A teljes töltöttségű okostelefon nem okos dolog

Czipperer Dia, 2013. július 3. 14:01

A New York Daily Times oldalán olvashatunk arról, hogy tech szakértők szerint nem előnyös totálisan feltölteni telefonunkat, ugyanis nem ez az optimális módja, hogy védjük őket. 

Azt hisszük – a régi jól bevált módszer szerint –, ha teljesen feltöltjük telefonunkat, ami most már okos, akkor jól végeztük dolgunkat, mint a régi szép időkben. Azóta azonban sok minden változott, és úgy tűnik, néhány berögzült szokást érdemes elhagyni, ha szeretnénk az akkumulátort kímélni.

 

Technológiai szakértők szerint ugyanis a teljes töltöttség inkább csökkenti, mint növeli az akkumulátor élettartamát. Emellett kiemelik, hogy az sem tesz jót neki, ha teljesen lemerül, és úgy töltjük fel. Az optimális, ha 40%-os töltöttségi szintnél elkezdjük feltuningolni, és 80%-nál kihúzzuk a kábelt.

 

 

Tehát a teljes skálát „végigzongorázni” egyáltalán nem kifizetődő – még áram szempontjából sem –, sőt ez az élettartamot is megrövidítheti. Emellett azt is javasolják, hogy amikor csak lehet, tartsuk az aksi töltöttségét 50% felett, és ha lehet, kerüljük a vezeték nélküli töltést is. Ha ezeket betartjuk, telefonunk hálás lesz érte, és remélhetőleg nem a haldokló akkumulátor miatt kell készüléket váltanunk.

 

Forrás: nydailynews.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38

Harminc évre előre tekintenek a 30. MENTA konferencia előadói

2023. augusztus 31. 12:59