Lumia kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: Lumia

Kaphatók az első Windows 10 csúcsmobilok: a Lumia 950 és a Lumia 950 XL
November végével megérkeznek a boltokba az első Windows 10 operációs rendszert futtató, prémium kategóriás okostelefonok: a Lumia 950 és a Lumia 950 XL – jelentette be a Microsoft. Ezekre a modellekre vártak régóta a Windows Phone rajongói: erősek, egyediek és innovatívak, a még nagyobb hatékonyságra tervezték őket. Velük egyszerre mutatkoznak be azok az eszközök – laptopok, tabletek – is a magyar piacon, amelyek előtelepített operációs rendszere szintén a Windows 10.

Windows 10 frissítést kapnak a Windows Phone 8-as Lumia mobilok
A 2015-ben megjelenő Windows 10 PC, táblagép és okostelefon platformokon is ugyanazt az élményt fogja kínálni, a Microsoft friss bejelentése alapján pedig biztosra vehetjük, elérhető lesz minden Lumia készülékre, amely Windows Phone 8 vagy frissebb operációs rendszerrel került piacra.

Vége a Nokia korszaknak
A Microsoft korábban már jelezte, hogy az új Lumia készülékek már nem Nokia név alatt futnak majd. Kevesebb, mint egy évvel a finn cég felvásárlása után mindez meg is történik, a mobilok a jövőben a Microsoft Lumia márkanevet viselik majd.

Detkó Dávid vette át a Microsoft Connects Instagram csatornájának kezelését
Múlt hét csütörtöktőlegy hétig Detkó Dávid, a Microsoft Devices Group magyarországi mobilfotós nagykövete felel a Connects Instagram csatornán megjelenő képekért. A Connects csapata már régóta gyűjti a világ minden tájáról a Lumia okostelefonokkal készített, lenyűgöző és kreatív fotókat.

Három új Nokia mobil csúcskategóriás képalkotással
A Microsoft bejelentette a Nokia Lumia 830, a Lumia 735 és a két SIM kártyás Lumia 730 okostelefonokat, melyek a legújabb Windows Phone 8.1 operációs rendszert futtatják és iparágvezető képkészítési technológiát biztosítanak megfizethető áron. A redmondi óriás bemutatott két új, innovatív kiegészítőt, valamint a Lumia Denim frissítést is.

Nokia Treasure Tag – a feledékeny Lumia tulajdonosoknak
Ha gyakran előfordul, hogy amikor sietned kell, nem találod a kulcsodat vagy a pénztárcádat, neked találták ki a Nokia Treasure Taget. A kiegészítőnek köszönhetően a Nokia Lumia telefonod azonnal jelez, amint a Treasure Taghez rögzített tárgy kikerül a Bluetooth hatósugarából.

Növekedtek a Lumia eladások
A Nokia közzétette negyedéves eredményeit, amelyből többek között kiderül, hogy 3 millióval nőtt a Lumia telefonok eladása az előző év azonos időszakához képest.

A Nokia megvetette lábát a táblagéppiacon
A mai Nokia World sajtóeseményen a finn gyártó legelső táblagépe is debütált, amely a Lumia család tagjaként 2520 névre hallgat. A 10,1 hüvelykes modell Windows 8.1 RT alapokon fut.

Rekordszámú Lumia eladás a Nokia háza táján
A Nokia rekordszámú okostelefont értékesített június és szeptember között: mintegy 8 millió Lumia készüléket adtak el.

Az iPhone verhetetlen a válaszidőben
Az Agawi, felhőalkalmazás gyártó vállalat új jelentése mutat rá arra, hogy az iPhone 5 készülék jobban teljesít az érintőképernyős teszteken, mint bármelyik Android vagy Nokia Lumia modell.

A Nokia az Apple-ön gúnyolódott
A tegnapi Apple bejelentéseket sokat nyomon követték, természetesen a konkurencia is. A Nokia pedig nem csendben tette mindezt: a Twitteren hangot adtak véleményüknek.

