Okosszemüveget mutatott be a Xiaomi

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 16. 11:19

A világ vezető technológiai nagyvállalata, a Xiaomi ma bejelentette, hogy elkészült a Xiaomi Okosszemüveg – egy vadonatúj hordozható intelligens eszköz. A Xiaomi Okosszemüvegben egy képalkotó rendszer és szenzorok találhatók, amelyeket egy kényelmesen viselhető, mindennapos megjelenésű szemüvegbe építettek bele a tervezők MicroLED optikai hullámvezető képalkotó technológia alkalmazásával. Az eszköz mindössze 51 gramm és képes megjeleníteni üzeneteket és értesítéseket, hívásokat fogadni, navigálni, fotózni és szövegeket lefordítani – mindezeket, szó szerint, a szemünk láttára.

A Xiaomi Okosszemüveg olyan, mintha az fejlesztők szemével nyernénk bepillantást a jövőbe.

 

A továbbfejlesztett MicroLED optikai hullámvezető képalkotó technológia – a jövő a szemünk előtt

 

Azért, hogy az eszköz épp úgy nézzen ki, mint egy mindennapi szemüveg, a fejlesztőknek a képalkotó technológia elemeit és a szemüveg alkatrészeket kellett egyetlen designon belül egyesíteniük. A Xiaomi Okosszemüveg azért alkalmazza a MicroLED képalkotó technológiát, hogy még kevesebb helyen elférjenek a technológia építőelemei, továbbá azért, hogy az eszköz a lehető legkönnyebb legyen.

 

A MicroLED kétségtelenül a legjobb választás, ha a tervező a képalkotásért felelős rendszert a lehető legegyszerűbben és problémamentesen szeretné a szemüvegkeretbe illeszteni. Ahogy az OLED technológia esetében is, a MicroLED minden egyes pixelt külön-külön megvilágít – ennek köszönhető, hogy a világos színeket erős fényerővel jeleníti meg a szemüveg, a megvilágítatlan sötét helyek pedig mélyfeketék. A MicroLED-nek azonban a pixelsűrűsége is nagyobb az átlagosnál és az élettartartama is hosszabb, miközben maga a szerkezet egyszerűbb felépítésű. Ezáltal a kijelző kompakt és jobban illeszkedik a szemüvegkeretbe.

 

A Xiaomi Okosszemüvegben egy külön chip gondoskodik a képmegjelenítésről, amely mindössze 2,4 mm x 2,02 mm-es nagyságú. Mikroszkóp alatt megvizsgálva, nem nagyobb, mint egy rizsszem. A pixelek mérete 4 μm, ezért illeszkedik a kijelző könnyedén a szemüvegkeretbe. Azért, hogy erős napsütésben is optimális mennyiségű fénysugár jusson el a szembe, a bonyolult optikai szerkezeten áthaladva, a tervezők egy nagyhatékonyságú monokróm kijelző technológiát alkalmaztak, amely akár 2 millió nit fényerővel is képes megbirkózni. 

 

 

Az Optikai Hullámvezető technológia 180o-os szögben töri meg a fénysugarakat, így a MicroLED kijelző épp elegendő fényt hagy eljutni a szemig az optikai hullámvezető lencse mikroszkopikus rácsszerkezetén keresztül.

 

 

A lencse belső felületére applikált rácsszerkezet lehetővé teszi, hogy a fény sajátos módon törjön meg, és biztonságos módon érje el a szemet. A fénytörés közben a fénysugarak többszörösen visszaverődnek, a szem eközben alkotja meg a képet. Ez a módszer alkalmazkodik a legjobban a hordhatóság körülményeihez. Mindez egyetlen lencsén belül zajlik le, vagyis nincs szükség bonyolult többlencsés megoldásra, tükrökre vagy féltükrökre, amit más termékekben alkalmazni szoktak. Az optikai hullámvezető technológia révén jelentős mértékben lehet csökkenteni a méretet és a súlyt, ezért nézhet ki az eszköz épp úgy, mint egy normális szemüveg.

