A Razer esport-elitje szerepel az Evo 2019 és a The International bajnokságokon

forrás: Prím Online, 2019. augusztus 1. 11:22

A Razer, a világ vezető, gamereknek szánt lifestyle márkája bejelentette, hogy a Team Razer zászlaja alatt idén rekordszámú hivatásos esport-játékos fog versenyezni az EVO 2019 és a The International (TI9) Dota 2 döntőjében. Mindkét esemény a világ legrangosabb esport versenyei közé tartozik, és közel 31 millió dollárnyi összegű nyeremény kerül rajtuk kiosztásra.

A Mousesports és a Team Evil Geniuses (EG) Team Razer versenyzői mellett a verekedős játékokban profi Kun „Xian” Ho is részt vesz az EVO 2019-en, amely augusztus 2. és 4. között, Las Vegasban kerül megrendezésre. Később, de még ugyanebben a hónapban, a Team EG-hez az Alliance is csatlakozik a Sanghajban augusztus 20. és 25. között megrendezésre kerülő TI9 során. A hajthatatlan győzni akarással rendelkező, és a Razer arzenáljának legjobb esport felszereléseivel ellátott Team Razer csapatának elit sportolói felveszik a harcot a versenytársakkal, miközben élő adásban milliók kísérik őket figyelemmel.  

 

Az esportok úttörője 2005 óta

A Razer 2005-ös alapítása óta támogatja a professzionális gaminget. A Team Razer zászlaja alatt a vállalat a világ legjobb csapataival és játékosaival dolgozik együtt, hogy új, nagy teljesítményű perifériákat fejlesszen ki, és kitolja a teljesítmény határait. Ma a Team Razerben 25 ország 18 élvonalbeli csapata található meg. 

 

 „A Razer büszke arra, hogy e két, hatalmas esport-erőpróbán a Team Razer versenyzők ilyen erős csapatával szállhat versenybe.” - nyilatkozta David Tse, a Razer globális esport-igazgatója. „A kiválóságra való folytonos törekvésük, valamint sportszerűségük révén világszerte játékosok millióit inspirálják.”

 

Amennyiben többet szeretnél megtudni az EVO 2019-en és a The International-ön versenyző Team Razer sportolókról, kérjük, olvass tovább. A játékosok életrajzainak és fotóinak letöltéséhez kérjük, látogass el a http://rzr.to/team-razer-evo-ti9 oldalra.

 

EVO 2019: A TEAM RAZER VERSENYZŐI ÁLLNAK A JÁTÉKOSOK ÉLÉN 

A Team Razer akciói augusztus 2.-án indulnak Las Vegasban az EVO-n, ahol a Team Razer sportolói - egyebek mellett - olyan játékokban versenyeznek, mint a Super Smash Bros. Ultimate, a Tekken 7, a Street Fighter V, és a DragonBall Fighter Z. 

 

Az EVO 2019 epikus küzdelmek számára készítette elő a terepet, mivel a Team Razer versenyzői a torna múltbeli győztesei: Xian az EVO 2013 Street Fighter IV bajnoka volt, a Team EG színeiben játszó Christopher „NYChrisG” Gonzalez 2016-ban nyerte meg az EVO Ultimate Marvel vs Capcom 3 versenyét, a Street Fighter V játékos Ricki „HelloKittyRicki” Ortiz pedig második lett a 2016-os Capcom Cup-on. 

 

De a férfi, akit le kellene győzni, nem mást, mint a Mousesports-os Benjamin „Problem X” Simon, aki az EVO 2018-on elért Street Fighter V-ös győzelmével a jelenlegi bajnoki címvédő. 

 

 

Problem X vezeti a rohamot

A több karaktert is használó, ádáz ellenfél hírében álló Problem X leginkább Bison használata révén közismert. A 27 éves British Pro Tour versenyző már azelőtt hírnevet szerzett magának a Fighting Games Community-n (FGC) belül, hogy 2017-ben csatlakozott volna a Mousesports kötelékéhez. Azonban ez volt az a pillanat, amikor igazán berobbant a szcénába, és Európa legmenőbb Street Fighter versenyzőjévé vált. 

