Steve Ballmer rossz döntése: a Vista

Czipperer Dia, 2013. augusztus 26. 16:28

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója jövőre visszavonul, aki a ZDNetnek beszélt arról, hogy csupán egy dolgot bánt meg vezetése alatt, a Windows Vista bevezetését.

 

Sokat kritizált operációs rendszer a Windows Vista, amire úgy tűnik, Steve Ballmer sem túl büszke. A Microsoft „leköszönő” vezérigazgatója úgy nyilatkozott, ezt az egy döntést bánta meg, amit a vezetői székből hozott.

 

A Vista magas rendszerkövetelményeket támasztott a felhasználók felé, ráadásul a rendszer előtti hardverek kompatibilitása is sok helyen problémás volt. Ez a számokból is tükröződik, hiszen jelenleg mindössze 4%-os piaci részesedéssel rendelkezik. A felhasználók többsége, ha tehette, frissítette rendszerét Windows 7-re.

 

Bár sok esetben a Win 7 húzta ki a felhasználókat a csávából, mégsem ez az, amire Ballmer a legbüszkébb, hanem arra, amilyen hatást gyakorolt a Microsoft az emberek életére vezetése alatt. Kiemelte, hogy ő maga is jelentősen hozzájárult az intelligens személyi számítástechnika születéséhez a 80-as, 90-es években.

 

Forrás: Techspot.com

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mobil robotok támogatják az okostévék összeszerelését is

A Mirgor gyárában televíziók, okostévék és monitorok készülnek, 24-től 85 colos méretben, okos 4k és 8k technológiával. A TV-gyár ellátási folyamatának technológiai továbbfejlesztése érdekében a vállalat lecserélte korábbi félautomata, sofőrök által vezetett szállítójárművekre támaszkodó, szinte manuálisan működtetett rendszerét öt MiR AMR-re, amelyeket a MiR Fleet rendszerén keresztül irányít. Az újítás nagymértékű javulást eredményezett a biztonság, a helykihasználás és az anyagok gyártósorra való érkezése tekintetében.

2022. január 17. 19:50

Blockchain: átalakulás vár a legtöbb iparágra

A megosztott főkönyvi megoldások jelenlegi helyzetét leginkább az internet '90-es években betöltött szerepéhez lehetne hasonlítani: a Deloitte szakértői szerint a blokklánc technológia alapvetően változtatja meg a telekommunikáció, média és szórakoztatás, termelés, egészségügy és kereskedelem területeit, ahol alkalmazásában jelentős növekedés tapasztalható. Mostanra azonban a blockchaint övező hurráoptimizmust felváltotta a stratégiai gondolkodás.

2022. január 17. 18:01

Az új hírközlési szabályokról tájékoztat az NMHH

A hazai hírközlési szabályok legfontosabb módosításait összegezi a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) fogyasztói tájékoztató aloldala, az nmhh.hu/hirkozlesiszabalyok. Néhány fontosabb változásról a hatóság már korábban beszámolt, ebben a közleményben pedig további újdonságokat mutat be. A tavaly nyáron életbe lépett változások között szerepel például, hogy a szolgáltatóknak ingyen, egyszerűen biztosítaniuk kell az utólagos számhordozást, az internetszolgáltatók közötti úgynevezett szünetmentes váltást, és rendszeresen tájékoztatniuk kell előfizetőiket a legolcsóbb díjszabásaikról.

2022. január 17. 16:32

Hogyan hasznosíthatók az NFT-k a pénzügyi szolgáltatói szektorban?

Az NFT-k egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, a jelenségre már a pénzügyi szolgáltató szektor képviselői is felfigyeltek. De pontosan hogyan alkalmazhatók a tokenek a pénzügyi szektorban? Mik a legjellemzőbb kritikák, milyen kockázattal járhat a befektetés? Vajon lesz hosszútávú jövője a pénzügyi szektorban? Orbók Ilona, a BDO Magyarország ügyvezetője összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.

2022. január 17. 14:59

Két új hírcsatornával bővült a Direct One applikációjának kínálata

Két új hírcsatornával bővültek a Direct Now alkalmazásban elérhető tartalmak – ezzel 96-ra emelkedett azon csatornák száma, melyek mobiltelefonon, tableten, laptopon vagy okostévén hozzáférhetőek a Direct One előfizetői számára.

2022. január 17. 13:44

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája

2022. január 12. 15:07

Már lehet regisztrálni az NMHH mobilkészülék-csere programjára

2022. január 7. 13:58

Átszámítva közel 40 millió forintot fizettek a világ első SMS üzenetéért

2021. december 21. 17:35

Digitális műtárgyként árverezi el a Vodafone a világ első SMS-ét

2021. december 14. 15:32