Tizenegymilliós bírságot rótt ki a kábelszövetségekre a GVH

MTI Sajtóadatbank, 2013. szeptember 4. 15:49

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 11 millió forint bírságot szabott a Magyar Kábelkommunikációs Szövetségre (MKSZ) és a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetségre (MKHSZ), mert műsorterjesztési mintaszerződéseik versenykorlátozó kikötéseket tartalmaztak.

A közlemény szerint a versenyhatóság a két kábelszövetség - egyes műsorszolgáltatókkal egyeztetett, a tagok által a csatornákkal megkötendő egyedi műsorterjesztési megállapodások alapjául szolgáló - műsorelosztási mintaszerződéseinek feltételeit, illetve a szövetségek 2005-2009. közötti tagfelvételi gyakorlatát vizsgálta.

 

A GVH megállapítása szerint a szövetségek mintaszerződéseikben olyan kedvezményeket biztosítanak a szövetségi tagoknak, amelyből a szövetség(ek)en kívüli műsorterjesztők nem részesülhetnek. A vizsgált kikötések meghatározták továbbá a műsorszolgáltatók által a szövetség(ek)en kívüli szolgáltatókkal szemben érvényesíthető díjakat is azzal, hogy a tagságon kívüli műsorelosztók által fizetendő díjhoz kötötték a szövetségi kedvezmény mértékét.

 

A GVH megállapította, hogy a mintaszerződéseknek a szövetségi tagok számára kizárólagos kedvezményt biztosító rendelkezései alkalmasak arra, hogy korlátozzák a versenyt, a szövetség(ek)en kívüli műsorterjesztők felé érvényesített árakat közvetve rögzítő rendelkezései pedig versenykorlátozó célúak voltak. A GVH megállapította továbbá, hogy a kedvezmények számottevő (átlagosan 4-5 százalék) költséghátrányt is okozhattak a szövetség(ek)en kívüli műsorterjesztőknek a szövetségi tagokhoz képest, ami közvetve hozzájárulhat a verseny gyengüléséhez, a szövetség(ek)en kívüli terjesztők csatornakínálatának szűküléséhez, fejlesztési forrásaik csökkenéséhez.

 

A Gazdasági Versenyhivatal a két szövetség magatartását külön-külön jogsértőnek minősítette. A szövetségek jogsértő magatartásáért az MKSZ-t 8 millió, az MKHSZ-t pedig 3 millió forint bírság megfizetésére kötelezte.

 

A GVH vizsgálta továbbá a két kábelszövetség tagfelvételi gyakorlatát is. Ezzel kapcsolatban - az európai joggyakorlat alapján - arra a megállapításra jutott, hogy a versenykorlátozást akkor lehet megállapítani, ha a kizárás egy jelentős piaci erejű szervezet részéről valósul meg. Ez azonban, mivel két kábelszövetség van, amelyek hasonló mintaszerződéseket és hasonló kedvezményeket biztosítanak tagjaiknak, nagyrészt azonos műsorszolgáltatói kör tekintetében, jelen esetben nem feltétlenül állt fenn. Az eljárásban továbbá csak részben sikerült feltárni a szövetségek tagfelvételi gyakorlatának körülményeit, s a két szövetség közötti megállapodás, összehangolt magatartás megállapításához sem állt a GVH rendelkezésére elegendő bizonyíték. Mindezek alapján a hivatal e magatartás tekintetében megszüntette az eljárást.

 

A GVH a két szövetség közötti, a mintaszerződésekkel kapcsolatos feltételezett megállapodás/összehangolt magatartás vonatkozásában is az eljárás megszüntetése mellett döntött, mivel nem lehetett kellő megalapozottsággal alátámasztani, hogy a mintaszerződések vizsgált kikötéseinek hasonlóságára nincs más ésszerű magyarázat, mint a szövetségek közötti összehangolt magatartás.

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05