Újabb szabadalmi perbe futott bele az Apple Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2013. július 4. 09:15

Újabb szabadalmi jogokat érintő ügyben hallgatta meg a jogsértéssel vádolt amerikai Apple vállalatot a sanghaji bíróság - az elektronikai óriáscég "visszatérő vendég" a kelet-kínai város ítélőszéke előtt.

Az ügyben egyelőre nem született jogi döntés, azt határozatlan időre elnapolta a bíróság. Az Apple-t a sanghaji Zhizhen Network Technology (ZNT) azzal vádolta meg, hogy az utolsó két generációs iPhone-okban és iPadek-ben, valamint a legutóbbi generációs iPod Touch-okban megtalálható Siri hangfelismerő szolgáltatás használatával, illetve a készülékek Kínában való árusításával az amerikai cég megsértette a kínai vállalat szabadalmi jogait.
 

A ZNT azt állítja: saját szoftverét, a Sirihez sokban hasonlító Xiaoi programot már 2004-ben szabadalmaztatta a kelet-ázsiai országban, míg a Sirit csupán 2007-ben kezdték el fejleszteni. A bírósági határozat tétje nem kicsi: a Xiaoit - amely nemcsak az Apple által is használt iOS rendszeren, de a rivális Androidon is fut - 100 millióan használják az országban, az Apple pedig - amennyiben a bíróság a kínai cég javára dönt - kénytelen lesz a Sirit tartalmazó termékeinek gyártását és árusítását befagyasztani az országban. A ZNT azt is fontolgatja, hogy kártérítést kér az amerikai óriástól.
 

Az Apple képviselői cáfolják a vádakat, s úgy fogalmaztak: a Siri által nyújtott szolgáltatások jóval túlmennek a Xiaoi kapacitásain, ráadásul a két szoftver működési mechanizmusa is sokban különbözik. Az Apple emellett azt hozta fel védekezésül: a Siri szervere az Egyesült Államokban van.
 

Az amerikai vállalatnak nem ez az első jogi esete Kínában. Tavaly például hosszú hónapok pereskedése után 60 millió dollárt fizetett a Shenzhen Proview Technology vállalatnak az iPad márkanév használatáért. Év végén és az idén januárban ezen túl két szerzői jogi pert is veszített, mivel kínai írók műveit kínálta ingyen letöltésre az iTunes rendszerén keresztül.

Kulcsszavak: szabadalom jog Kína Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05