Több ezren cenzúrázzák a "kínai Twittert"

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 8. 10:03

Több ezer cenzora van a "kínai Twitterként" emlegetett Sina mikroblognak, ők igen gyorsan és hatékonyan dolgoznak - állítják amerikai és kínai kutatók nemrég megjelent tanulmányukban.

Az MIT Technology Review című amerikai szaklapban közzétett kutatás szerint a több mint félmilliárd regisztrált felhasználót jegyző Sina mikroblognak legalább négyezer, nyolcórás váltásban dolgozó cenzora van, s nekik minden percben 70 ezer új mikroblogbejegyzést kell "megtisztítaniuk".
 

A mikroblog cenzúrázása két lépcsőben történik: bizonyos szavak használata már magában is ellehetetleníti az üzenet posztolását, a nyilvánosságra került bejegyzések konformitásáról pedig a cenzorok döntenek. A tanulmányt készítők szerint egyes, kényes témákról gyakran mikroblogolókat külön is figyelnek a cenzorok, a felhasználókat posztjaik törlése mellett alkalomadtán mikroblogoldalaik átmeneti bezárásával is büntetik.
 

A cenzorok munkája a kutatók szerint meglepően gyors és hatékony: az érzékeny tartalmak kiszűrése és eltávolítása a legtöbb esetben nem tart tovább egy óránál, és egyharmaduk ennél is gyorsabb, mindössze 5-30 perc alatt megtörténik. A tanulmány készítői úgy találták, hogy a megfigyelt fél hónap alatt az összes bejegyzés kevéssel több mint egytizedét távolították el, naponta nagyjából 4500 posztot.
 

A mikroblogcenzorok egymástól viszonylag függetlenül, "munkamegosztással" dolgoznak - állítja a kutatás. Munkájuk a nap minden szakában sok, csupán éjjel egy és reggel hét óra között, valamint az este hét órás híradók alatt csökken a terhelésük.
 

A kínai nyelv sajátosságaiból adódó nehézségek miatt a mikroblogok 2010-es indulása óta igen kevés tanulmány született azok cenzúrájának működéséről. Legutóbb tavaly márciusban az amerikai Carniege Mellon Egyetem kutatói adtak betekintést a mechanizmusba, kiemelve: e közösségi oldalak cenzúrája kézi vezérlésű, valós idejű, a központi vezetés számára pedig kiemelt fontosságú.
 

A kutatók arra is rámutattak, hogy a különböző kínai tartományok különbözőképp cenzúrázzák a híreket, a cenzúra intenzitása keletről nyugat felé erősödik, vagyis míg Sanghajban például átlagosan 11, Pekingben 12 százalékos a törlés, Tibetben már 53 százalékos.

Kulcsszavak: cenzúra Sina blog Kína

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ahol jelen és jövő találkozik

Októberben második alkalommal szervezi meg a hazai járműipar egyik kiemelkedő eseményét, a TECHTOGETHER+-t az autopro.hu csapata, ahol jelen és jövő találkozik. A rendezvény keretében megtartott járműipari konferencián hazánk meghatározó iparvállalatainak top menedzserei adnak elő, az innovatív ipari trendekre fókuszáló szakmai találkozón pedig az itthon tevékenykedő kulcsszereplőkkel találkozhatnak az érdeklődők. A rendezvény harmadik pillérjeként hazánk legtehetségesebb egyetemistái mérik össze tudásukat a mérnökhallgatói verseny keretében. 

2023. szeptember 29. 17:20

A Széchenyi István Egyetem debütált a Times Higher Education világranglistáján is

Története során először került fel az egyik legnagyobb presztízsű világranglistára a győri Széchenyi István Egyetem, ami azt jelenti, hogy a világ egyetemeinek legjobb öt százalékába tartozik. Az eredmény óriási siker, a Times Higher Education rangsorának készítői ugyanis a felsőoktatási intézmények tudományos teljesítményét a legszigorúbb sztenderdek alapján mérik.

2023. szeptember 29. 15:49

E-kereskedelmi útmutató: Hogyan növelhetjük a konverziót és az eladásokat az üzenetküldő alkalmazásokkal?

Bár az üzenetküldést általában hétköznapi, kötetlen beszélgetésekhez társítják, mára a marketing és a kereskedelem szempontjából is nagyszerű csatornává vált.

2023. szeptember 29. 14:21

Tiltólistás időrabló vagy egyre inkább hasznos edukációs eszköz a platform?

A TikTok népszerűsége az oldal 2017-es indulása óta töretlen. Egy friss felmérés szerint a 4 és 18 év közötti gyerekek naponta átlagosan 91 percet töltenek el rajta. A tiktokozó diákok több, mint 60%-a szerint a rövid videók segítenek a tanulásban és a házi feladat elkészítésében is, tehát edukációs céllal is pörgetik a feed-et, nem csak a szórakozás miatt.

2023. szeptember 29. 12:53

Új típusú uniós digitális jelentés

Bár Magyarország nagyot lépett előre az 5G lefedettséget és a digitális közszolgáltatások elérhetőségét tekintve, és uniós átlag felett teljesít a gigabites otthoni internetkapcsolatok lefedettsége vagy éppen az egészségügyi adatok online hozzáférhetősége terén, továbbra is jelentős lemaradással küzd számos olyan területen – a társadalom digitális készségei, vállalkozások és főként a kisvállalkozások digitális felkészültsége kérdésében –, amelyek elengedhetetlenek egy versenyképes gazdaság működéséhez. 

2023. szeptember 29. 11:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38