Blogot és országot cserélnek egy nemzetközi blogverseny győztesei

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 9. 12:17

Tíz napra blogot és országot cserélnek a Big Blog Exchange - A nagy blogcsere elnevezésű nemzetközi blogverseny legjobbjai.

A Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetségének nemzetközi ernyőszervezete, a Hostelling International (HI) szervezésében a Big Blog Exchange tizenhat győztese június 7. és 17. között "cserélhet életet, lakóhelyet és blogot". A "szenvedélyes, tehetséges és kalandvágyó" bloggerek április 15-ig regisztrálhatnak a www.bigblogexchange.org internetes oldalon, ahol olvasóik és barátaik leadhatják szavazataikat - tájékoztatták a szervezők közleményben az MTI-t.


A verseny célja egy egyedülálló globális blogoszféra, közösség létrehozása, amelynek tagjai a valós életben is tartják a kapcsolatot. A kezdeményezés már száz országból több mint ezer blogger figyelmét felkeltette. "A győztes bloggerek esélyt kapnak arra, hogy helyet cseréljenek egy másik győztessel. Ezután tíz napot töltenek el a másik országában, ahol tanulhatnak az ott élőkről, a helyi kultúráról, ételekről és környezetről, mi pedig átélhetjük velük az élményeiket a blogjukon keresztül" - idézte a közlemény Mikael Hanssont, a Hostelling International vezérigazgatóját. A győztes bloggereknek, akiknek nevét április 29-én jelenti be a nemzetközi szervezet egy élő online sorshúzás keretében, külföldi tartózkodásuk idejére a Hostelling International zsebpénzt juttat, ezen kívül fedezi az utazási- és szállásköltségeket is.
 

Kulcsszavak: média verseny blog

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Itt a Microsoft MI-alapú virtuális asszisztense

Épp most lépünk be a mesterséges intelligencia által meghatározott korszakba – egy olyan új világba, amelyben alapvetően változik meg a technológiához való viszonyunk, és az is, hogy milyen előnyöket kínál számunkra a technológia. 

2023. szeptember 24. 15:52

Erre nem számítottunk – megtorpant az online kiskereskedelem

Az idei II. negyedévben mind értékben, mind a vásárlások számában visszaesett az online boltokban bankkártyával fizetett tranzakciók száma az év első három hónapjához képest. Ennek ellenére minden 5. bankkártyával itthon fizetett forintot webshopokban költünk el – derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.

2023. szeptember 24. 13:20

Kontakt jelnyelvi tolmácsszolgáltatás a Telekomnál

2023. szeptember 24-étől a Magyar Telekom 29 üzletében és telefonos ügyfélszolgálatán jelnyelvi tolmácsszolgáltatás vehető igénybe a hallássérült ügyfelei akadálymentes kiszolgálása érdekében.

2023. szeptember 24. 11:44

MI-vel teszi hatékonyabbá és fenntarthatóbbá a cégek működését a Schneider Electric

Mesterséges intelligencia (MI) megoldással egészíti ki EcoStruxure Resource Advisor megoldását a Schneider Electric, a lépésnek köszönhetően a vállalati döntéshozók még gyorsabban férhetnek hozzá a cégük energiafelhasználási és fenntarthatósági adataihoz. Az új rendszer zártkörű béta tesztje szeptemberben indul és várhatóan az év végén, illetve 2024 elején lesz szélesebb körben is elérhető.

2023. szeptember 24. 10:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59