Egy app lehet a híd a szülő-gyerek közötti digitális szakadék felett

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 18. 15:39

A jövő generációjának tagjai átlagosan tízéves korukban kapnak telefont, de ez korántsem jelenti azt, hogy tisztában vannak az online jelenlét veszélyeivel is. A szülők legegyszerűbb eszköze a tiltás és a használat, illetve alkalmazások korlátozása, így azonban jelentős digitális szakadék alakulhat ki a szülő és gyermeke között. A Start it @K&H-ban fejlődő Mongu for Teen startup csapata erre az aktuális kihívásra kínál megoldást. A szülő-gyermek együttműködésére épülő alkalmazás segítségével ugyanis a gyermek biztonságosan felépítheti online magánszféráját, felismerheti és kivédheti a veszélyeket, miközben biztosítja a lehetőséget a szülői védelemre is.

A mai gyerekek úgy nőnek fel, hogy azt látják, szüleik szinte kötelező kiegészítő eleme az okostelefon. Nem csoda, hogy a gyerekek is hamar szeretnének saját készüléket, amit egy 2016-os nemzetközi kutatás szerint átlagosan 10 éves korukban meg is kapnak. A technológia kiváló ismerete ellenére azonban a gyerekek ebben az életkorban még nincsenek tisztában az online jelenlét veszélyeivel – kérdés persze, hogy maga a szülő mennyire járatos a témában. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő Mongu for Teen startup csapat saját felmérése szerint míg a szülők kétharmada napi vagy heti rendszerességgel nézi meg gyermeke okoseszközeit, addig háromból két gyerek szerint ez csupán néhányszor fordult elő. Jelentős különbség van aközött is, hogy a szülők és a gyerekek mit tartanak az internet és az okoseszköz-használat legnagyobb veszélyeinek. A Mongu for Teen csapata ezt a digitális szakadékot igyekszik enyhíteni okostelefonos alkalmazásával, amely a „tanítva tanulni” módszerrel igyekszik közelebb hozni a digitális család tagjait.
 
 
 
A szülők többnyire tisztában vannak a biztonságos internetezés fogalmával, az eszköztáruk mégis korlátozott. Legtöbbször olyan alkalmazások közül választhatnak, amelyekkel kontrollálni tudják gyermekeik internethasználatát, nem pedig oktatni, támogatni őket. Ez pedig nem feltétlenül segíti elő a gyerek-szülő bizalmi viszony kialakulását, erősödését abban a korai serdülőkorban, amikor a gyermek egyébként is elkezd eltávolodni a szülőktől. A Mongu for Teen alkalmazása abban különbözik a szülői felügyeleti (parental control) alkalmazásoktól, hogy az nem korlátot, hanem megoldást, játék- és tanulási lehetőséget nyújt mind a szülőknek, mind gyermekeiknek.
 
„A kamaszkor kezdete számos kihívást jelent szülő és gyermek számára egyaránt, ezekből csak az egyik az okostelefon használata. Alkalmazásunkkal ezt az időszakot igyekszünk megkönnyíteni mindenki számára úgy, hogy a gyerekeknek eszközt biztosítunk a biztonságos internethasználathoz, a szülőket pedig tájékoztatjuk a gyermek által használt szolgáltatásokról, azok veszélyeiről, és a kockázatok lehetséges csökkentéséről, tehát mindenről, ami miatt a szülők általában aggódni szoktak, amikor gyermekük okoseszközt kap” – mondta el Dr. Krasznay Csaba, a Mongu for Teen termékmenedzsere. „Az alkalmazásunk jelenleg iOS operációs rendszeren használható, de terveink szerint hamarosan Android platformon is elérhetővé válik” – tette hozzá a szakember.
 
A Start it @K&H inkubátorba október 3-ig ismét várják az innovatív ötlettel és nagy fejlődési potenciállal rendelkező startupok jelentkezését a www.startitkh.hu oldalon, iparági korlátozás nélkül. A jelentkezés lezárulta előtt is érdemes már figyelni a weboldalt, ugyanis a Start it @K&H szeptember 20-án tartja első Demo Day rendezvényét, ahol bemutatkozik az inkubátorprogram 12 legígéretesebb startupja. Emellett pedig a belga Start it @KBC alapítója és vezérigazgatója osztja meg értékes gondolatait a vállalkozásokkal és az innovációval kapcsolatban.

Mobilalkalmazás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Bevált az átnevezés - sikeres volt a MÁV app nyári kampánya

Sikeres volt a július végétől augusztus legvégéig zajló, MÁV app-ot népszerűsítő figyelemfelhívó kampány. Ebben az időszakban, a korábbi átlagosan 4100-as számot jócskán felülmúlva, hetente 9500-an töltötték le az alkalmazást, és az eladott jegyek száma is jelentősen nőtt, a 10 százalékos napi átlag 27 százalékra ugrott. A közeljövőben bérletvásárlási funkcióval bővül az alkalmazás. 

2019. október 18. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Újabb mérföldkő a hazai digitális oktatásban

2019. október 10. 18:44

Ma 20 éves a Wi-Fi

2019. szeptember 30. 11:26

Az ABB a világ legkorszerűbb robotikai gyárát építi Sanghajban

2019. szeptember 23. 09:37

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

2019. szeptember 11. 08:34
online sportfogadás