Innovációs kiállítást és konferenciát rendeznek Budapesten

MTI Sajtóadatbank, 2013. május 25. 09:59

A hazai kutatás-fejlesztés és innováció eredményeit bemutató szakkiállítást, illetve konferenciát rendez a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) június 11-12-én Budapesten.

Az Innotrends Hungary 2013 a hazai kutatás-fejlesztés, illetve innováció (KFI) teljes körét lefedő, európai kitekintést is adó rendezvény, ahol megjelennek a hazai startup (induló) vállalkozások képviselői, a jelentősebb KFI tevénységet folytató vállalatok, a kutatói műhelyek vezetői, valamint az innováció finanszírozásának magán és állami szereplői - közölte a NIH.
 

A kiállítást és a konferenciát is ingyenesen látogathatja a nagyközönség, mert minél szélesebb körben szeretnék felkelteni az érdeklődést a kutatás, a fejlesztés és az innováció iránt.
 

Több mint 70 kiállító mutatkozik majd be csaknem 4000 négyzetméteren a budapesti Millenáris Parkban. A kutatói életpálya, illetve a természettudományos és mérnöki pályák iránt érdeklődőket KFI állásbörze várja, a különleges ízeket kedvelők pedig innovatív technológiával készült ételeket is kóstolhatnak majd.
 

A látogatók a többi között különleges holografikus kijelzőt, valamint látványos kísérleteket nézhetnek meg, kipróbálhatnak kiterjesztett valóságalapú és interaktív 3D-s virtuális szórakoztató játékokat, továbbá tudományos élménysziget is várja a közönséget.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Irodát nyit Budapesten az Amazon Web Services

Az Amazon Web Services 2023. június 5-én nyitja meg az első budapesti irodáját, ami része az AWS folyamatos közép-kelet-európai bővülésének a növekvő számú régiós ügyfelek, partnerek kiszolgálásához. Az új magyarországi központ révén a munkatársak még több támogatást adhatnak az AWS felhőszolgáltatásaira való átálláshoz a különböző méretű magyarországi szervezetek, köztük induló vállalkozások, startup-ok, vállalatok, valamint a közszféra szervezetei számára.

2023. június 5. 14:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39