Számos újdonságot mutat be a Microsoft az idei BETT Show-n

forrás: Prím Online, 2019. január 24. 13:53

Több száz vállalat és start-up mutatja be technológiai megoldásait Londonban a világ legnagyobb, több mint 34 000 látogatót vonzó oktatástechnológiai kiállításán, a BETT Show-n. 

A rendezvényen – annak egyik fő partnereként – a Microsoft az idén is számos oktatástechnológiai újdonságot mutat be. Többek között a diszlexiás gyerekek tanulását segítő eszközöket, a kódolást játékos módon oktató Minecraftot, továbbá a a most bemutatkozó Code Jumpert. Az utóbbi egy olyan számítógép és szoftver, amely asztalra kiterítve, nagy, különböző formájú és színű gombokkal kezelhető, így könnyítve meg a gyengénlátó vagy vak gyermekek tanulását. A Code Jumper-rel ők is létrehozhatnak történeteket, dalokat, akár még vicceket is – egyszóval kódolhatnak, majd az így megszerzett képességekkel és tudással felnőttként is könnyebben boldogulhatnak.

 

 

Szintén a gyengénlátó gyerekeknek nyújtott segítséget a Microsoft Magyarország a decemberi Kódolás Órája napján: a vállalat önkéntesei a Gyengénlátók Általános Iskolájába látogattak el. Itt – a Digitális Tudásért Alapítvánnyal együttműködve – azt is megmutatták, miként segíthetik a gyengénlátó diákok tanulását a mesterséges intelligenciát alkalmazó alkalmazások és eszközök, amilyen például a Microsoft Hololens. A 21. századi oktatás kihívásaira a gyerekek mellett a jövő oktatóit is fel kell készíteni: ebből a megfontolásból hirdette meg tavaly a Microsoft Magyarország gyakornoki programját a fiatal tanároknak.

 

 

Az idei Bett Show-ról további részletek itt találhatók.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09