 

A 2017-es év során kiváló teljesítményt nyújtó Problem X a 7. helyen végzett a Capcom Pro Tour versenyén, és az FGC élvonalába küzdötte fel magát azáltal, hogy Las Vegasban a világ legjobbjait legyőzve megnyerte a legrangosabb versenyt, az EVO 2018-at.

 

„Rendkívül erős bennem a versenyszellem, valamint szórakoztatónak és izgalmasnak tartom, hogy stresszes környezetben, nagy nyomás alatt versenyezzek.” - mondta Problem X. „Felejthetetlen lenne számomra, ha zsinórban másodszor is meg tudnám nyerni az EVO-t, mivel korábban még senki nem nyerte meg az EVO fő Street Fighter V eseményét kétszer egymás után.”

 

Ben, aki 2018-ban otthagyta munkáját, hogy a Street Fighter V-öt tegye elsőfokú hivatásává, régiójának számos játékosát támogatja, emellett pedig élőben streamel Twitch csatornáján, a therealproblemx-en. Ő vált az FGC egyik legfélelmetesebb ellenfelévé, aki győzelmet győzelemre halmoz.

 

Problem X legutóbbi győzelmei:

  • Sonic Boom 2017
  • Capcom EU Regionals 2017
  • EGX 2017
  • SGB 2017
  • Celtic Throwdown 2017
  • Northwest Majors 2018
  • Sonic Boom 2019
  • April Annihilation 2019
  • Reflect UK 2019

 

A Team EG sztárpárosa készen áll a ragyogásra

A Team EG is nagy erőkkel képviselteti magát az EVO 2019-en. Míg NYChrisG leginkább arról ismert, hogy 2016-os Marvel vs Capcom 3 EVO-bajnokként szerzett hírnevet, egy igazán sokoldalú játékosnak bizonyult, aki a Street Fighter V és más verekedős játékok egész sorának vált a mesterévé. A Street Fighter V játékos HelloKittiRicki - akinek esetleg Problem X-el kell szembenéznie a Team Razer szupersztárjai közti totális összecsapásban - félelmek nélkül, és jól felkészülten érkezik.

 

„Az EVO-n elengedhetetlen, hogy megfelelő lelkiállapotban legyél.” - mondta HelloKittyRicki, amikor arról beszélt, hogyan készül fel az eseményre. „Mindig nagyon keményen gyakorolok a versenyek előtt, de függetlenül attól, mennyire jónak érzem magam, soha nincsenek elvárásaim a saját teljesítményemmel kapcsolatban - így tudok nyugodt és összeszedett maradni.”

 

Az EVO-n induló, Razer által támogatott sportolók listáját a Team Razeres Xian teszi teljessé. Amikor arról kérdeztük, milyen célokkal indul versenybe az idei bajnokságon, az alábbiakat mondta: „Úgy érzem, az EVO egy olyan bajnokság, amely inkább az állóképességről és a kitartásról szól, és ahol több ezer emberen kell keresztülverekednünk magunkat a játék során. Nagyon szeretném, ha idén legalább a legjobb nyolc közé bejutnék.”

 

Ilyen nagyszámú, a legfelsőbb szinteken versenyző sportolóval, akik alig várják, hogy nyomot hagyjanak, az idei EVO a szezon egyik legizgalmasabb esport versenyének ígérkezik.

 

THE INTERNATIONAL: KÉT KORÁBBI BAJNOK KÉPVISELI A TEAM RAZERT 

A három héttel az EVO után, Sanghajban megrendezésre kerülő The International rendezvényen pedig a Team Razer titánjai csapnak össze, mivel az Evil Geniuses és az Alliance is versenybe száll a 30 millió dolláros nyereményalap egy részéért, amely az esportok történetének eddigi legmagasabb összdíjazása. Mindkét csapat korábbi TI-bajnok - az Alliance 2013-ban, az Evil Geniuses pedig 2015-ben szerezte meg az első helyet.

 

 

A Team EG tapasztalt TI veteránnak számít

Az Evil Geniuses számára nem ismeretlen az esemény, mivel 2014 óta mind az öt TI bajnokságon részt vettek, ráadásul négy alkalommal dobogós helyen végeztek.

