Egész napos konferenciával várja az e-sport iránt érdeklődőket a HUNESZ

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 21. 18:58

E-sport Tudásbázis konferencia címmel először kerül megrendezésre 2021. szeptember 23-án 10 órai kezdettel a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) első önálló e-sport edukációs konferenciája. Az eseményt a szövetség Szakmai Oktatási Bizottsága hívta életre az E-sport Tudásbázis (ESTB) program részeként, amely edukációs folyamatokkal támogatja a szövetség kijelölt céljait nem csupán e-sport szakmai, de társadalmi és üzleti környezeti szempontok szerint is.

A konferencia célja, az e-sportban rejlő karrier lehetőségek bemutatása, a hazai és nemzetközi e-sport közösségben folyó tudományos jellegű diskurzus élénkítése, nagy hangsúlyt fektetve az e-sport gazdasági-társadalmi hatásaira. Az esemény több mint harminc előadóval, meghívott vendéggel, hét szekcióban számos érdekes témával, esettanulmánnyal és kerekasztal beszélgetéssel várja az érdeklődőket.

 

“A hazai e-sport mozgalom kiteljesedésének, a versenyszervezés mellett, kiemelt fontosságú területe az oktatás kell hogy legyen. A Magyar E-sport Szövetség és alapítói a kezdetek óta élharcosai és zászlóvivői a hazai e-sport edukációnak. Ezért is különösen nagy öröm, hogy az Oktatási Bizottságunk által idén életre hívott E-sport Tudásbázis programunk ékköveként az első önállóan szervezett konferenciánkat is megtarthatjuk. Az esemény azon kevés fórumok egyike, ahol a mi az e-sport? sport-e az e-sport? miért fontos a hirdetőknek? kérdéseken túl mélyebb belátást, rálátást nyújthatunk a hazai közösség és az e-sport élet alakítóinak gondolataira, motivációjára és valós tevékenységére.” - mondta Biró Balázs a HUNESZ elnöke.

 

 

“A HUNESZ Oktatási Szakmai Bizottságának első önálló konferenciája elsősorban arra ad lehetőséget az érdeklődők számára, hogy megismerjék a hazai és nemzetközi esport trendeket. Az üzleti tervezés, marketing, e-sport menedzsment és kapcsolódó piaci területekről érkező előadók fókuszában az e-sport nem (csupán) játék irányból, hanem a területet mozgató egyéb szükségletek, célkitűzések aspektusából is bemutatkozik. Büszke vagyok arra, hogy munkatársaimmal részese lehetek a hazai e-sport szcéna fejlesztésének!” - emelte ki B. Szabó Edina a HUNESZ Szakmai Oktatási Bizottságának elnöke.

 

A járványügyi helyzet következtében a konferencia hibrid formában kerül megrendezésre.

 

Az előadók a Gamerland e-sport központjában tartják előadásaikat, míg a nézők az Esport1 közvetítésén keresztül online kapcsolódhatnak az eseményhez.

 

Regisztráció és további információk: https://estb.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitalizációs részleg alakult hazánk piacvezető könyvelő vállalatánál

Külön digitalizációs szervezeti egységet hoztak létre a Process Solutionsnél (PS), hazánk egyik vezető számviteli, adózási és bérszámfejtési szolgáltatásokat nyújtó vállalatánál.

2023. június 2. 12:45

Felgyorsítja stratégiai átalakulását a Maersk

Jelentős előrelépést ért el digitális átalakulásában a dán Maersk. A világ legnagyobb tengeri szállítmányozó vállalata az SAP Business Technology Platform segítségével gyorsítja fel stratégiai fejlődését, automatizálja üzleti folyamatait, növeli hatékonyságát, teszi egyszerűbbé a technológia használatát, és növeli a felhasználói élményt.

2023. június 2. 11:20

Vadonatúj, trendi színekben érkezik a megújult Nokia 2660 Flip

Húzd jobbra a valóságot a vadonatúj, Pop Pink és Lush Green színekben is elérhető Nokia 2660 Flippel. A már jól ismert, élénk színekben újragondolt készüléket a Z és Y generáció hirtelen megugró érdeklődése hívta életre, akik a saját mentális egészségük érdekében egyre többen választják a Flipet, hogy korlátozzák az okostelefonjuk képernyője előtt töltött idejüket.*

2023. június 2. 09:54

Magyarországra jön a NASCAR?

Tavaly a floridai Daytona Beach-en, a NASCAR bölcsőjében rendezték a magyar-amerikai szakmai kapcsolatok egyik legnagyobb rendezvényét, a Hungarian Summitot, akkor Jordan Jiloty, a NASCAR ügyvezető igazgatója üdvözölte a konferencia résztvevőit, de úgy tűnik ez nem egy egyszeri alkalom volt. Jordan Jiloty az idén a budapesti Hungarian Summit-ra is ellátogat június 8-án. 

2023. június 1. 19:55

Környezetvédelmi díjat kaptak az LG 2023-as OLED evo tévéi

Az LG Electronics (LG) 2023-as OLED evo tévéi megkapták a Carbon Trust*** CO2 kibocsátás csökkentéséről* és CO2 méréséről** szóló tanúsítványát. A széria idén az egymást követő harmadik évben érdemelte ki a minősítést, valamint a Société Générale de Surveillance SA (SGS) környezetvédelmi címkét**** is magáénak tudhatja. Az elismerésekkel az LG folyamatos ESG-erőfeszítéseit díjazták, amelyeket a gyártás során keletkező műanyaghulladék csökkentése érdekében tesz.

2023. június 1. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?

2023. május 31. 15:40

Itt a legnagyobb webáruházak rangsora

2023. május 23. 20:10

Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek

2023. május 18. 12:49

Nem törődünk eléggé online adataink védelmével

2023. május 8. 15:39