DreamJo.bs kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: DreamJo.bs

Megvannak 2021 Szerethető Munkahelyei
Ötödik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, ahol idén is azokat a cégeket jutalmazták, amelyeket a szavazók a legvonzóbbnak találtak. A tavalyi 1100 nevezőhöz képest, most 1600 munkahely mérettette meg magát, ráadásul idén nemcsak magyarországi, illetve erdélyi cégek, de Románia más részén működő vállalatok is indultak a versenyen. A díj iránti egyre nagyobb érdeklődést az is mutatja, hogy a szavazók száma is emelkedett: idén már 68.000 szavazat érkezett a pályázókra. Az elismerést a legjobb eredményt elérő 150 KKV-nak, 35 nagyvállalatnak és 15 romániai cégnek ítélték oda, a díjátadót pedig ebben az évben is ingyenes konferencia kísérte.

Ezek a legmenőbb IT-s állások
Nemcsak külföldön, de hazánkban is évek óta trend, hogy a legkeresettebb és a legjobb fizetéssel kecsegtető foglalkozások közül is kiemelkednek az IT munkakörök. Most annak járt utána a DreamJo.bs, hogy az IT területen belül milyen tapasztalattal rendelkező munkaerőre van a legnagyobb igény, milyen tulajdonságokkal érdemes rendelkezniük a jelölteknek, illetve általánosságban hogyan találkozik a kereslet és a kínálat a piacon.

Még mindig az IT szektorban a legjobbak a fizetések
2020-ban is Budapesten lehetett a legjobban keresni Magyarországon, azonban a vidéki fizetések jelentősen felzárkóztak a fővároshoz a korábbi évekhez képest. A legmagasabb átlagfizetéssel Komárom-Esztergom megyében számolhattak, a legalacsonyabb bruttó béreket pedig a Csongrád megyében vihették haza a magyarok. A cégvezetői fizetéseket nem számolva még mindig az az IT és fejlesztés területén dolgozók keresnek a legjobban. Elemzést készített a DreamJo.bs által üzemeltetett Fizetések.hu portál arról, hogy hogyan kerestünk 2020-ban.

Megvannak 2020 Szerethető Munkahelyei
A Dreamjo.bs negyedik alkalommal is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy megtalálják Magyarország legvonzóbb munkahelyeit. Mivel 2018 óta a KKV-k mellett már a nagyvállalatok is pályázhatnak a versenyre, valóban minden szerethető munkahelynek lehetősége van arra, hogy felkerüljön a térképre lokációtól és cégmérettől függetlenül. Az idei TOP 195 Szerethető Munkahely listájáról ezúttal is az online szavazatok döntöttek, amelyek száma 2020-ban meghaladta az 57 ezret. Az elismerést a legjobb eredményt elérő 150 KKV-nak, 35 nagyvállalatnak és 10 erdélyi cégnek ítélték oda.

Idén is a legszerethetőbb munkahelyek között a Vodafone Magyarország
Ismét a TOP 35 legszerethetőbb hazai nagyvállalat egyikének választották a Vodafone-t. A DreamJo.bs.hu karrierportál minden évben meghirdeti a Szerethető Munkahelyek Díjat, amelyet a portál álláskeresői, valamint egy szakmai zsűri szavazatai alapján ítélnek oda nagyvállalati, kkv, valamint erdélyi cég kategóriákban. A Vodafone Magyarország idén harmadik alkalommal szerepel a díjazottak között, a közönségszavazáson pedig a harmadik legnépszerűbb munkahelynek választották a portál álláskeresői.

Hogyan maradhatnak szerethetők a munkahelyek a járványügyi helyzetben?
Hogyan változtak az elmúlt időszakban az álláskeresők igényei? Mennyiben alakult át a cégek és a munkavállalók kapcsolata? Hogyan teszi próbára a vállalatok agilitását a 2020-as év? Egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely a jelenlegi helyzetben? És mit tehetnek a munkavállalók, hogy ők jelentsék a bizonyosságot ebben a bizonytalan időszakban? Többek között ezekre a kérdésekre is keresik a választ a legismertebb hazai szakemberekkel az első ingyenes Szerethető Munkahelyek konferencián november második hetében.

