Végállomás: a Hold

A Puli Space csapata töretlenül halad előre

Czipperer Dia, 2013. február 8. 17:34

Egy lelkes csapat, amely mögött két és fél év munkája áll. Hisznek abban, hogy egy kicsit meg tudják mozgatni a világot, és a Holdra jutás mellett a tudomány népszerűsítése is fontos részét képezi munkájuknak. 28 ezer becsült munkaóra, több mint 30 önkéntes: nagyjából így áll össze a Puli Space csapata.

Az egyik rover már Marokkóban készül arra, hogy sivatagi körülmények között bizonyítson. A Puli felébredt hat hetes „téli álmából”, és már el is utazott Afrikába. A MARS 2013 projekt keretében a sivatagban tesztelhetik, amely adottságait illetően nem hasonlítható össze a Marssal, de jó terepnek bizonyul arra, hogy a kis rover megmutathassa, mire képes.
 

A csapat célja nem kevesebb, mint hogy ők legyenek az „első Holdraszállók” a Google által szponzorált Lunar X PRIZE (GLXP) verseny keretében, és megtegyenek több mint fél kilométert a holdjáróval. A feladat egyáltalán nem egyszerű, hiszen összesen 23 csapat versenyez azért, hogy elsők legyenek. Amelyiknek sikerül, megnyeri a 20 millió dolláros fődíjat. Bár a második helyezett sem jár rosszul: nekik is 5 millió dollár üti a markukat.
 

Sokan nem hittek benne, amikor a csapat elkezdte a munkát, most pedig már ott tartanak, hogy a kis rover Marokkóban szeli a sivatag homokját. Az ember naivan azt gondolja, hogy nem is sok az 500 méter, amit élesben teljesíteniük kell, de hogy mi munka áll mögötte, és hogyan lehet mindezt megvalósítani, az már kevesek fejében fordul meg. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Holdra jutáshoz még sok víz lefolyik a Dunán, ugyanis a jelenlegi állás szerint az eszköz még nem „űrképes”.
 

Jelenleg a MARS 2013 szimulációs terepgyakorlaton tesztelik a prototípust - az Iteráció 2-öt -, és majd a kapott teszteredmények alapján építik meg az Iteráció 3-at. A projekt ideje alatt a küldetésirányítási központból irányítják a robotot (Mission Control Center), ahol 6 ember dolgozik együtt azért, hogy minden flottul menjen.


 

Az eszköz továbbfejlesztéséhez rengeteg munkára van még szükség. A sivatagban nem lehet olyan körülményeket teremteni, amely az űrben vár a Pulira, ezért - ahogy a szervezők fogalmaztak: „megfűtjük, megfagyasztjuk, megrázzuk, és egy kicsit megsugározzuk”. A leszállóeszköz fejlesztéséről nem is beszélve. Kevésnek tűnik az a 3 év, a mi rendelkezésre áll, hogy ezt kifejlesszék és megvalósítsák. De nem keserednek el, hiszen az is nagy eredmény, ha a fiatalokat meg tudják mozgatni a projekttel. „Ha nem jutunk el, nem hullatunk krokodilkönnyeket”.
 

Szerencsére több szponzorra is számíthatnak, akik különféle módon segítik őket munkájukban. A HungaroContol, a Telenor és az S&T is támogatja a csapatot. 

Telenor: „Az innováció viszi előre a világot”. Ahogy már az Apple korábban megfogalmazta: „azok az emberek tudják megváltoztatni a világot, akik hisznek benne”.


S&T: „Kreativitásszagot éreztem a levegőben. Fel kell nyitni a fiatalok szemét, hogy ez valójában mekkora munka”.

A csapat hisz abban, amit csinál: szerintük minden lépés, amit megtesznek, már önmagában siker, és ez hajtja őket előre.
 

Kulcsszavak: tudomány Puli Space

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

A No Fluff Jobs nemzetközi állásportál immár negyedik alkalommal elemzi a magyar, a lengyel, a cseh, a holland és az ukrán technológiai szektorban dolgozó nők fizetését, szakterületeit és készségeit, ám ezúttal más megközelítésből vizsgálta e témát. Elsősorban azt mérte fel, mikor kezdődött a nők érdeklődése e terület iránt, és kaptak-e támogatást céljaik megvalósításához. Az elemzés kitér a nemek közötti megkülönböztetésekre és egyenlőtlenségekre is.

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

Dömping árakkal, a hirdetési felületek leuralásával, tömegesen lehetetlenítheti el a hazai webáruházak működését a kínai e-kereskedő platform, a Temu. A csata még nem dőlt el, sürgős cselekvésre van szükség, különben megsínyli a hazai e-kereskedelmi piac jelentős része – figyelmeztet Szabó László a Growww Digital digitális marketing szakértője.

2024. március 6. 13:05

Magyar fejlesztők programján ámul a világ: Már nem csak tanul, teremt is a magyar MI

Az egészségügyi területen az adatok hiánya és költségessége korlátozza az MI fejlődését, különösen a bőrbetegségek esetén. A magyar MI fejlesztő csapat, az AIP Labs azonban létrehozott egy olyan fejlett, generatív MI-t, amely nemcsak tanul a meglévő forrásokból, hanem új adatokat is képes létrehozni, megkerülve a drága és nehezen beszerezhető címkézett adatok problémáját. Így szintetikus képeket tudnak alkotni olyan ritka bőrbetegségekről is, amelyekről jelenleg kevés információ áll rendelkezésre.

2024. február 27. 20:28

Magyar siker a bahreini Forma 1-en

A szezonnyitó Forma-1-es futam házigazdája, a Bahrain International Circuit (BIC) ma kiadott sajtóközleményében jelentette be, hogy a magyar Festipay készpénzmentes fizetés és integrált rendezvénymenedzsment szolgáltató cég által működtetett BIC PAY bevezetésével készpénzmentes fizetési rendszerre állnak át. 

2024. február 21. 16:15

Közös mentorprogramot indít a Corvinus és az OTP

A kiválasztott felsőbbéves corvinusos hallgatók közép- és felsővezetők irányításával négy hónap alatt megismerhetik a banki vezetői kultúrát és mindennapokat. 

2024. február 20. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09