Nem csak startupokról szól az idei Startup Underground

forrás: Prím Online, 2013. április 3. 09:27

Az idei, a Corvinus Egyetemen április 18.-án megrendezésre kerülő Startup Underground előadásai nem csak fejlesztésről és startupokról szólnak, hanem inkubációról és oktatásról is. Rekord számú látogatóra és remek projektekre számítanak a szervezők.

Immáron hatodszor kerül megrendezésre a Startup Underground konferencia, amely évek óta a hazai startup élet egyik legmarkánsabb eseménye. A SUU a kezdetek óta közösségi összefogásból működik, szervezői idén sem tervezik, hogy drága belépő, vagy nevezési díj akadályozza bárki részvételét. A fejlesztők, startupperek, befektetők mellett egyetemistákra és kutatókra is számítanak, ezért a rendezvény a Corvinus Egyetemen kapott helyet.



A szervezők minden idők legerősebb startup versenyére számítanak, amely zsűrijében a legfontosabb befektetők, startup szakértők ülnek majd. A tavalyi 60 jelentkező után, idén legalább 80 pályázót vár Miskolczy Csaba, aki a rendezvény alapítójaként, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a döntőbe kerülő csapatok mindegyike kiváló prezentációval lepje meg a nézőket, befektetőket. A projekteket a lehető legszélesebb körből válogatják, így nem csak az informatikai-webes projektek esélyesek a fődíjra, a tudomány, a biotechnológia, a zöld gondolkodás vagy akár a divat legkiválóbb ötleteivel is találkozhatunk a SUU prezentációi között. A versenyre április 4.-ig még lehet jelentkezni. A tét idén egyértelműen az üzleti angyalok, új Jeremie alapok érdeklődésének a felkeltése, akár a nemzetközi sikerrel kecsegető külföldi befektetők elkápráztatása. A döntősök a pódiumon, a többiek a kávé szünetekben tesztelhetik előadói képességüket, meggyőző erejüket.

A SUU nem szakított a sokéves hagyományaival, annak ellenére, hogy idén külföldi meghívottakra, nemzetközi mentorokra és sztárvendégekre is számíthatnak a látogatók, a rendezvény most is arra koncentrált, hogy a startup világ aktuális kérdéseire adjon válaszokat. Kiemelt helyet kap idén az „entrepreneurship” szemlélet, ezt erősíti Záboji Péter „The new economy” panelje, amelyben nemzetközi érdekességekről kaphatunk majd betekintést. A szervezők mindezek ellenére azt ígérik, hogy ismét vérbeli "underground" eseménnyel gazdagítják a tavaszi startup palettát, fellengzős kerekasztal-beszélgetések nélkül, ingyen pizzával, kiváló hangulattal.

A SUU idei egyik érdekessége, hogy az Insiderblog munkatársai és az ökoszisztéma önkéntesei elkészítették a hazai startup világ aktuális térképét. A térkép segítségével azok is könnyedén megtalálhatják a legfontosabb tanácsadókat, befektetőket, intézményeket, versenyeket, akik csak most cseppentek a startup világba.

Mivel a hatékony inkubációs műhelyek megszületése és ezzel párhuzamosan az egyetemisták képzése jelentheti a magyar startup ökoszisztéma utánpótlását, a konferencia a trendekről és a közös tudás-átadásról is szól. A SUU a Corvinus Egyetemmel partnerségben felvállalta, hogy megkeresi a válaszokat az „entrepreneurship” oktatás lehetőségeire. A megrendezésre kerülő workshopokra egyetemistákat, oktatókat és befektetőket is várnak. A vendégek a BME GTK, a CEU Business School, Pécs, Győr, Miskolc, Szeged, AVF, a Corvinus KFK szakemberei közül érkeznek.

A rendezvény nemzetközi vonatkozásait erősíti a Prezi támogatásával a Design Terminálban megrendezésre kerülő after party, ahova több közép-európai startup érkezik egy kis kapcsolatépítésre.


http://suu.hu/
 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09