása.
Az előzetes ütemterv szerint lezajlott előkészítő munka eredményeként a NISZ Zrt. 2012. december 22-én hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki a GSM-R rendszer megvalósítására 905 km vasúti vonalszakaszon. Az eljárásra 2013. január 25-én 10:00 óráig lehetett jelentkezni.
A 2012/S 247-407099 számon, az uniós közbeszerzési hirdetmények (Tenders Electronic Daily) oldalán megjelent részvételi felhívásra a határidőig négy cég jelentkezett.
Az eljárás jelenlegi szakaszában a jelentkezők egyelőre jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki alkalmasságukról nyújtanak információt. A részvételi felhívásban meghatározott szempontok alapján kiválasztott legalkalmasabbnak minősített ajánlattevők kapják meg az ajánlattételhez szükséges műszaki dokumentációt.
A NISZ Zrt. legkésőbb 60 munkanapon belül megkezdi a tárgyalásokat, melyek befejeztével – várhatóan 2013. második negyedévének végére – a legjobb ajánlatot adó céggel szerződést köt a GSM-R rendszer és egyéb kapcsolódó szolgáltatások ellátásához szükséges berendezések szállítására és szerelésére, valamint a rendszer teljes körű tervezési, építési, rendszerintegrációs, tesztelési, tanúsítási, próbaüzemi feladatainak ellátására.
Kapcsolódó cikkek
- BME - NISZ együttműködési megállapodás
- Több támogatás jut idén a hazai mikro-és KKV szektor informatikai fejlesztéseire
- Megjelent a gsm-r rendszer első pályázati kiírása
- Meghirdették a 2012. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot
- Hatmillióval támogatja a Médiatanács az online filmek gyártását
- Beleszövitech? Nyertech!: Kreatív pályázatot hirdet a Microsoft
- Tehetségkutató verseny indul ifjú feltalálók és kutatók számára
- Az EU 12,4 milliárddal támogatja a nyelvi és informatikai készségfejlesztést
- Az Év Honlapja - hosszabbítás
- Meghosszabbították "Az Év Honlapja" pályázatot
Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újdonságokkal tér vissza a Schneider Electric „zöld” versenye
Ismét meghirdette „Sustainability Impact Awards” pályázatát a Schneider Electric, a tavalyi első kiíráshoz képest számos újdonsággal. A fenntarthatósági törekvések megvalósításában és támogatásában élen járó vállalkozások pályázatait 2023. november 17-ig várják a szervezők, a globális győzteseket pedig jövő tavasszal hirdetik ki.
2023-ban immár 22. alkalommal indul 'Az Év Honlapja' pályázat!
Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. ’Az Év Honlapja’ izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applikáció mögött, akkor ez a lehetőség neked szól! Ne feledd augusztusban 20% Early Bird kedvezménnyel pályázhatsz!.
Ezek Európa legjobb fenntarthatósági startupjai
Idén tavasszal az EIT InnoEnergy együttműködésben a Vestbee-vel elindította a Hello CleanTech kezdeményezést azzal a céllal, hogy támogassák a zöldebb, fenntarthatóbb és szén-dioxid-mentesebb jövőt szorgalmazó induló vállalkozásokat. A pályázók a megújuló üzemanyagoktól, a zöld hidrogéntől kezdve az élelmiszer-értéklánc dekarbonizálásán át a körforgásos gazdaságot támogató javaslatokig számos ötletes megoldást mutattak be, amelyek közül a kiválasztottak segítséget kapnak a vállalkozásuk felépítéséhez, a javaslatuk kidolgozásához, teszteléséhez, illetve a továbbfejlesztéshez szükséges infrastruktúra kialakításához.
Kihirdették a Vodafone Digitális Díj nyerteseit
A Vodafone Magyarország Alapítvány ötödik alkalommal adta át a legjobb digitális innovációknak járó elismerést, az összesen 15 millió forint értékű díjazással járó Vodafone Digitális Díjat. Az innovációs pályázatra idén 107 pályamunka érkezett, a zsűri három kategóriában – KKV Digitalizáció, Fintech, Fenntartható Energia – értékelte a pályázatokat. Ezen felül idén egy arra érdemes pályázó a Start It @K&H inkubációs programban fejlesztheti tovább megoldását, egy második különdíjast pedig a Vodafone Magyarország munkatársai választottak ki az indulók közül.
Újra megnyílt a Digitális Felzárkóztatási Alap!
Okostelefon, tablet, laptop – eszközök, amelyek ma már elengedhetetlenek a kapcsolattartáshoz, a tanuláshoz, vagy akár a munkakereséshez, a munkavégzéshez is. A szociálisan rászorulók azonban nehéz anyagi körülményeik miatt sok esetben nem rendelkeznek az élethelyzetüknek megfelelő informatikai eszközökkel, szoftverekkel. Ennek leküzdésében segít a Magyar Vöröskereszt és a Yettel által létrehozott Digitális Felzárkóztatási Alap, amelynek forrásaira 2023. június 30-ig lehet pályázni.