Limitált szériás karórával tisztelegnek egy legendás futballcsapat előtt
Különleges karórával állt elő a japán óragyártó, hogy így kedveskedjen a katalán futballcsapat, az FC Barcelona rajongóinak. A Casio a nemrég bemutatott pulzusmérős G-Squad modellt vette alapul, amelyet felöltöztetett a jellegzetes gránitvörös-kék klubszínekbe. „A Casio törekedett arra, hogy a G-Shock technikai öröksége teljes mértékben harmonizáljon az 1899-ben alapított, nagymúltú klub arculati elemeivel” – hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
A GBD-H1000BAR karórát nemcsak a Barcelonához köthető színek, hanem az apró részletek teszik igazán egyedivé. A számlap védő elemei gránitvörös, a lünetta pedig arany színben pompázik, hogy így emlékeztesse a szurkolókat az 5 BL-győzelemre, valamint a 26 spanyol bajnoki címre, amelyből négy aranyérem megszerzéséből Kubala László, a katalán csapat magyar játékosa is kivette a részét. A piros csíkozással ellátott sötétkék szíjon az FC Barcelona felirat alatt a klub jellegzetes „Més que un club” („Több, mint egy klub”) szlogenje látható. A kényelmes viselet biztosító szíj pedig két citromsárga rögzítéssel kapcsolódik a fém hátlapos karóratokhoz. Ez a citromsárga szín egyébként az órához biztosított díszdobozon is feltűnik.
Mivel a limitált szériás kiadás az idehaza is népszerű GBD-H1000-res családra épül, ezért minden olyan funkcióval fel van vértezve, ami eredetileg a Casio „strapabíró félokosórájában” is fellelhető. A G-Squad a japán óragyártó méltán híres ütés-, rázkódás és vízálló G-Shock tokjával készül, amely védelmet nyújt olyan funkciók számára, mint a pulzusmérés, a GPS-tracking alapú lépésszámláló, a fitnesz karórák számára kifejlesztett fejlett stopperidő mérés, a visszaszámlálás funkció, a légnyomás mérés, valamint a köridőmérés.
A GBD-H1000BAR karórát természetesen nemcsak futáshoz, hanem futballozáshoz is fel lehet venni. Extrém vízállágának köszönhetően (20 Bar) könnyűbúvárkodásra is alkalmas. Szükség esetén USB-töltővel is tölthető, de a fényenergiával működő óraszerkezete miatt nincs szüksége elemcserére. A 63x55 mm átmérőjű tokja 101 grammos súllyal rendelkezik, vagyis nem terheli meg a csuklót a mindennapi viselés során.
„A strapabíró félokosóra mellett a Casio előállt egy kisebb tudású, limitált szériás változattal is, amely ugyancsak a híres katalán futballklub színeit viseli magán. A GBD-100BAR kiköpött hasonmása a nagytestvérnek, ám ez a modell nem rendelkezik pulzusmérővel, csak lépésszámolóval.” – tette hozzá Nagy Sándor. Ettől függetlenül ez a karóra is összekapcsolható az okostelefonnal a Bluetooth segítségével, így pontos távolságok mérhetők vele futás közben, ami jól jön az átlagsebesség kiszámításánál. A GBD-100-assal mindemellett a megtett lépések, az elégetett kalória és a köridők is könnyedén leellenőrizhetők.
Az FC Barcelona színeiben pompázó G-Squad egy különleges mérföldkő a Casio G-Shock közel 40 éves történelmében. Több mint valószínű, hogy ez a karóra a gyűjtők féltve őrzött és nagyra tartott csecse-becséje lesz. Bár kis darabszámban, de a limitált szériás GBD-H1000BAR karóra, illetve a GBD-100BAR modell is kapható lesz idehaza.
Kapcsolódó cikkek
- Világszerte ismert és népszerű játékra emlékeztető G-Shock született
- Ezek a karórák akár karácsonyi ajándéknak is ideálisak lehetnek
- A Casio rendhagyó karórákkal bővítette kínálatát
- Hegymászók Casio G-Shock karórákkal mentek a világ egyik legmagasabb hegyére
- Egy ideális óra nem csak tetszetős kiegészítő, hanem hasznos edzőtárs is lehet
- A Casio G-Shock első ízben támogat hazai gyorsasági versenycsapatot
- Megérkezett a legújabb aranyszínű tokkal rendelkező fém G-Shock
- Közeli rokonságban áll ez a karóra a Forma-1-es autókkal
- Transzparens órákkal hódít idén a Casio
- Különleges karácsonyi nyereményjátékot indított a Casio
Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A virtuális valóság (VR) fitnesz új távlatokat nyit a mozgásban
A VR fitnesznek köszönhetően javul az állóképesség, az izomzat erősödik és kellő kitartással a mérleg is egyre kevesebbet mutathat.
Új okosóra a Huawei magyarországi kínálatában
Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos használatot tesz lehetővé. Az okosóra kompatibilis Android és iOS-készülékekkel, a felhasználók egyszerűen indíthatnak és fogadhatnak hívást az eszközzel, amely gyorstöltéssel is tölthető.
Ez várható idén az okosotthon eszözök piacán
Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú utat tettek meg, új trendek és technológiák léptek színre a hatékonyság, a kényelem és a biztonság érdekében. A cseh Tesla okosotthon márka bemutatja az idei év legforróbb okosotthon trendjeit.
Hamarosan rendelhető a Lenovo új VR headsetje
A kiemelt nemzetközi piacokon (többek között Magyarországon is) júniustól rendelhető a Lenovo vállalatok számára kifejlesztett új ThinkReality VRX all-in-one virtuális valóság (VR) headsetje. A magával ragadó, kényelmes, vékony kialakítású, hat mozgási szabadságfokú (6DoF) VR-megoldást a Snapdragon XR2+ Gen 1 processzor vezérli, színes, nagy felbontású átviteli képességeket biztosítva a kevert valóság alkalmazásokhoz. A ThinkReality VRX-et egy teljes körű, végponttól végpontig terjedő szolgáltatáscsomag is támogatja, amely biztosítja a szervezeti projektek sikerességét és megtérülését.
A SteelSeries bővíti a díjnyertes Arctis Nova headset termékcsaládot
A SteelSeries, az úttörő Arctis headsetek és az új Arctis Nova sorozat létrehozója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, valamint a gaming- és esport perifériák világelső gyártója kiterjeszti az Arctis Nova univerzumot az Arctis Nova 4 bevezetésével, amely már Magyarországon is elérhető.