Bátor Tábor kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: Bátor Tábor

Kockázatelemzőkkel és informatikusokkal sakkozott az olimpiai női sakkválogatott

Az olimpiai 5. helyezett női sakkválogatott a világ egyik legjelentősebb bankjának budapesti kollégáival sakkozott: a válogatott végül győzelmet aratott, de a Morgan Stanley sakkcsapta sem maradt szégyenben, a végeredmény így 49,5:30,5 lett az adománygyűjtő rendezvényen. Az esemény célja egyebek mellett az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét arra, miért érdemes a STEM (science, technology, engineering, mathematics – azaz természettudományos, technológiai, mérnöki és matematikai) tudományágakat választani a továbbtanuláshoz.

2018. október 11. 16:25

Bátor Táboros gyerekekért eveztek a Morgan Stanley kalózai

A június minden évben az önkéntes munkáról szól a Morgan Stanley-nél, a karitatív programok látványos nyitó eseménye pedig hagyományosan a vállalat dolgozóinak sárkányhajó versenye. 

2018. június 4. 08:23

Új élményközpontot kap a Bátor Tábor

A Morgan Stanley anyagi támogatással és szakembereinek önkéntes munkájával segít, hogy a Bátor Tábor Közösségi és Élményközpontja korszerű informatikai hálózatot kaphasson. A fejlesztés lehetővé teszi, hogy hogy a tábor egész évben gazdag programokkal várja a gyerekeket.

2018. február 19. 13:56

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Mától rendelhetők az Apple legújabb termékei

Nem omlik össze az ekereskedelem: egy év haladék az erős ügyfélhitelesítésre

Miután a PSD2 bevezetésére kitűzött szeptember 14-i határidő tarthatatlanná vált, az MNB tegnap közleményt adott ki, amelyben megnyugtatja az érintetteket, hogy - az Európai Uniós szinten hozott döntéssel összhangban - az MNB többlet időt biztosít a magyar pénzügyi szektor számára, hogy megfeleljen az erős ügyfél-hitelesítésről szóló jogszabályoknak, a fizetési kártyával végzett online fizetési műveletek esetében.

 

2019. szeptember 11. 08:34

A budapesti ITU Telecom World kulcsszava az 5G

2015 után másodszor rendezik meg Budapesten az ITU Telecom World konferenciát (Europe Telecom-ot rendeztek már itt korábban is). A világ talán legfontosabb nemzetközi infokommunikációs- és távközlési eseménye kormányok és az iparágban érdekelt vállalatok, valamint kis- és középvállalkozások számára nyújt lehetőséget a találkozásra és információcserére. 

2019. szeptember 9. 23:51
online sportfogadás