Reklámtorta 2012 – ki hasította magának a legnagyobb szeletet?

forrás: Prím Online, 2013. április 9. 14:15

A televízió még mindig uralja a reklámpiacot, a második helyen pedig a nyomtatott sajtó áll. A direkt marketing költéseket azonban megelőzte a digitális, felkerülve ezzel a dobogó legalsó fokára.

A televíziónak sikerült a legnagyobb szeletet hasítania magának a reklámtortából – derül ki a 2012. éves reklámköltési adatokból, amelyet Médiapiac 2013 konferencián jelentett be az MRSZ. Az adatok széleskörű szövetségi és iparági összefogás segítségével születtek meg, immár 13. alkalommal.

 

Urbán Zsolt, az MRSZ elnöke, és Hivatal Péter, az MRSZ alelnöke prezentációjában elmondta,hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is a net-net költéseket összegezték az egyes médiatípusok szerint. A legtöbb médiatípus esetén auditált adatok alapján születtek meg a számok, ahol az auditált adatok beszerzésére nem volt lehetőség, ott szakértői becslések szolgáltak a reklámköltés kalkulációjának alapjául.

 

A reklámköltés mérésének módszertanában Az idei év több újdonsággal is szolgált: most először került be önálló méréssel a reklámtortába a direkt marketing. Újdonság a korábbi évekhez képest, hogy az adatok túlnyomó többségének alapját társszövetségi mérések szolgáltatták, valamint az is, hogy idén pontosabban történt az eszközök közötti átfedések kiszűrése.

 

A módszertani különbségek okán a korábbi évek számaival történő összehasonlítás teljesen pontos képet nem ad, ám a piaci részesedések így is jó képet mutatnak a reklámpiac jelenlegi helyzetéről. Az MRSZ célja, hogy a következő években az idei módszertan megszilárduljon, így pontos trendek, piaci folyamatok is megállapíthatóak lesznek a kommunikációs iparágra.

 

Bár a TV és a sajtó szegmense folyamatosan szűkül, és az internet egyre nagyobb szeletet hasít magának a tortából, még mindig nem sikerült megdönteni potzíciójukat

 

„A korábbi évekhez való adatalapú hasonlíthatóság hiányában is megállapítható a reklámtorta csökkenése. Ez nem meglepetés – a reklámiparnak megváltozott piaci körülményekhez kell alkalmazkodnia. Az elmúlt évek bizonyították, hogy az iparág rugalmasan reagált az új helyzetre, a reklámköltések átstrukturálása és átrendeződése figyelhető meg. Ezek a változások egyben új, inspiratív lehetőségeket is rejtenek az iparág számára.” – tette hozzá Urbán Zsolt.

 

Az adatok összegyűjtésében részt vett a Direkt- és Interaktív Marketing Szövetség, az IAB Hungary, a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete, a Magyar Közterületi- és Média Szövetség, a Magyar Lapkiadók Egyesülete, MRSZ Ambient Media Tagozat, a MAKSZ és a Kantar Media.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az európai gyártóvállalatok nem tudják eredményesen alkalmazni az okostechnológiákat

Az európai gyártóvállalatok kétharmada nem használja fel az okosgyárak működéséből szerzett elemzési adatokat a hatékonyabb döntéshozáshoz – derül ki a Fujitsu napokban közzétett vizsgálati eredményeiből. Bár az okosgyár-technológiák megtérülésével kapcsolatban teljes az egyetértés, a gyártóvállalatok többsége nem használja ki maradéktalanul a lehetőségeket. 

2019. október 14. 15:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás