Titkos adatgyűjtés - A Google engedélyt kért a titkosszolgálati megkeresések publikálásához
A Google, az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozva, arra kérte az Egyesült Államok külföldi hírszerzését felügyelő bíróságot (FISC): engedélyezze számára annak külön közlését, hogy a szövetségi szervek hány alkalommal kérték tőle a felhasználói adatok felfedését a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által folytatott internet-megfigyelési program keretében.

A törvény által szigorú titoktartásra kötelezett Google álláspontja szerint a cégnek az alkotmány értelmében joga van ahhoz, hogy többet közölhessen a PRISM programban játszott szerepéről. Az internetes szolgáltató szóvivője szerint a Google régóta átláthatóságot követel, hogy a felhasználók jobban megérthessék, milyen mértékben kéri ki a kormányzat az adataikat.
A Google és más informatikai óriáscégek, így az Apple, a Microsoft és a Facebook azt kérvényezték a sajtóban a PRISM programról nemrég megjelent hírek nyomán, hogy közzétehessék a hozzájuk beérkezett adatszolgáltatási kérelmek számát. A múlt héten arra kaptak engedélyt, hogy összesített számokat tegyenek közzé azzal kapcsolatban, hogy a kormány nemzetbiztonsági és bűnügyi ügyekben együttesen hány alkalommal kereste meg őket.
Vagyis azt konkrétan és külön nem közölhették, hogy a titkosszolgálatoktól hány felkérést kaptak. Ráadásul az engedély csak egy féléves időszakra vonatkozik.
A Google korábban több adatot is közölt arról, hogy hányszor fordultak hozzá a kormány részéről, ám ezek a számok nem tartalmazták a titkos bírósági felhatalmazásával történt megkereséseket. Az cég szerint a számok összesített közlése "visszalépés" lenne a felhasználói számára.
"A Google hírneve és üzleti érdekei csorbát szenvedtek a médiában megjelent hamis vagy félrevezető értesülések miatt" - hangzott a cégnek a FISC-hez intézett nyílt folyamodványa.
Az üggyel kapcsolatban a cég jól értesült források szerint jó egy hete heves vitát folytat az amerikai igazságügyi minisztériummal.
Kapcsolódó cikkek
- A Google többet tud rólad, mint az állam
- Titkos adatgyűjtés - Hongkongi és szárazföldi kínai IP-címek a megfigyeltek listáján
- Obama elrendelte az amerikai kibernetikai csapásmérési képesség kifejlesztését
- Három telefontársaságtól és hitelkártya-szolgáltatóktól is gyűjtött információt az NSA
- Peking rengeteg adattal tudja bizonyítani az amerikai hackertámadásokat
- Támogatja a szakma a kormány IT biztonsági törekvéseit
- Washington és Peking magas szinten tárgyal egymással az internetes kalózkodásról
- Kiberhadviseléssel kombinált hadgyakorlatra készül a kínai hadsereg
- Szemléletváltásra van szükség az adatvédelemben
- Peking szerint Washington felelőtlenül és alaptalanul vádol
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A BenQ új gamer projektorai példátlan részletgazdagságot nyújtanak a játékosoknak
A BenQ, a világ vezető DLP 4K projektormárkája, és a digitális életmód eszközök innovátora két vadonatúj 4K HDR okosprojektort hozott a piacra Európában az AAA konzolos játékokhoz, amelyeket arra optimalizáltak, hogy a játékosok példátlan szintű in-game audiovizuális részletekben merülhessenek el otthonuk bármely helyiségében.
Napi 75 milliót lopnak a csalók a kibertérben
Naponta 75 millió forintot tettek zsebre a digitális tér kalózai a bankkártyákat és a számlákat támadó csalásokkal az idei II. negyedévben. A visszaélésekben érintett pénzek több, mint 70 százaléka, közel 5 milliárd forint a bankszámlákról tűnt el – emlékeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
A magyar dalszerzők nem félnek a mesterséges intelligenciától
Vajon még képesek vagyunk megkülönböztetni a mesterséges intelligencia és az igazi dalszerzők által írt dalokat? Erre a kérdésre keresi a választ az Artisjus kísérlete, melyben bárki részt vehet október 8-ig, a Dalszerzők napjáig a kösziadalt.hu oldalon. A magyar dalszerzők ötöde próbált már ki valamilyen MI programot, köztük a zenei producerek 49%-a használt már ilyet munkája során. Ugyanakkor a közönség jelentős része szkeptikus a gép által komponált zenékkel szemben, de elvből csak 13% utasítja el azokat – derül ki a témához kapcsolódó előzetes kutatásokból.
Tíz autósból hét rosszul reagál egy megkülönböztető jelzésű jármű érkezésére
Bár az autósok nagy része hetente találkozik megkülönböztető jelzést használó járművel, a szakemberek és a segítségnyújtók tapasztalata szerint tíz autósból csak három reagál ilyenkor megfelelően. A többiek rossz döntést hoznak, vagy megkésett reakciójukkal akadályozzák a szirénázó járművek haladását. Pedig sok esetben akár fél percen is múlhat egy emberélet. A Magyar Suzuki „Együtt utakon – Adj utat, ments életet!” kampányában a mentőszolgálat, katasztrófavédelem és rendőrség közreműködésével a segítségnyújtók közlekedési támogatására szeretné felhívni a figyelmet.
Megérkezett Magyarországra a csúcstechnológiát és a divatot ötvöző HUAWEI WATCH GT 4
Már Magyarországon is kapható a Huawei legújabb okosórája, a kifinomult dizájnnal, illetve innovatív egészségügyi- és fitnesz funkciókkal felszerelt HUAWEI WATCH GT 4. Az új okosóra számos technológiai újítással járul hozzá az egészségfigyeléshez: a szívverés szabályosságának mérésétől a részletes pulzus-elemzésen át a pitvarfibrilláció kockázatának észleléséig még átfogóbb információkat ad a szív egészségéről.* Emellett az okosóra már alvás közbeni légzésfigyelésre és kalóriakezelésre is képes. Az órát a nagyközönség október 7-én délelőtt személyesen is megtekintheti a MediaMarkt budaörsi áruházában.