Betekintés az apróhirdetések világába

forrás: Prím Online, 2013. augusztus 30. 12:02

Masszőrök kizárólag masszázsággyal, vagy profilképpel hirdethetnek, bikiniben nem, az élelmiszer tiltott, az afrikai csalók kiszűréséről pedig algoritmusok és edzett munkatársak gondoskodnak. Először nyújtott betekintést kulisszáiba Magyarország legismertebb apróhirdetési oldala.

„Az e-kereskedelemben egyre nagyobb szerepet kapnak az apróhirdetések, a mi oldalunkon jelenleg 2,2 millió található. Napi mintegy 20 ezer hirdetés érkezik be, ezeket mind „kézzel” ellenőrizzük, azaz semmi sem kerülhet ki a munkatársaink láttamozása nélkül” – mondta Budai László, a Jófogás.hu ügyvezető igazgatója. „Családbarát portálként nálunk meglehetősen szigorú a szabályozás, de a vásárlók érdekében is ki kell szűrnünk bizonyos hirdetéseket” – folytatta Budai, és azt is hozzátette: sokan tesztelik a rendszert, hogy feszegessék a határokat.

 

 

Hogy mik ezek a határok? Élelmiszert egyáltalán nem lehet árulni a portálon, mert az romlandó áru. Hiába írja be az eladó a cukkini helyett, hogy „nagyranőtt cukiság”, a program és a kollégák is kiszűrik a turpisságot. Ugyanez a helyzet a szexuális tartalmakkal és a trágár megjegyzésekkel: a Jófogás rendszere és a munkatársak észreveszik ezeket. Ilyen esetben nem „dobják el” a hirdetést: inkább visszaküldik javításra a feladónak. Ha ezzel kapcsolatban kérdés merülne fel, az ügyfélszolgálat 4 percen belül minden levélre válaszol.

 

„Mintegy 30 fős csapat végzi a hirdetések átnézését, speciális program és algoritmus segíti őket ebben. Kiemelten figyelünk például az úgynevezett afrikai csalókra, akik megpróbálják pénzküldésre rávenni az embereket” – magyarázta Budai. A katalógusképek, vagy netről csent fotók kiszúrása is a csapat feladata: a képeknek az eladandó terméket kell ábrázolniuk, hogy a vevő biztosan azt kapja, amit a hirdetés alapján kiválasztott. „Olykor egy teljesen szabályosnak tűnő autóalkatrész hirdetés szövegében bukkan fel fél mondat, hogy <<ugyanitt birsalma pálinka eladó>>.”

 

Hihetetlenül találékonyak a felhasználók! Egy hölgy álláskereső hirdetésében saját arcát Beyoncé testére montírozta… „Vissza kellett utasítanunk, hiszen a fotó nem a valódi énjét mutatta. A kreativitás azonban nem tiltott: ha valaki versben foglalja össze egy Lada előnyeit, vagy smile jelet rajzol egy eladandó kábelből, azt természetesen továbbengedjük. Elsődleges szempont a felhasználók biztonsága, így a megtévesztő vagy sértő hirdetéseket szűrjük ki” – mondta a Jófogás.hu vezetője.

 

 

A Schibsted tulajdonában lévő Jófogás.hu 2010-ben indult útjára, kevesebb, mint egy évvel később egymillió hirdetés szerepelt az oldalon, számuk jelenleg 2,2 millió felett van. A napokban indult el a portál Facebook alkalmazása: egyetlen hét alatt 28 ezer hirdetést vonzott. A hazánkban – de tán még a világon is – egyedülálló alkalmazás használói a hirdetéseiket összeköthetik a Facebookkal, így azt az ismerőseik is láthatják. A bizalom eleve adott előadó és vevő között. Már kereshetünk ismerőseink hirdetéseire, nemsokára pedig az ismerőseik ismerőseinek eladandó tárgyaira is. Ha továbbra is sikeresen működik az alkalmazás, akkor nagyon valószínű, hogy a Schibsted más országokban, több kontinensen is használja majd a magyar fejlesztést.

Kulcsszavak: Jófogás.hu hirdetés

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09