 

 

Ez nem egy másodlagos okostelefon kijelző, hanem egy teljesen önálló okos hordozható eszköz

A Xiaomi Okosszemüveg összesen 497 alkotóelemet tartalmaz, például miniatűr szenzorokat és kommunikációs modulokat, vagyis ez nem pusztán egy újabb kijelző az okostelefon számára, hanem egy önállóan működő okoseszköz. Azon túl, hogy megjeleníti a szokásos értesítéseket, többek között a hívásokat is kijelzi a szemüveg és önállóan is képes az olyan funkciókra, mint például a navigáció, a fotózás, a hangutasításos vezérlés, valamint a szövegek és feliratok valósidejű fordítására. A mindennapi használat és kommunikáció alapvető szempontjait vették figyelembe a tervezők azzal, hogy minimálisra szorították le az olyan alkalmak számát, amikor a funkciók nem kívánt pillanatban lépnek működésbe, ezáltal a fontos információkat csak a megfelelő helyzetben jeleníti meg a szemüveg.

 

Ki kellett dolgozni a mindennapi interakciók logikáját, hogy a szemüveg funkciói „ne akadályozzák a mindennapi használatot, ugyanakkor a fontos információkat, a megfelelő pillanatban mindig kivetítsék”. Számtalan, a legapróbb részletekbe menő egyeztetés után, amelyek során a mindennapi használat leggyakoribb szcenárióit vették sorra és véglegesítették a fejlesztők – például „fontos értesítések megjelenítése”, „hívásfogadás”, „navigáció”, a „fényképfelvételeken szereplő feliratok lefordítása” – megalkották a Xiaomi AI Assistant rendszert az interakciók kezelésének elsődleges módszereként. Így a Xiaomi Okosszemüvegek „a legfontosabb információkat mindig akkor jelenítik meg, amikor épp szükség van rájuk”.

 

Az „értesítés” funkción keresztül bemutatva a rendszer működését, ez azt jelenti, hogy nyilvánvalóan nem szolgálná a kényelmes használatot, ha a szemüveg az összes értesítést, ami a telefonra érkezik, azonnal a szemünk elé vetítené. Éppen ezért, a Xiaomi Okosszemüveg kiválasztja az értesítések közül a legfontosabbakat és csak azokat jeleníti meg. Ilyen például a riasztás, a munkahelyi applikációból érkező, sürgős jelzéssel ellátott üzenet, a kiemelt kontaktoktól érkező üzenetek stb. Ezzel elkerülhető, hogy a szemüveg olyankor is működésbe lépjen, amikor azzal zavarná a viselőjét.

  

A „Hívás” az egyik leggyakrabban használt funkció, ami az okosszemüvegek esetében előfordulhat. Ilyenkor a szemüveg megjeleníti, hogy kitől érkezik a hívás. A beépített kettős sugárformáló mikrofon és hangszóró alkalmazásának köszönhetően mindkét fél tisztán hallja egymást.

 

A „Navigáció” különösen vezetés és kerékpározás közben nagyon hasznos funkció. A Xiaomi Okosszemüveg képes valós időben megjeleníteni az útvonalat és a térképet, így a felhasználó mindvégig az úton tarthatja a szemét, ami garantálja a vezetés biztonságát és kényelmét.

 

A szemüveg lencséi előtt elhelyezett 5 MP-es kamera képes fényképeket is készíteni és lefordítani az azokon megjelenő feliratokat, ami utazás közben kimondottan hasznos funkció. A beépített mikrofonnal és a szabadalmaztatott fordító algoritmussal együtt használva, a Xiaomi Okosszemüveg az elmondott szöveget írásként megjeleníti és valós időben le is fordítja. A kamera melletti kis lámpa akkor gyullad ki, amikor a fényképező funkció használata lép, jelezve, hogy éppen fotók készülnek.

