Rendhagyó tanórák a Lenovóval – 1. rész

Beültünk az iskolapadba egy kis táblagép mustrára

Czipperer Dia, 2013. szeptember 3. 13:54

A Lenovo ma rendhagyó sajtótájékoztatót tartott, amelynek keretében mi is beülhettünk az iskolapadba két tanóra erejéig. Az esemény egyik apropója volt a Lenovo új konzumer IdeaTab táblagépeinek bemutatkozása, és a Windows 8 alapokon futó Miix tablet debütálása is.

A Lenovo jelenleg a világ első számú PC gyártója, ám figyelmét mégis inkább a PC Plus korszak köti le, és – ahogy már korábban is írtunk róla – sokkal jobban teljesített a mobilpiacon az előző negyedévet tekintve.

 

Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, a cél, hogy PC Plus piacon is vezető pozíciót töltsenek be, ám szerencsére már elég jól, jelenleg világszinten harmadik helyen állnak.

 

Az első „tanórán” a táblagép portfolió legújabb konzumer darabjaival ismerkedhettünk meg, valamint egy Windows 8 alapokon futó üdvöskével is. Bár ezek nem kimondottan a legújabb modellek a sorban, hiszen az IFA szakkiállításon napokon belül bemutatkoznak a legújabbak a sorban. Mindenesetre jó hangolódni velük az ennél is jobb kínálatra. Sajnos ezekről még nem árulhattak el semmi konkrétumot, de várhatóan a napokban a nagyközönség is megismerheti a Lenovo IFA kínálatát.

 

Négy táblagépet is bemutattak a mai sajtóeseményen, melyek közül három Android operációs rendszerrel, egy pedig Windows 8-cal a fedélzetén verseng a felhasználók kegyeiért. A belépőszint képviselője az A1000-re és A3000-res modell is, melyek között valóban csak árnyalatnyi különbségeket találunk, míg az S6000-res és a Miix a felsőbb szinteken versenyeznek.

 

 

 

A multimédiaguru

 

Az A1000 egy igazi multimédia tablet, amelynek az alján és tetején is találunk hangszórókat, így még inkább élvezhető a Dolby Digital Plus hangrendszer nyújtotta élmény. Emellett tárhely szempontjából is jó választás azok számára, akik szeretnek minél több multimédiás tartalmat egy eszközön tárolni, ugyanis microSD-vel 16 vagy 32 GB-ig bővíthető.

 

Fedélzetén Android 4.1 Jelly Bean operációs rendszer teljesít szolgálatot, meghajtásáról pedig egy kétmagos, 1,2 GHz órajelű processzor gondoskodik.  Két szín közül is választhatnak a felhasználók: fekete és fehér színekben is megvásárolható már 39 900 forinttól.

Lenovo IdeaTab A1000
 

 

A tűéles kép specialistája

 

AZ A3000-res modell annyiban tér el kistestvérétől, hogy őt már IPS panellel (1024x600) látták el, valamint tűéles képet képes nyújtani a felhasználóknak a 179 fokos betekintési szögnek köszönhetően. A processzor is erősebb lett, ez esetben már egy négymagos MTK proci hajtja a gépet (1,2 GHz).

 

Ez a modell már támogatja a 3G/HSPA+ adatátviteli szolgáltatást, valamint ezt már akár 64 GB-ig is bővíthetjük. Ennek már ára is magasabb kicsit: 54 000 forintos bruttó áron juthatunk hozzá.

 

Lenovo A3000
 

 

Multimédia magasfokon

 

Egy újabb szintre lépve találkozunk az S6000-es modellel, amely folyamatos használat mellett akár 10 óra üzemidőt is képes garantálni számunkra, mindezt egy négymagos 1,2 GHz) MTK 8389/8125 processzor teljesítménye mellett.

 

Lenovo IdeaTab S6000
 

 

A készüléket 10,1 hüvelykes 1280x800 pixel felbontású IPS megjelenítővel szerelték fel, így már egy igazi gaming tablettel van dolgunk. A készülék micro HDMI porttal felszerelve garantálja számunkra a még jobb multimédiás élményt 99 ezer forintos áron.

 

Windows vizeken

 

Kilóg az Androidok sorából a Miix táblagép, melynek fedélzetén Windows 8 operáción rendszer fut. A 10,1 hüvelykes táblagép levehető flip tokkal rendelkezik, mely beépített billentyűzetet rejt. Ez könnyedén el is távolítható, ha éppen a tablet mód előnyeit szeretnénk élvezni.

 

Lenovo Miix
 

A Miix Intel Atom processzorral (kétmagos) érkezik, valamint 64 GB beépített tárhellyel rendelkezik. Emellett a 4.0 Bluetooth és a 3G.GPS előnyeit is élvezhetjük, mindezt egy 10,1 hüvelykes IPS HD kijelzőn, 1366x768-as felbontásban, akár 10 órán keresztül is. A készülék a billentyűzettel együtt kompletten 150 000 forintba kerül.

 

Kulcsszavak: Lenovo táblagép IdeaTab

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09