Nokia Lumia 1020 41 megapixeles fényképezővel
A Nokia új mércét állított fel az okostelefonok képalkotásában a Nokia Lumia 1020 készülék bemutatásával, amely második generációs, 41 megapixeles érzékelővel rendelkezik. A piacon jelenleg fellelhető okostelefonoktól eltérően a Nokia Lumia 1020 készülék újraalkotja a zoom fogalmát, mely segítségével a felhasználók szabad szemmel nem látható, apró részleteket fedezhetnek fel a képen. A Nokia innovatív PureView technológiájának és az optikai képstabilizátornak köszönhetően a készülék egy digitális kamerától elvárható élességű fotó előállítására képes.

HERE Drive+ navigáció minden Windows Phone 8 készülékre
A HERE, a Nokia üzletága, bejelentette, hogy a HERE Drive+ alkalmazás hamarosan minden Windows Phone 8 operációs rendszert futtató okostelefonon elérhető lesz. Ez a lépés lehetővé teszi, hogy a HERE Drive+ alkalmazás a Nokia Lumia készülékek felhasználóin túl mások számára is magabiztos és egyszerű navigációs élményt nyújtson.

Galaxy S3 és Lumia 920 egy reklámban
A Microsoft újabb Windows Phone Challenge reklámmal rukkolt elő, amelyben egy androidos „okos” is főszerepet játszik.

USA-ban is elérhető a Nokia Music+ szolgáltatása
Ez év januárban mutatták be az Egyesült Királyságban a Nokia Music+ szolgáltatását, most pedig már az USA-ban is előfizethetnek rá a Lumia felhasználók.

Nokia Lumia 620 fiataloknak: olcsó és feltűnő
A Nokia bemutatta legmegfizethetőbb árú, sorban a harmadik, Windows Phone 8 operációs rendszert futtató készülékét. A zászlóshajónak számító Nokia Lumia 920 és a középkategóriás Nokia Lumia 820 készülékek mellé most érkező Nokia Lumia 620 okostelefon fiatalos vonzerejéről többek között az új dizájn gondoskodik.

Nokia Phi - A képalkotás ördöge
A Nokia jövő héten bemutatkozó, Windows Phone 8 rendszerű üdvöskéje a friss hírek szerint 21 megapixeles PureView kamerával érkezik, mely ugyan elmarad a 808 PureView 42 megapixeles egységétől, de így is messze felülmúlja a konkurens megoldásokat.

Megérkezett a Nokia Lumia 900 a Telenorhoz
Kapható a Telenornál a Nokia legújabb csúcskészüléke, a Lumia 900. A Windows Phone operációs rendszerrel ellátott, érintőképernyős okostelefonra már 49 990 forintért szert tehetünk a mobilszolgáltatónál.
Kövess minket a Facebookon!
Cikkgyűjtő
További híreink
Megvannak az idei Gyurós Tibor-díjazottak
A jubileumi, harmincadik MENTA 2023 – NEXT30! konferencián adta át IVSZ – Digitális vállalkozások szövetsége az egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett Év menedzsere-díjat. A 2023-as díjazott Patay Szabolcs, a fejlett járműkommunikációs technológiákat fejlesztő magyarországi startup, a Commsignia ügyvezető igazgatója.
Diákokat, női vezetőket és roma fiatalokat is támogatnak a Morgan Stanley munkatársai
A tudás átadásának, a személyes fejlődés támogatásának egyik leghatékonyabb formája a mentorálás, azaz amikor rutinos szakemberek kevésbé tapasztalt embereket vesznek „szárnyaik alá”, segítve őket az élet számos területén. A világ egyik vezető pénzintézetének budapesti központjában már sok éves hagyománya van mindennek, a mentorálás kultúrája náluk a mindennapok része.