Változások a munkaerőpiacon: Ki mit tud? És mennyit kér érte?
Amíg az elmúlt években a nyarak uborkaszezonnak számítottak az álláskeresők körében, addig idén kimondottan aktív maradt a “fehérgalléros” munkakeresés a karantén feloldását követően is.

Erdélyi vállalkozások is indulhatnak idén a Szerethető Munkahelyek díjért
Negyedik alkalommal hirdette meg a DreamJo.bs a Szerethető Munkahelyek díjat, amely több szempontból is megújul az idei évben, részben a vírus okozta piaci változások hatására. Többek között fókuszba kerül majd, hogy a jelenlegi helyzetben egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely, hogyan lehet otthonról dolgozni és miért érdemes az irodát is fenntartani, milyen túlélési stratégiákat vetettek be a vállalatok az utóbbi hónapokban, illetve milyen változások várhatóak a jövőben a cégek életében. Újdonság, hogy ősszel a legszerethetőbb álláskeresőt is díjazzák. És talán a legnagyobb változás idén, hogy mostantól erdélyi vállalkozások is indulhatnak a Szerethető Munkahelyek címért.

Működik a kötelező home office?
Azoknál a szolgáltató cégeknél, ahol többnyire irodai munka folyik, a munkáltatók 90 százaléka távmunkára fogja küldeni munkatársait, amennyiben ezt a vírus megköveteli. Csaknem kétharmaduknál minden munkavállaló rendelkezik már most is otthoni szerver hozzáféréssel, tízből nyolcuknak van videókonferenciára is alkalmas biztonságos programja, minden harmadik pedig projektmenedzsment szoftvert is használ a mindennapi munkavégzéshez. A home office-hoz szükséges infrastruktúra tehát legtöbbjüknél már adott, a bizalom azonban részben hiányzik: a megkérdezettek csaknem egyharmada vallott úgy, hogy nem bízik a kollégákban, vagy legalábbis vannak kétségeik afelől, hogy otthonról is biztosan elvégzik a rájuk bízott munkát, derül ki a Dreamjo.bs és Az Év Irodája friss közös kutatásából.

Az egész országban keresik ismét a szerethető munkahelyeket
A DreamJo.bs harmadszor is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díj versenyét, hogy megtalálják a legvonzóbb munkahelyeket. A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget adjanak minden kisebb és nagyobb cégnek arra, hogy megmutathassák magukat és felkerüljenek a Szerethető Munkahelyek térképére, foglalkozási területtől és mérettől függetlenül. Bár a jelentkezők közül legtöbben a fővárosi és Pest megyei régióból jelentkeztek, a vidéki cégek közül is sokakat érdekelt a lehetőség: 2018-ban az ország minden szegletéből - összesen 45 városból - érkeztek nevezése, köztük Debrecen, Szeged és Pécs cégei voltak a legaktívabbak. A szervezők remélik, hogy idén még szélesebb körben elterjed a kampány híre.
Kövess minket a Facebookon!
Cikkgyűjtő
További híreink
Hogyan lopják el adatainkat a hackerek és mire figyeljünk jelszókezelő vásárlásakor?
Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt, amit a hackerek ki is használnak úgy, hogy az ellopott jelszavakat minden népszerű online szolgáltatásban végigpróbálják, így egyszerre akár több fiókhoz is hozzáférhetnek. Kiemelten fontos tehát, hogy egyedi, erős jelszavakat használjunk minden egyes online fiókunk esetében. Egy jelszókezelő pedig remek megoldást nyújt ezek megjegyzésére és kényelmes előhívására. De hogyan válasszunk, hogy biztonságban legyenek az adataink? Az ESET szakértőinek tanácsai.
Itt a legnagyobb webáruházak rangsora
A GKID a Mastercard közreműködésével 2023-ban immár nyolcadik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát.