Fenntarthatóság a tengerhajózásban

forrás: Prím Online, 2019. szeptember 9. 11:29

A norvég parti őrség KV Svalbard nevű hajója az első, amely Azipod meghajtási rendszerével érte el az Északi-sarkot. Ez pedig újabb mérföldkő, mely tovább erősíti az ABB vezető szerepét a tengerhajózásban alkalmazott fenntartható hajtástechnológiák terén.

 „Könnyebben tudtunk hajózni a sarki vizeken és gyorsabban értük el az Északi-sarkot, mint azt előzőleg lehetségesnek gondoltuk volna” – mondta Ottar Haugen, a norvég parti őrség parancsnoka. „Ez egy óriási mérföldkő a számunkra, ami azt bizonyítja, hogy flottánk rendelkezik egy olyan hajóval, amelynek robosztus meghajtási rendszere az erősen jeges tengert is hajózhatóvá teszi egészen az Északi-sarkig.”
 
 
A víz alatti függesztett gondolában elhelyezett meghajtó villanymotorral működő Azipod elektromos meghajtási rendszernek köszönhetően a hajó igen jól manőverezhető, és akár 360 fokos szögben is meg tud fordulni saját tengelye körül, hogy tolóerejét tetszőleges irányban fejthesse ki. Az Azipod meghajtási rendszer akár 2,1 m vastag sarki jéggel is megbirkózik, és bebizonyosodott, hogy a tengerhajózásban hagyományosan alkalmazott tengelyvezetékes meghajtási rendszerekhez képest akár 20%-kal is kisebb lehet az üzemanyag-fogyasztása. 
A Sovcomflot cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító tankere, a Christophe de Margerie – mely 2017-ben először szelte át az Északi-tengert jégtörő segítsége nélkül – meghajtását ugyancsak az ABB Azipod® rendszere biztosította. Ez a több tulajdonsága miatt is figyelemre méltó hajó 14 testvérhajójával együtt a befagyott tenger hajózhatóságát biztosító legnagyobb teljesítményű ABB-féle Azipod® tolóegységekkel van felszerelve (3 x 15 MW).
 
A sarki expedíció az Azipod rendszer hosszú sikersorozatának csak a legutóbbi állomása. Azóta, hogy 1990-ben piacra dobta Azipod rendszerét, az ABB több mint 90 jégtörő, illetve jeges vízben haladni képes hajó számára szállított akár 45 MW összteljesítményű kombinált elektromos meghajtási rendszert. A választható Azipod rendszerek hajtásteljesítmény-tartománya 1 MW-tól 22 MW-ig terjed. A technológia kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy az ABB erős piaci pozíciókat foglal el a környezetbarát elektromos meghajtás terén. Az Azipod meghajtási rendszerek immár több mint 15 millió órányi futásidőt teljesítettek, miközben 700.000 tonnánál is több üzemanyagot takarítottak meg csupán a tengeri személyszállításban. Ráadásul a tengerhajózásban alkalmazott Azipod meghajtási rendszert nemcsak jégtörők, hanem a teherszállító hajóktól, a tengerjáró luxushajókon, a kompokon, a megajachtokon, a tengeri ellátó flottákon és a kutatóhajókon át egészen a szélturbina-telepítő hajókig és az önjáró fúróberendezésekig más hajótípusok is hasznosíthatják.
 
Az elmúlt három évtized során az ABB folyamatosan továbbfejlesztette az Azipod-rendszert, így annak egyre jobb lett a hatékonysága, miközben csökkent a károsanyag-kibocsátása. Ez annyit jelent, hogy a hajók egyre kevesebb üzemanyag felhasználásával képesek meghajtani azokat a generátorokat, amelyek az Azipod®-rendszer működéséhez szükséges elektromos energiát állítják elő. A kisebb üzemanyag-felhasználás pedig alacsonyabb CO2-kibocsátást jelent, ami azért is fontos, mert a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) arra próbálja rászorítani a világ évente összesen 2,1 milliárd utas szállítását biztosító kompforgalmát, hogy 2025-ig 30%-kal csökkentse éves károsanyag-kibocsátását.
 
Kulcsszavak: fenntarthatóság ABB

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05