Már használt telefonokra és egyes kiegészítőkre is köthető készülékbiztosítás a Telenornál

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 27. 18:55

A KSH és a Telenor Magyarország adatai alapján is jelentősen nőtt az okoseszközök használatával töltött óráink száma az elmúlt két évben. A mobilok szerepének felértékelődésének és a tudatosabb tervezésnek is köszönhető, hogy egyre többen kötnek a mobilszolgáltatójuknál biztosítást az ott vásárolt telefonjaikra és kiegészítőikre. A változó ügyféligények kiszolgálására a Telenornál elérhető készülékbiztosítás mostantól használt – akár máshol vásárolt – telefonokra, valamint IMEI- vagy sorozatszámmal rendelkező egyéb készülékekre, például táblagépekre, okosórákra is elérhető lesz, lakossági és üzleti ügyfelek részére egyaránt.

Részben a világjárvány miatt 2020-ban 11, 2021-ben pedig 19 százalékkal növekedett a mobiltelefonálással töltött összes idő a KSH adatai szerint. Ezzel együtt növekedett a meghibásodás és a balesetek kockázata, illetve az ezekből adódó károk esetleges mértéke is. A Telenor Magyarország tapasztalata szerint a legtöbb káresemény a készülék leejtéséből adódik, de főzés, takarítás, vagy gyerekfürdetés közben vízbe került készülékekkel is gyakran találkoznak a munkatársak. Ugyanígy építkezés, közlekedés vagy éppen bulizás során is sűrűn előfordulnak súlyos károkkal járó balesetek. Jó tudni, hogy a biztosítás a kiválasztott csomagtól függően ilyen esetekre is érvényes lehet.

 

 

A Telenor 2021 szeptemberétől bővíti a biztosítható készülékek körét. Az új készülékbiztosítási ajánlat különlegessége, hogy a Telenornál vásárolt új mobiltelefonokon túl már biztosítás köthető:

  •     tabletre és sorozatszámmal rendelkező kiegészítőkre is
  •     a Telenornál vásárolt, de a biztosítás megkötése pillanatában már használt mobiltelefonra
  •     a Telenor saját üzleteiben 6 hónapnál nem régebben vásárolt tabletre és kiegészítőre
  •     és olyan máshol – nem a Telenornál – vásárolt használt készülékekre, amelyek szerepelnek a biztosítható mobiltelefonok listáján.

 

A készülékbiztosítás akár már havi 390 forinttól elérhető és az újonnan kötött biztosításokra automatikusan egy hónap havidíj-kedvezmény jár, azaz a biztosítás díját csak a második hónaptól kell fizetni. A biztosítás havi összege az adott telefon, táblagép vagy kiegészítő esetében is a készülék értékétől és a választott biztosítási csomagtól függ.

 

A készülékbiztosítás az adott készülék garanciáját nem befolyásolja, a maximális fedezeti idő 60 hónap. A biztosítás a választott csomagtól függően a káresemények széles körére fedezetet nyújt, mint például a véletlenszerű károsodás (leejtés, törés hirtelen folyadékkal való érintkezés stb.), a lopás, a párásodás vagy a garanciális időn túli belső meghibásodás. Egy előfizető több készüléket és tartozékot is biztosíthat, legyen szó akár lakossági, akár üzleti telenoros előfizetésről.

 

A biztosítás részleteiről további információ a www.telenor.hu/keszulekbiztositas oldalon található. Az új készülékek biztosítása már online is intézhető, a használt mobilkészülékekre, okoseszközökre és egyéb kiegészítőkre szóló biztosítást jelenleg a Telenor üzleteiben tudják megkötni az érdeklődők.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05