Indul a MyBudapest Photo Project 2. évada

forrás: Prím Online, 2017. június 1. 12:45

Második alkalommal hirdeti meg a Budapest Bike Maffia sikeres kezdeményezését, a MyBudapest Photo Projectet. Idén is 100 hajléktalan ember kap arra lehetőséget, hogy saját szemszögéből láttassa fővárosunkat. 

Az akció célja, hogy ismételten felhívja az emberek figyelmét az egyik legnagyobb társadalmi  problémára, a hajléktalanságra, és egyben megerősítse, hogy az fedél nélkül maradt emberek is éppolyan sokoldalúak, érzékenyek és sok esetben tehetségesek, mint bármely más, lakhellyel rendelkező társuk.

 

Az otthon melege sajnos sokaknak nem adatik meg, a hajléktalanok közül legtöbben rajtuk kívülálló okok miatt veszítették el egyik napról a másikra lakásukat, és kerültek az utcára. Nagyon nehéz egy ilyen gödörből kikerülni, főleg úgy, hogy a társadalom kirekeszti a hajléktalan embereket. Pedig nekik is van hobbijuk, problémákkal küzdenek, van kedvenc helyük és ételük, és vannak még álmaik. A MyBudapest Photo Project - a Budapest Bike Maffia és a Cafe Art közös kezdeményezése -  immár második alkalommal indul el Budapesten. A projekt keretein belül 100 darab FujiFilm, egyszer használatos fényképezőgépet osztanak szét a programra jelentkező hajléktalan emberek között, akiknek egy hetük van a fotózásra. A visszahozott fényképezőgépekből előhívják a képeket, majd  egy szakmai zsűri választja ki, hogy melyik képek kerülnek bele a MyBudapest Photo Project idei kiállításának anyagába,  és ezt követően a látogatók szavazatai alapján a naptárba. Azon időszakos fotóművészek, akiknek alkotásait kiválasztották, a program lezárásakor pénzbeli jutalomban részesülnek. Természetesen ez az összeg nem oldja meg lakhatási problémájukat, de átmeneti megoldást nyújthat számukra, és talán a legfontosabb: reményt és önbizalmat ad nekika talpraálláshoz és egy szebb jövőhöz.

 

 

„A MyBudapest Photo Projectet hatalmas sikernek éltük meg tavaly. Frissen induló projektként örömmel tapasztaltuk, hogy 2000 fénykép született, amelyből 62 képet állítottunk ki és 12+1 került bele a 2017-es naptárunkba. A két budapesti és öt vidéki kiállításunkra több ezren kíváncsiak voltak. Az elmúlt hét hónap alatt közel 600 naptárat adtunk el, aminek bevételéből 85 000 Ft pénzjutalommal díjaztuk azon résztvevőket, akiknek képeik bekerültek a naptárba” – számolt be a tavalyi évről Fekete Bernadett, a MyBudapest Photo Project projektfelelőse.  

 

Az egyszer használatos fényképezőgépeket kedden osztották ki a Bike Maffia önkéntesei BMSZKI Dózsa György út épületében, valamint az utcán élők között, és ezzel egy időben elindult az adjukössze.hu gyűjtőoldalon az adománygyűjtő kampányuk is. A kampány sikeres megvalósításához 600 000 Ft összegyűjtése a cél, amiből a fényképeket finanszírozzák, valamit minden visszahozott fényképezőgép után részvételi díjat kapnak az alkotók.

 

 

„Bízom abban, hogy idén is különleges, sokatmondó és művészi értékkel is bíró fotók születnek majd és a tavalyihoz hasonlóan színvonalas kiállítást, illetve naptárat alkothatunk. Remélem, hogy a kezdeményezésünkkel csökkenteni tudjuk azt a szakadékot, ami a társadalom és a hajléktalan emberek között alakult ki” - tette hozza Fekete Bernadett.

 

A MyBudapest Photo Project kiállítás  szeptember 4-én nyílik a FUGA-ban. A kezdeményezésről bővebb információkat és aktuális híreket a MyBudapest Photo Project Facebook oldalán találhatók.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Maradjunk otthon – de játsszunk élőben!

A világjárvány második hullámának berobbanásával szinte minden országban korlátozásokat terveznek bevezetni, ami azt jelenti, hogy előbb-utóbb Magyarországon is változások lesznek. Négy fal között töltve az időt számos lehetőség van arra, hogy lekössük magunkat, szórakozzunk, vagy éppen olyasmit próbáljunk ki, amit eddig nem. Ez talán az egyik legjobb idő arra is, hogy kipróbáljunk egy-kettőt a legjobb élő kaszinó oldalak közül!

2020. szeptember 21. 16:41

Miért jobb az Eldorado, mint más piacterek?

A videojáték-piacok azok a helyek, ahol a világ minden tájáról érkező játékosok vásárolhatnak és eladhatnak játékon belüli pénznemeket, tárgyakat és fiókokat. Napjainkban a piacterek a pénzkeresés legjobb módját képviselik, mivel a játékosok értékes játékbeli tárgyaikat eladhatják azoknak a játékosoknak, akiknek szükségük van ezekre, és ebből meg is élhetnek.

2020. szeptember 21. 10:52

Szeptember 4-én érkezik az HBO GO-ra Ridley Scott sci-fi sorozata

Az HBO GO-ra érkező Ridley Scott sci-fi sorozat a nem is olyan távoli jövőben játszódik. Az emberiség kezdi uralma alá hajtani a világegyetemet. A gyarmatosítás korai szakaszában két android történetét követhetjük nyomon, akiknek az a feladata, hogy emberi gyerekeket neveljenek az egyik ismeretlen bolygón. A két androidnak – Apának és Anyának – komoly kihívással kell szembenéznie, amikor a növekvő kolóniát széteséssel fenyegeti egy vallási konfliktus. Az emberek hitének ellenőrzésre nehéz és hálátlan feladat.

2020. augusztus 19. 12:20

STRAND Fesztivál helyett SzabadSTRAND lesz Zamárdiban

Ma már tudjuk, hogy egyetlen zenei fesztivál se valósulhat meg 2020-ban itthon úgy, ahogyan megszoktuk, ahogyan vártuk. Ez alól a MOL Nagyon Balaton keretében tervezett zamárdi STRAND Fesztivál sem kivétel, amely augusztus 18-tól várta volna a közönséget. A szervezők SzabadSTRAND címmel az eredeti helyszínen, augusztus 19-22. között várják programokkal a közönséget. 

2020. augusztus 18. 20:13

Három dokucsatornát nyit meg nyár végén a UPC Direct

A UPC Direct a Viasat World médiavállalat három csatornáját is elérhetővé teszi minden előfizetőjének 2020. augusztus 14. és 31. között, így az adrenalinfüggők a Viasat Explore, a múlt kedvelői a Viasat History, a természetkedvelők pedig a Viasat Nature műsoraival – köztük számos premierrel – búcsúztathatják a nyarat. 

2020. augusztus 15. 10:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Van még idő jelentkezni az „Az Év Honlapja” pályázatra!

2020. október 15. 12:15

EasyBID – Header Bidding megoldás az Adverticumtól

2020. október 8. 15:45

A Bosch új koronavírus tesztje 39 perc alatt ad megbízható eredményt

2020. szeptember 30. 14:58

A vírusveszély miatt idén online rendezik meg a cégvezetők csúcskonferenciáját

2020. szeptember 21. 10:11
online sportfogadás