Kutatás: retteg, hogy összetöri, mégsem vigyáz eléggé okostelefonjára a magyar

forrás: Prím Online, 2019. július 8. 11:08

Bár a kijelzőtörés a felhasználók egyik legnagyobb rémálma, mégis csak minden második magyar védi megfelelően a mobilja előlapját– derül ki a Huawei legújabb kutatásából. 

A Kanadában és kilenc európai országban, köztük Magyarországon végzett felmérés azt vizsgálta, tulajdonosaik szerint milyen veszélyek fenyegetik a leginkább az okostelefonokat, és általában milyen okból viszik szervizbe készülékeiket. A gyártó kutatásából kiderült: annak ellenére, hogy gyakran előfordul, a képernyő törése esetén csak a felhasználók egynegyede javíttatja meg a mobilját. A lekérdezés eredményei alapján itthon leginkább a szolgáltatás ára tartja vissza a mobiltulajdonosokat attól, hogy szervizbe vigyék törött készüléküket.

 

A Huawei felmérése szerint a magyarok fele nem védi megfelelően az okostelefonja kijelzőjét, pedig minden harmadik felhasználónak legalább egyszer megrongálódott már. A gyártó tíz országban  több mint háromezer fő részvételével végzett kutatást, amelynek fókuszában a leggyakoribb okostelefonos problémák, sérülések és a károsodásuk okozta félelmek álltak. A lekérdezésben több mint háromszáz magyar felhasználó vett részt. A felmérésből kiderült, hogy a válaszadók közel 80 százaléka elvárná a gyártóktól, hogy kevésbé sérülékeny készülékeket fejlesszenek.

 

Rettegünk, hogy már nem lehet a miénk

A Huawei nyári szervizkampánya keretében nemzetközi kutatást végzett, amelyben többek között arra volt kíváncsi, milyen, a készülékük épségét veszélyeztető dologtól tartanak leginkább a felhasználók. A válaszadók 69 százaléka saját bevallása szerint nehezen tudná elképzelni az életét okostelefonja nélkül. A megkérdezettek egyharmadának legnagyobb félelme, hogy elhagyja, vagy más ellopja tőle a készülékét. A Huawei kutatási eredményei alapján a magyarok 30 százaléka tart az okostelefonján olyan bizalmas adatokat, amelyeket nem szeretne, ha a készülék esetleges eltűnésekor illetéktelenekhez kerülnének. 

 

A felhasználók nem csak attól félnek, hogy ellopják mobiltelefonjukat: további 17 százalék jelentősen tart attól, hogy a készülékén tárolt adatok, fotók és üzenetek egy hiba folytán örökre eltűnnek. A harmadik legszámottevőbb veszélyként a felhasználók 16 százaléka az okostelefon elejtését nevezte meg, illetve az ebből eredő képernyő-sérüléseket.

 

 

Sok az akkumulátor- és kijelzőkárosodás

A gyártó kutatásában arra is rákérdezett, milyen meghibásodásokat tapasztalt a legtöbb okostelefon-tulajdonos az elmúlt két évben. Mind a nemzetközi, mind a magyar felhasználók esetében az akkumulátor problémás működése, töltése állt a hibalista elején, amelyet szorosan követett a telefonok kijelzőjének megsérülése. A harmadik leggyakoribb problémát a különböző hálózati fennakadások okozták a felhasználóknak, ezt megközelítőleg 27 százalékuk tapasztalta. A válaszadók ebben az esetben az internethez való csatlakozás nehézségét, illetve a hanghívások során előforduló kapcsolódási problémákat emelték ki. 

 

Javítsam, ne javítsam?

A magyarok 75 százaléka még soha nem cseréltette ki telefonja előlapját annak ellenére, hogy 32 százalékuk már legalább egyszer betörte azt. A szervizektől való távolmaradás oka a hazai megkérdezettek válaszai alapján egyértelműen a pénztárcájukra fogható: a magyarok közel 92 százaléka úgy gondolja, hogy egy esetleges kijelzőcsere túlságosan drága, 41 százalék szerint pedig ennek a költségnek nem szabadna meghaladnia a piaci átlagárnak tartott 32 ezer forintot. 

