Facebook: egy év alatt félmilliós növekedés

forrás: Prím Online, 2013. június 14. 11:54

A Facebook-tagok száma a tavalyihoz képest majdnem félmilliós növekedéssel idén átlépte a 3 milliós szintet – derült ki a Mediameter első negyedéves reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelyben 2 ezer magyar felnőttet kérdeztek meg személyesen, egyebek mellett internetezési szokásaikról. A felmérésből az is kiderült, hogy az online vásárlással és bankolással az emberek továbbra is óvatosak.

2012. első negyedévében a 18 éves, vagy ennél idősebb népesség 38 százaléka volt tagja valamelyik közösségi oldalnak, egy évvel később, az idei év elején már 41 százalékuk. Ez, egy év alatt mintegy 250 ezer fős növekedést jelent, így a közösségioldal-tagsággal rendelkező felnőttek száma az év elejére megközelítette a 3 és félmillió főt.

 

A közösségi oldalak használata továbbra is sokkal jellemzőbb a fiatalabb, 40 év alatti korcsoportokra, amelyeken belül a népesség többségének van valamilyen közösségi oldalhoz köthető tagsága, de azért aktívnak mondható ebből a szempontból a 40-49 évesek jóval több, mint egyharmada is (43%), illetve az 50-59 évesek több mint negyede (28%), valamint a 60 év felettiek egytizede is.

 

A közösségioldal-használat Magyarországon, 2013. elején is mindenekelőtt a Facebookot jelentette. 2012. elején a felnőttek 32 százaléka volt tagja ennek a közösségnek, egy évvel később már 38 százalék. Az iWiW tagságának csökkenése azonban a tavalyi évben is tovább folytatódott, hiszen az idei év elején már csak a 18 éves, vagy idősebb lakosoknak alig több mint egytizede volt tagja az iWiW-nek (11%), miközben az egy évvel ezelőtti vizsgálat még 23 százalékos szintről számolhatott be.

 

Ez azt jelenti, hogy a magukat iWiW-tagnak vallók száma majdnem 1 millió fővel csökkent egyetlen év alatt, miközben a Facebook-tagok száma – részben az iWiW-ről távozók közül, részben a mintegy negyedmillió új közösségi oldal felhasználóból táplálkozva –, majdnem félmilliós növekedést elkönyvelve átlépte a 3 milliós szintet. Mindent egybevetve elmondható, hogy 2013. elején a 18 éves, vagy idősebb lakosok egyharmada (32%), legalábbis hetente többször belépett a Facebook fiókjába. (Az iWiW esetében ugyanez az arány már csak 3%.) Egy átlagos Facebook-felhasználónak 2013. elején 271 ismerőse volt (egy évvel korábban 261 fő). A többi közösségi oldal elterjedtsége továbbra is alacsony Magyarországon, általában (tagságuk számarányát tekintve) az iWiW szintjétől is elmarad.

 

 

A Mediameter kutatásából az is kiderül, hogy a közösségi oldalak felhasználói leginkább leveleznek/csetelnek ismerőseikkel (87%), mások által közzétett információkat lájkolnak és osztanak meg (79%), míg a cégek márkaoldalait több mint felük, 54% keresi fel. A felmérés szerint 2013. első negyedévében a közösségi oldalakon a legkevésbé népszerű tevékenység a játék volt: a felhasználók csupán 49%-a szokott játszani ezen oldalakon.

 

A kutatás az internettel való ellátottságra, valamint a szokásokra is rákérdezett. Az eredmények alapján, 2013. első negyedévében a 18 évesnél idősebb népesség valamivel kevesebb, mint kétharmada internetezett (61%). Jelenleg tehát Magyarországon szűk 5 millió fő szokott valamilyen gyakorisággal a világhálóhoz csatlakozni. Amennyiben az egy évvel korábbi időszak eredményét vesszük figyelembe (54%), látható, hogy az elmúlt évben mintegy félmillió fővel nőtt a hazai internetes penetráció mérete.

 

A felmérés eredményei azt mutatják, hogy 2013. első negyedében a felnőtt lakosok több mint fele (tehát az internetezők döntő többsége) szokott e-maileket írni és olvasni (57%), internetes keresőket használni (53%), valamint magyar nyelvű híroldalakat olvasni (52%). A megkérdezettek válaszai alapján úgy becsülhető, hogy ezeket a tevékenységeket mintegy 2-2,5 millió felnőtt lakos rendszeresen szokta végezni, és majdnem még egyszer ugyanennyien vannak azok a felnőttek, akikről ritkábban, de azért alkalmanként ugyanez elmondható.

 

Figyelemreméltó, hogy nagyjából 800 ezer fő használta 2013. elején a munkájához rendszeresen az internet lehetőségeit, további 1 millió fő pedig alkalmanként tette ezt meg. Az online vásárlás, illetve az internetes banki ügyintézéssel kapcsolatban azonban továbbra is óvatosak a hazai felnőttek, hiszen csak egy-két százezer lakos intézi az ilyen ügyeit rendszeresen az interneten. Érdekesség, hogy online szerencsejátékokkal csak a megkérdezettek 5%-a szokott játszani, ám az online fogható rádiók és televíziók adásait is kevesen (előbbit 9%, utóbbit 8%) kísérik figyelemmel – derült ki a Mediameter első negyedéves, 2000 fős személyes megkérdezéséből.  

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újdonságok a szegedi informatikatörténeti kiállításon

2020. július 3. 18:53

Új funkcióval bővült a WIWE

2020. június 15. 16:23

Fél évig ingyenes az Adverticum „DataMe DMP adatok" szolgáltatása

2020. április 30. 09:47

Az LG történetének legjobb üzemi eredményét érte el 2020. első negyedében

2020. április 29. 17:15
online sportfogadás