 

„Ez egy teljesen más érzés, mint a tavalyi, amikor a kezdetektől fogva folyamatosan játszottunk.” - kommentálta a csapat sztárjátékosa, Artour „Arteezy” Babaev, miután bejutott a TI9-re. „A TI-n való játék egy különleges élmény, amelyet nagy becsben kell tartani. Akár győzöl, akár veszítesz, rengeteg fontos emlékkel leszel gazdagabb, és mind egyéni versenyzőként, mind csapatként arra ösztönöz, hogy a képességeid határait feszegesd.”

 

„A legnagyobb Dota 2 rendezvényhez az egyéni és a csapatszintű felkészülés kombinációjára van szükség.” - tette hozzá az EG legfiatalabb játékosa, Syed Sumail „SumaiL” Hassan. „A rendezvény előtt beütemeztünk egy edzőtábort, hogy minden a helyére kerüljön.” 

 

 

Az Alliance visszatért oda, ahol minden elkezdődött

Az Alliance 2013-ban került a figyelem középpontjába, amikor a Jonathan „Loda” Berg által vezetett Dota 2 csapata első ízben megnyerte a TI-t. Azóta a szervezet teljes mértékben a játékosainak a tulajdonában van, és tovább gyarapítja a Dota 2-es örökségét. Az Alliance tekintélyes globális rajongótáborra tett szert, jelenlegi és múltbéli soraiban pedig számos olyan, figyelemre méltó játékos is megfordult, mint például Henrik „AdmiralBulldog” Ahnberg, a Twitch legnagyobb Dota 2 streamere.

 

A csapat most nagy várakozással tekint a TI9-es megmérettetésre, és készen áll arra, hogy bármely ellenféllel szembeszálljon. „Nincs szó, amely le tudná írni az érzést.” - mondta Loda, amikor megkérdezték, hogy mennyire izgalmas, hogy indul az eseményen. „A TI-n már igazán korán láthatod, hogy mely csapatok készek harcolni az életükért, és kik azok, akik széteshetnek, ha a „rossz csapat” ellen veszítenek. Készen állunk rá, hogy mindenkivel és bárkivel megküzdjünk a TI-n.”

 

Miközben a Team EG arra számít, hogy folytatja nyerő sorozatát, az Alliance pedig mindent bedob, ami szükséges ahhoz, hogy visszatérjen a csúcsra, mindketten biztosan olyan csapatok, akikre érdemes figyelni a TI9-en.

 

Kövesd az összes Team Razer sportolót, amint az EVO és a The International nemzetközi színterén versenyeznek. A tehetségek állománya gazdag a történetekben és sikerekben, a Team Razer pedig készen áll rá, hogy mindkét versenyen letegye a névjegyét.

Kulcsszavak: esport Team Razer

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Emberi Jogi díjra jelölték a magyar HBO új dokumentumfilmjét

A 25. Szarajevói Filmfesztiválon debütál Bársony Katalin dokumentumfilmje, az HBO gyártásában készült Csillagfény távolság, amely versenybe száll a Szarajevó Szíve díjért (Heart of Sarajevo).

2019. augusztus 17. 12:10

Az LG és a LUMI izgalmas jövőképet mutat be a 2019-es IFA-n

Szándéknyilatkozatot írt alá az LG Electronics (LG) és az IoT- és okosotthon-megoldásokat kínáló LUMI United Technology. A két vállalat célja egy olyan ökoszisztéma létrehozása, amely az eszközök alapszintű irányításán túlmutatva még teljesebb otthoni IoT-környezetet biztosít a felhasználók számára. Az együttműködés olyan intelligens szenzorokat alkalmazó innovációk kifejlesztésére fókuszál majd, amelyek képesek észlelni a beltéri környezet jellemzőit, például a páratartalom és a hőmérséklet változását vagy az ajtók mozgását.

2019. augusztus 17. 09:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Magyar Telekom 2019. második negyedéves eredményei

2019. augusztus 8. 11:32

Új tulajdonosa van a UPC-nek

2019. augusztus 1. 12:20

A Bosch és a Daimler megvalósítja a vezető nélküli, automatizált parkolást

2019. július 31. 16:53

Rekordbevétel az LG-nél

2019. július 30. 17:03
online sportfogadás