PlayStation 4 mustra
Ahogy már írtunk róla, tegnap hivatalosan is lehullt a lepel a PS4-ről. A Sony üdvöskéjét a Los Angeles-i Electronic Entertainment Expon (E3) ismerhette meg a nagyközönség. Nézzük meg közelebbről is az új modellt!
A PS4 kialakításánál a legfontosabb szempont volt, hogy könnyű és igazán kecses legyen. Emellett a lineáris vonalak mégis egyszerű megjelenést kölcsönöznek a készüléknek, ugyanakkor modernné varázsolják. Az élményt tovább fokozza, hogy miközben használjuk, kéken világít a készülék a felső részen található jelzőfénynek köszönhetően. A „Jet Black” matt és fényes árnyalat pedig még jobban dob a megjelenésén.
A designnál maradva, ami újdonság elődjeihez képest, hogy a ház hátul kicsit döntött. Ez a játékosok kényelmét szolgálja, hiszen a lemez behelyezése sokkal kényelmesebb ezáltal, és még a kábeleket is el lehet rejteni.
Az, hogy ez kinek jön be és kinek nem, mindenki döntse el maga. Az előzetes kritikák szerint nem túl szép a konzol megjelenése, de szerencsére nem kinézet az, amitől jobb, mint elődei.
Mit kapunk hozzá?
Nos, a Sony nem szűkmarkú ebben a tekintetben, ugyanis egy vezeték nélküli Dualshock 4 kontroller és a PlayStation Camera is társul kiegészítőként hozzá szintén Jet Black színben.
A játékokról már nem is beszélve. Ahogy már szó volt róla, több játék is érkezik a készülékre. A SCE Worldwide Studios összesen 30 játékkal készül, és mivel platformra fejlesztők száma 126-ról 505-re emelkedett, a jövőben 110 játék bővíti majd a szoftverkínálatot különböző fejlesztők és kiadók együttműködésével.
Az érkező játékok között van például a Destiny (Bungie az Activision Publisherrel együttműködve), a Diablo III (Blizzard Entertainment), a Kingdom Hearts III és a Final Fantasy XV (Square Enix), az Assassin’s Creed IV (Black Flag), a Watch_Dogs (Ubisoft Entertainment), az NBA 2K14 (2K Sports), a The Elder Scrolls Online (Bethesda Games Studios), valamint a Mad Max (Warner Bros).
A Sony várható újdonságai között szerepel a Killzone: Shadow Fall, a Knack, az inFAMOUS: SeconSon, a #DRIVECLUB és a The Order 1886. A PS4 érkezésétől számított egy éven belül a 30 játékból 20 elérhető lesz.
Bővebben a készülékről, a vezeték nélküli kontrollerről és a kameráról: Technikai specifikációk - PlayStation 4, Dualschock 4, Kamera.pdf
Kapcsolódó cikkek
- 70 millió eladott PlayStation3
- A PlayStation4 megérkezett Magyarországra
- PlayStation 4 Launch Party az Allee-ban
- Minden játékkonzolt lekörözött a Sony PS4
- PlayStation meglepetések a Gamescomon
- PlayStation-őrülteknek: Jön a Gran Turismo 6
- Kisebb és könnyebb a karácsonykor megjelenő új PlayStation 3
- Nissan GT Academy: Virtuális autóverseny a valódi vezetéséért
- Évi 45 játék PlayStation Plus előfizetéssel
- Varázskönyv a PlayStationhöz a Harry Potter írónőjétől
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a Matcha Green termékcsaládot
A Thermaltake, a prémium toronyházak, hűtések, gamer perifériák és nagy teljesítményű memóriák piacán vezető PC-komponens márka bejelentette a Ceres 300 TG ARGB Matcha Green közepes toronyházat és az ARGENT E700 Matcha Green valódi bőr gamer széket.
Az AGON by AOC két új 34 hüvelykes ultraszéles gaming modellt mutat be
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT tartozék márkája – büszkén mutatja be két új 34 hüvelykes (86 cm) gaming monitorát az ultraszéles monitorok rajongóinak: az AOC GAMING CU34G2XE/BK-t és a gyorsabb, nagyteljesítményű testvérét, a CU34G2XP/BK-t. Ezeket a monitorokat úgy tervezték, hogy kiszélesítsék a magával ragadó játék eddigi határait és kiemelkedő értéket is nyújtsanak. Mind a CU34G2XE/BK, mind a CU34G2XP/BK megfizethető műszaki mérnöki látvány, amely a játékosoknak panorámikus játékteret és magas teljesítmény-paramétereket kínál.