Híres ex-eBay vezető a Startup Undergroundon
A tavaszi startup konferencia dzsungelben egyre több fontos ember látogat el Magyarországra. A Startup Underground konferencia április 18-i vendégelőadói között idén igen nagy neveket is találhatunk.
A szervezők idén a megszokott programpontok mellett, vagy még inkább helyett úgy gondolták, hogy még nagyobb hangsúlyt helyeznek az oktatásra, az utánpótlás nevelésre. Ezért a konferencia fő témája az „entrepreneurship”, azaz a startup-ok világát meghatározó üzleti és vállalkozástani módszertan. A Corvinuson ezért most a rendezvényre látogató egyetemisták nem csak a pódiumon ülő kockázati tőkésekkel és neves vendégekkel találkozhatnak, hanem igazi network eseményként közvetlen beszélgetéseket folytathatnak a már sikeres startupok vezetőivel, az ide látogató hazai és nemzetközi ökoszisztéma szereplőkkel. Az esemény így közvetlen kapcsolódást biztosít az ötletgazdáknak, induló projekteknek, akár a jövőjüket jelentő invesztorokhoz, leendő partnerekhoz.
Akiktől érdemes tanulni
A Startup Underground konferencián a megszokott kerekasztal beszélgetések helyett idén is igazi startup nagyágyúkkal találkozhatunk. A Prezi jóvoltából például ellátogat a rendezvénye Andre Haddad az eBay egyik volt vezetője. Haddadról érdemes annyit tudni, hogy a Shopping.com CEO-jaként évekig az e-kereskedelem egyik meghatározó szereplője volt, jelenleg pedig a Prezi board tagjaként erősíti a magyar startup vezérhajó stratégiai irányait. A hazai innovátorok nem csak azt tanulhatják meg tőle, hogy miként kell elvezetni egy ekkora vállalatot, hanem azt is, hogy miként lehet létrehozni egy olyan startupot, amely végül az eBay felvásárlási szakembereinek is megtetszik.
A hazai kockázati tőkések közül szinte egyértelmű, hogy mindenki ott lesz, nem csak azért mert délután megvitatják a hazai startupok lehetőségeit, hanem azért is, mert a Jeremie 2-es és addigra talán a Jeremie három esélyes befektetők is kíváncsiak az eddig még be nem mutatkozott projektekre. Viszonylag könnyű lesz kérdezni tőlük a már futó programok elvárásairól, a befektetési esélyekről és a jövőbeli céljaikról.
A konferencián résztvevő tőketársaságok többek között a DBH Investment, a Corvinus Tőkekalap, a Széchenyi Tőkealap, a Finext, a Kairos Capital, a Centrál Fund és a Docler Investments.
Európa terítéken
Egyre több szó esik az európai startupokról mostanában. Lesz most is esély meghallgatni közép európai régió ökoszisztémájának fejlődéséről szóló beszélgetést, amelyen számos nemzetközi vendég mellett Árvai Péter a Prezi alapítója is részt vesz. Illetve egy másik kerekasztalban az AmCham vezetője Benkő Vilmos az európai a think-thank jövőjéről beszélget Pawel Kostkiewicz-el, aki híres varsói startup szakértővel.
A délutáni workshopokon az oktatásról lesz szó, míg az esti Design Terminálos After party a networkre és a kapcsolatépítésre ad lehetőséget az idei SUU közönsége számára.
A Startup Underground idén is közösségi alapon működik, ingyen vagy névleges belépővel, hagyományos pizzával, öltönyök és feszengés nélkül. A hagyományoknak megfelelő sikereket érnek el a résztvevők tovább építve a rendezvényen bemutatásra kerülő startup térkép egyre bővülő köreit, hozzáadva a rendszerhez a hazai ökoszisztéma új, vagy még hiányzó elemeit.
Bővebb információ: www.suu.hu
Kapcsolódó cikkek
- Smartmobil 2013: Dobd el a kulcscsomód, használd a mobilod!
- Mobil szegmensre fókuszáló startup seregszemle a Smartmobil ’13-on
- X. Simonyi Konferencia
- IIR: Szoftvertesztelés konferencia 2013-ban is
- Popkulturális játék lett a legjobb magyar diák startup vállalkozás!
- Magyar projekt is bekerült az amerikai innovációs verseny döntőjébe
- Idén is Ethical Hacking konferencia
- Nem csak startupokról szól az idei Startup Underground
- Kerekasztal-beszélgetés az e-könyvekről
- Tudományos konferencia fúziós erőművekről, a botnetről, járműipari fejlesztésekről a BME-n
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását
Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő átállás jelentős mennyiségű új munkahely létrehozását is eredményezheti.
Smart company – 2024. Jövőre még okosabban!
A smart company nem attól okos, mert a legfejlettebb technológiák által vezérelt. Az az okos cég és okos iroda, amit folyamatosan egyre kevesebb költséggel sokkal hatékonyabban, jóval nagyobb árbevétellel, nyereséggel működtetünk. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Smart company – 2024” című konferenciáján a cégtulajdonosok megtudhatják, hogy milyen eszközök és módszerek szükségesek az okos céggé váláshoz.
Joule – az irodai munka új mértékegysége
Az SAP walldorfi főhadiszállásán tartott konferencia csúcspontjaként bemutatkozott Joule, a természetes nyelvet használó, generatív mesterséges intelligencia alapú irodai asszisztens, amellyel végérvényesen megváltoznak az üzletviteli folyamatok. A Joule beágyazódik az SAP felhőalapú vállalati portfóliójába, és képes lesz proaktívan betekintést adni a vállalati adatok mélységébe, nem csak az SAP teljes szoftverportfólióján, hanem akár harmadik féltől származó forrásokat is feldolgozva.
Így támogatta a digitalizáció Varsó új ékességének felépítését
A Varso Tower, vagyis a Varsó Torony Lengyelország és az Európai Unió legmagasabb épülete, egyben a lengyel főváros legrangosabb építészeti projektje. A maga nemében egyedülálló felhőkarcoló szervesen illeszkedik abba a fejlesztési folyamatba, amelynek célja, hogy Varsót a nemzetközi üzleti élet egyik dinamikusan növekvő központjává emelje. A projekt megvalósításában meghatározó szerepe volt a digitalizációnak, így az épület nemcsak a magasságának, méreteinek, hanem az építésekor alkalmazott innovatív módszereknek köszönhetően is kiérdemli a figyelmet. A fejlesztést Európa egyik meghatározó ingatlanvállalata, a HB Reavis irányította, a kivitelezést a bécsi székhelyű PlanRadar Magyarországon is elérhető szoftvere támogatta.