Jön a tabletkorszak?

Czipperer Dia, 2013. március 7. 14:09

Egyre többen rendelkeznek táblagépekkel, a második negyedév elejére 300 ezer tablettulajdonos is lehet a KutatóCentrum szerint. A Tablet Report felmérésből az is kiderül, mire használják leginkább a masinát

A táblagépeket egyértelműen nem a tini korosztály használja – ezt a KutatóCentrum Tablet Report felmérése is alátámasztja, ugyanis leggyakrabban a 25-44 közötti korosztály, és ezen belül is a magasabb státuszúak rendelkeznek ilyen eszközzel. A 2012 harmadik negyedéves eredményeiből az is kerül, hogy főleg férfiak használják.

 
Úgy tűnik, a táblagépek népszerűbbek az e-book olvasóknál. A 18-54 év közötti korosztály 5%-ának van táblagépe, és csupán 3%-nak van e-book olvasója. Ez talán nem is meglepő, hiszen az előbbin szintén lehet e-könyveket olvasni. A felmérés egyébként rá is mutat arra, hogy a többség olvasásra használja készülékét.
 
A tableteket leginkább e-mailek, hírek olvasására, valamint információkeresésre használjuk, de nem ritka az elektronikus könyvek olvasása, a filmnézés, vagy a játék sem. Kevésbé jellemző viszont a film- vagy zeneletöltés, a dokumentumok szerkesztése, illetve a chatelés” – mondta Barcza Enikő, a KutatóCentrum vezetője.
 
Barcza Enikő szerint, ha a vásárlási terveket is figyelembe vesszük, akkor a második negyedévre megduplázódhat a táblagépek és a e-book olvasók száma. Bár a növekedési ütem igen gyors, azért ott még nem tartunk, hogy a laptop helyét és szerepét is átvegyék. Az adatok is ezt igazolják: míg a notebookkal rendelkezők háromnegyede kapcsolja be minden nap készülékét, addig a táblagépek tulajdonosainak kevesebb, mint fele (46%-a). 
 
Eltérő felhasználó szokások
 
A használati szokások tekintetében azonban egyértelműen látszik, hogy a táblagépek újabb szintre emelik a mobilitást. A laptopokat inkább otthonunkban használjuk, és hordozhatóságát itt élvezzük, addig a tableteket bár otthon is használjuk, gyakrabban vesszük elő utazás közben is (38%).
 
A napszakokat tekintve pedig inkább a munkaidő utáni, nyugodtabb időszak jellemző, ami Dén Mátyás András, a Táblamagazin.hu-t üzemeltető Opinion Leaders Kft. Ügyvezetője szerint a „hirdetések befogadására alkalmasabb környezetet biztosít”.
 
 Inkább kikapcsolódásra, pihenés közben használjuk
 
Számít az ár
 
A legnépszerűbb márkák között az Apple és a Samsung szerepel – ezeket főként azok keresik, akik nem rendelkeznek ilyen készülékkel, és főként a karácsonyi időszakban nő meg a kereslet irántuk. A táblagéppel rendelkezők körében főként az alacsonyabb árkategóriájú gépek dominálnak.
 
Ezt igazolják a több mint 10 éves múltra visszatekintő Depo.hu ár-összehasonlító oldal tapasztalatai is. „Tavaly folyamatosan nőtt az érdeklődés a tabletek iránt, a karácsonyi időszakban pedig nagyjából minden tizedik látogatónk ezt az eszközt kereste. A tábla PC-k között egyértelműen az olcsóbb modellek voltak a legnépszerűbbek, a lista élén egyébként hónapokon át egy már 20 ezer forintért megvásárolható modell szerepelt” – mondta Szabari László, a Depo.hu vezetője.
 
Új korszak kezdete?
 
És bár az adatokból láthattuk, hogy nő a kereslet irántuk – igaz, egyelőre még csak egy bizonyos szegmens használja –, a PC-ket, és főként a notebookokat nehéz kiütni a nyeregből. Tény, hogy az asztali PC-ket is sikerült lekörözniük a notebookoknak, így minden esély meg van rá, hogy néhány éven múlva létjosogsultsága lesz a „tabletkorszaknak”.
 

Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új keresőt fejleszt a Google

A Google egy teljesen új, mesterséges intelligencia által működtetett keresőmotort fejleszt, amelyet Magi projektnek neveznek, hogy személyre szabottabb élményt nyújtson a felhasználóknak. A felhasználói igények előrejelzésével ez a technológia beszélgetésalapú keresési élményt hoz létre, relevánsabbá és vonzóbbá téve a keresési eredményeket. Ez a radikális változás megköveteli, hogy a vállalkozások az új keresőmotor AI-alapú megközelítéséhez igazítsák SEO-stratégiájukat.

2023. április 24. 20:01

10 ezer amerikai dollárt nyerhetnek a Huawei XMAGE Awards fődíjasai

Kiírták a Huawei nagyszabású nemzetközi mobilfotós pályázatát, a HUAWEI XMAGE Awards 2023-at (korábban NEXT IMAGE Awards), melyen az elmúlt években több ízben is magyar siker született. Az idei megmérettetésre a világ minden tájáról kilenc kategóriában várják a fotós és videós alkotásokat, a legjobb pályaműveket beküldők pedig akár fejenként 10 ezer amerikai dolláros pénzjutalomban részesülhetnek. A pályaművek beküldési határideje 2023. augusztus 15., a nevezett alkotásokat neves nemzetközi zsűri bírálja el.

2023. április 13. 11:26

Ezekre a webcímekre figyeljen, ha nem akarja, hogy átverjék

Az utóbbi időben Magyarországon is egyre elterjedtebbek az adathalász oldalak, amelyek sok esetben nagyon megtévesztő webcímeket használnak. Mit tehetünk azonban, ha nem szeretnénk, hogy a személyes adataink illetéktelenek kezébe kerüljenek?

2023. április 4. 21:44

Megvannak a digitális marketingről szóló legjobb szakdolgozatok

Az IAB Hungary digitális reklámszakmai szervezet március 24-én a GroupM Akadémia bázisán adta át a 2022-es évi Legjobb szakdolgozat a digitális marketingről című pályázat nyerteseinek járó díjakat. Az elmúlt három évben kivétel nélkül (előszörmásodszorharmadszor) a Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyertek a pályázaton, idén először azonban egy szegedi és egy debreceni egyetem hallgatója vihette haza a legjobb pályamunkáért járó díjat. 

2023. március 27. 12:43

Az Alzánál egyszerűbb lett az áruvisszaküldés és a reklamáció

Az Alza.hu ügyfelei mostantól a reklamált termékeket az AlzaBoxokon keresztül is visszaküldhetik. A Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban több mint 210 000 csomagautomatát működtető webáruház ismét egy újabb lépéssel közelebb került céljához, hogy hálózata a helyi közösségek számára minél hasznosabb legyen és kényelmesebbé tegye mindennapjaikat.

2023. március 21. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39