A munkát keresőknek nincs idén nyár

forrás: Prím Online, 2013. július 7. 13:22

A gazdaság stagnálása, a lassú élénkülés és a digitális eszközök előtérbe kerülése alapvetően megváltoztatta a munkát keresők és az állást kínálók egymásra találásának módját. Az idei nyár a korábbitól lényegesen eltérő hozzáállást és megoldásokat igényel. Az szerezheti meg a legjobb állást, aki gyors, nyitott és rugalmas, a legjobb munkaerőre pedig azok a cégek számíthatnak, amelyek a digitális eszközöket is bevetik a keresésbe.

 

“A válság a nyarat is átalakította” - véli Hadi László, a Job Kft. ügyvezető igazgatója. “Azok a nyarak már a múlté, amikor békésen, gondtalanul lehetett pihenni. Alapvetően három ok rejlik a nyári szünet megszűnése mögött. Először is a válság rákényszerítette a cégeket és a munkát keresőket, hogy rövidebbre szabják a pihenésük időtartamát. Aki munkát keres, az sajnos csak rövidebb időre tud elutazni."

 

Még a nyaralás alatt is érdemes nyitottnak maradni a lehetőségekre, és ha kell, akár a nyári szabadságot feladva is elmenni az állásinterjúra. Azt tapasztaljuk, hogy a beinduló élénkülés hatására azok a cégek, amelyek most keresnek új munkatársat, azonnali belépést várnak el, sőt még a legjobb jelöltekre sem biztos, hogy sokáig várnak.

 

Ahogy az egyik számítástechnikai ügyfelünk fogalmazott: “Most nem a legjobb embert keressük, hanem azt, aki a leggyorsabban tud munkába állni”. Az átalakulás harmadik fő oka pedig a digitális áttörés. A cégek nem pusztán vállalati honlapjaikon hirdetnek állást, hanem a különböző közösségi oldalakon zajló tudatos márkaépítéssel és az álláslehetőségek folyamatos, vonzó megjelentetésével próbálják elérni a jelölteket.” - mondta Hadi László.

 

A cégek nagyfokú rugalmasságot várnak el az állást keresőktől. A munkát keresőknek a jól bevált megszokásokat gyakran sutba kell dobni és nyitniuk kell az új lehetőségek felé. Már az egyszerű pozíciók sem statikusak, a váltás képessége és a gyorsaság mind az állás elnyerésének, mind pedig a munka megtartásának a kulcsa. Aki nem elérhető, azt nem fogják felhívni. “Kikapcsolt telefonnal nem lehet elhelyezkedni” - összegzi Hadi László.

 

 

Az elérhetőség és a naprakészség a munkát kínáló cégek számára is elsődleges követelmény lett. Az elavult vállalati honlap vagy a már betöltött állást továbbra is hirdető oldal a cég egészére vet rossz fényt. A Job Kft. javaslata alapján öt alapvető szempont figyelembevételével a vállalatok lényegesen meg tudják könnyíteni a honlapjukon és közösségi oldalaikon állást keresők eligazodását.

 

1.  A kereső funkciónak az állást hirdető oldalak esetében is működnie kell. Ez segíti, hogy az állást keresők ne pusztán a lehetséges állásokra bukkanjanak rá, de választ kaphassanak leggyakoribb kérdéseikre is.

 

2.  Áttekinthető tartalomra van szükség, ahol az oldalra látogató érdeklődő témákra bontva és kezelhető módon találja meg a számára fontos információkat, ami alapján el tudja dönteni, hogy megpályázza-e az adott állást.

 

3.  Előtérbe kerül a kínált információ személyre szabhatósága. Egy egyszerű kérdőívvel vagy felméréssel be lehet szűkíteni, milyen típusú munkát is keres az illető, ezt követően pedig már személyre szabottan, célzottan lehet állás lehetőségeket kínálni.

 

4.  A képernyőkön megjelenő benyomások a vállalat kultúrájáról is szólnak. A céget bemutató rövid film vagy a munkatársak hiteles nyilatkozatai csodákat tudnak tenni, a személytelen száraz információ halmaz viszont riasztó lehet.

 

5.  Az állást keresők a legkülönbözőbb PC-k, laptopok, tabletek és okostelefonok képernyőit nézve keresnek rá az adott cégre. Az alkalmazásoknak mindegyik eszközön jól kell működnie, ehhez pedig HR, kommunikációs és IT szakemberek szoros együttműködésére van szükség.

 

“Az idei nyár nem csak a vállalatoknak és az állást keresőknek hozott kihívásokat. Számunkra, munkaerő közvetítéssel foglalkozó cégként a hagyományos értelemben vett adatbázisok gyors elavulása jelenti a legnagyobb kihívást. A “big data” erre a piacra is betört, az a munkaerőközvetítő kerül előnybe, aki az egyre gyorsabban elavuló és növekvő tömegű információt a leghatékonyabban lesz képes kezelni.” - mondta Hadi László.

 

 

Kulcsszavak: álláskeresők JobGroup

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Karrierváltás: 600 ezerhez közelít a junior informatikusok átlagbére

A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek. 

2023. október 1. 10:17

A KPMG és a Microsoft globális ESG Akadémiát indított

A „KPMG ESG Akadémia” a KPMG, a Microsoft és számos elismert egyetem együttműködésében indult el. Célja, hogy elérhetővé tegye a naprakész és nélkülözhetetlen ESG-tudást, támogassa és képezze az üzleti élet szereplőit a legváltozatosabb fenntarthatósági témákban.

2023. szeptember 30. 16:52

Mesterséges intelligenciával harcol a Binance a tiltott piacbefolyásolás ellen

Nagy mennyiségű adat elemzésére alkalmas, mesterséges intelligenciát alkalmazó szoftvert használ a Binance a tiltott piacbefolyásolás azonosítására a kriptoszektorban. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje más cégekkel és a hatóságokkal is együttműködik annak érdekében, hogy a gyanús szereplőket ne csak a saját platformjáról, hanem a teljes piacról el lehessen távolítani. Ugyanakkor a befektetőknek is érdemes odafigyelniük azokra a jelekre, amelyek az árakat manipuláló tevékenységekre utalnak.

2023. szeptember 30. 13:24

Mostantól a Liberty irodaházban működik az eMAG hazai központja

2023 nyarának végén az eMAG Magyarország új székházba, a Wing Zrt. által fejlesztett Liberty irodaház déli szárnyába költözött a Könyves Kálmán körúton. A legnagyobb magyar e-kereskedő*  a 40 ezer négyzetméter alapterületű irodaház harmadik és negyedik emeletét, mintegy 3800 négyzetméternyi irodaterületet bérel. Ide tette át székhelyét a cégcsoport két másik brandje, a Sameday futárszolgálat és a felújított okostelefonok piactereként működő Rejoy.hu is.

2023. szeptember 30. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat

2023. szeptember 29. 18:51

Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak

2023. szeptember 20. 15:17

Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai

2023. szeptember 18. 13:16

Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról

2023. szeptember 4. 15:38