 

Bár ódzkodnak a javíttatástól, de sokan mégsem teszik meg a megfelelő lépéseket a készülékük védelméért. A magyarok negyede nem tartja semmilyen tokban a mobilját, illetve telefonja kijelzőjét csak a válaszadók alig fele védi fóliával, ezzel kitéve a készüléküket az esetleges sérüléseknek. Ennél is kevesebben, mindössze a megkérdezettek 11 százaléka kötött valamilyen biztosítást az okostelefonja károsodása esetére. A válaszadók többsége általánosságban túl sérülékenynek ítélik meg a mobilkészülékeket, valamint kifejezetten hajlamosnak tartják azokat a különböző meghibásodásokra. Az okostelefon-tulajdonosok elsősorban a készülékek gyártóitól várják a megoldást: a résztvevők 78 százaléka összességében elvárná, hogy strapabíróbb készülékeket fejlesszenek számukra és adott esetben megkíméljék a felhasználókat az emberi mulasztásból és balesetekből adódó károk javítási költségeitől is.

Kulcsszavak: kutatás okostelefon Huawei

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Munkaerő-kisokos nagyvállalatoknak 7 lépésben

A vállalatok ma már egyre nagyobb kihívásokkal találják szembe magukat, ha a szakképzett munkaerő megtalálásáról van szó. Több kutatásból is kiderül, hogy a munkaerőpiac legnagyobb része Z és Y generációs fiatalokból áll, előbbiek – az 1995 és 2010 között születettek – pedig 2025-re a globális munkaerő 75 százalékát teszik majd ki. 

2019. július 19. 17:34

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az EFISZ és a Debreceni Egyetem

A közös gondolkodás és hosszú távú együttműködés megalapozása céljából 2019. július 18-án ünnepélyes keretek között stratégiai partnerségi együttműködési megállapodást kötött az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége, valamint a Debreceni Egyetem.

2019. július 19. 14:26

NMHH: indul az eljárás – augusztus 8-án lehet jelentkezni az 5G-s frekvenciákért

A piaci szereplők észrevételeit is figyelembe véve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) július 18-án véglegesítette és közzétette honlapján az ötödik generációs (5G) mobiltechnológia bevezetésének támogatására és a vezeték nélküli szélessávú szolgáltatásokra alkalmas frekvenciák árverésének részleteit tartalmazó dokumentációt.

2019. július 19. 12:50

Magyarország mobilhálózata a világ legjobbjai között

Az Opensignal 87 országot átfogó, legfrissebb tanulmánya szerint a magyar mobilhálózatok átlagos letöltési sebessége 32,7 Mbps, ami közel kétszer olyan gyors, mint 20 Mbps-os sebességet el nem érő globális átlag. Ezzel Magyarország a világon a 11., Európában a 6. leggyorsabbnak számít, és olyan országokat előzött meg, mint Csehország, Ausztria, Finnország, vagy éppen Japán. A leggyorsabb mobilhálózatok Dél-Koreában (52,4 Mbps átlagsebesség), Norvégiában (48,2 Mbps) és Kanadában (42,5 Mbps) vannak. 

2019. július 19. 11:00

Veszélyben az USA-ba történő adattovábbítások érvényessége?

Az Európai Bíróság akár visszaható hatállyal semmisítheti meg az SCC-k, illetve az EU-USA Adatvédelmi Pajzs intézményét. Ha ez megtörténik, akkor sok vállalkozás számíthat bírságokra vagy szankciókra.

2019. július 19. 09:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

2019. július 18. 17:06

A 4iG megvásárolja a T-Systems Magyarországot

2019. július 9. 11:43

A Bosch repülni tanítja az autókat

2019. június 21. 14:03

Több mint 1000 milliárd forintot költenek el Magyarországon az e-kiskereskedelemben

2019. június 4. 11:26
online sportfogadás