Megkezdi Magyarországon a hátizsákos és biciklis képkészítést a Google

forrás: Prím Online, MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 22. 13:35

A napokban Magyarországon is megkezdi a Google a hátizsákos, triciklis és zsúrkocsis képkészítést azokról a helyekről, amelyekről autóval nem lehet fotókat készíteni a Street View utcaképnéző szolgáltatáshoz  jelentette be csütörtökön Budapesten Schuster Richárd a Google kommunikációs menedzsere.

A Halászbástyán tartották a sajtótájékoztatót, ahol elhangzott: a Google operátora egy 15 objektívből épített speciális fényképezőgéppel felszerelt 18 kilogrammos hátizsákkal, vagy triciklivel, zsúrkocsival járja be egyebek mellett a Budai várat, Hollókőt, a Tihanyi-félszigetet, és több tucat kulturális, vagy történelmileg fontos egyéb fővárosi és vidéki helyszínt. A Magyar Turizmus Zrt.-től kaptak listát és egyeztettek a helyi önkormányzatokkal is, hogy hol érdemes fényképezni, ahova fizikailag el lehet jutni, onnan készítenek majd képeket - mondta Schuster Richárd.

 

 

A Street View az ország vonzerejének növelésében is fontos szerepel játszik, hiszen sokan neten nnéznek utána az adott helynek, ahová utaznak.
 

Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai és marketing igazgatója elmondta, hogy az elmúlt évtizedben gyorsan változtak az utazási szokások, az előkészítésben elsődleges információforrássá vált az internet és azok az eszközök, amelyek be tudják mutatni a kínálatot. Ebben a Google szolgáltatása kimagasló lehetőséget biztosít, mivel az utazók könnyen fel tudják mérni a lehetőségeket, adottságokat.
 

Az elkészült fényképeket pár hónap múlva teszik elérhetővé. A Google ezzel a technológiával a pompeji romokról, a világ legmagasabb épületéről, a Burdzs Kalifáról, a Grand Canyonról, a Stonehenge-ről is készített már képeket.

Kulcsszavak: Google térkép Google Map

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09