 

Azért, hogy ennyire sok és kifinomult funkcióval tudjon szolgálni, a szemüveget egy négymagos ARM processzorral, beépített akkumulátorral, érintőpaddal, Wi-Fi/Bluetooth modullal, valamint Android operáció rendszerrel látták el, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Mindezekkel együtt sem nyom az eszköz többet 51 grammnál. A Xiaomi Okosszemüveg a fent említettekkel együtt is leginkább úgy néz ki, mint egy rendes szemüveg, miközben egyébként képességeiben felülmúlja a ma elérhető okosszemüvegeket.

 

Azt mondják, „az igazán fejlett technológiát ma már alig lehet megkülönböztetni a csodától”. A Xiaomi Okosszemüveg azzal a szándékkal készült, hogy a Xiaomi megmutassa az embereknek, milyen lesz a jövőnk.

Kulcsszavak: okosszemüveg Xiaomi

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A magyar piacon is elérhető a Hisense új hangprojektora

A HS312 névre hallgató modell hat hangszóróval és egy különálló aktív mélynyomóval rendelkezik, támogatja a Dolby Atmos hangtechnológiát, továbbá 300 wattos összteljesítménnyel biztosítja a különleges, egész teret betöltő hangélményt.

2021. október 26. 15:26

Hazánkba is megérkezett az LG legújabb fülhallgatója

Immár Magyarországon is kapható az LG Electronics (LG) teljes mértékben vezeték nélküli fülhallgató-családjának legújabb tagja, az LG TONE Free FP8, amely ideális választást jelent az aktív, energikus életmódot folytatók számára. Az új modell még kényelmesebb fülbe illeszkedést, még fejlettebb Meridian-hangzást, erőteljes aktív zajszűrést és a higiénikus használatot garantáló UVnano baktériumölő hatású*  töltőtokot kínál.

2021. október 20. 11:18

Hegymászók Casio G-Shock karórákkal mentek a világ egyik legmagasabb hegyére

Klein Dávid és Suhajda Szilárd az idei évben a világ hetedik legmagasabb hegyének, a Dhaulagirinek a csúcsmászását tűzték ki célul. A 8167 méter magas hegy Nepál középső, északi részén fekszik a Himalájában. A két magyar hegymászó ezúttal is két darab Casio G-Shock Rangeman típusú karórával vágott neki az expedíciónak. A csúcs meghódítása végül nem sikerült a kíméletlen időjárási körülmények miatt. „Az órák elválaszthatatlan társaink voltak a hajnali ébresztőtől, a nehezen megszerzett métereken át a tábor azonosításáig, elfoglalásáig, megjelöléséig” – jegyezte meg Suhajda Szilárd. 

2021. október 14. 15:38

Egyedi módon mutatják be a Samsung innovatív ökoszisztémáját

A Samsung Life Unstoppable 2021 online esemény idei, egyedi és szórakoztató kisfilmjével, amely a Meglepetések házában vezeti körbe a nézőket, új szintre emeli a virtuális bemutatókat. A Life Unstoppable sorozat 2021-es része a történetmesélés új korszakát hozza el, melynek minden részébe beleszövi a Samsung innovatív ökoszisztémáját. 

2021. október 13. 15:40

Okosszemüveget dobott piacra a Facebook és a Ray-Ban

Fotót készít, videózni képes, podcastot hallgathatunk vele, és még mobilhívásainkat is fogadhatjuk. Itt az első, hétköznapi kinézetű okosszemüveg.

2021. október 12. 20:07

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat

2021. október 15. 18:12

Google: környezetbarát keresési funkciók érkeztek

2021. október 7. 17:13

Radikális változások jönnek a Google keresésben: itt a MUM!

2021. szeptember 30. 19:07

Megújul a Vodafone vezetékes internet és TV portfoliója

2021. szeptember 29. 11:20