MHM Kft. kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: MHM Kft.
Lendületben a tárolóspecialista MHM Computer
Május 10-én sajtótájékoztatót tartott az MHM Computer Hungária Kft., amelynek ügyvezető igazgatója, Lyócsa István többek között a következő információkat tárta a megjelent újságírók elé.

MHM: költséghatékony megoldásokkal nyit a kkv-szektor felé
Az előzetes éves várakozásokat több mint 10 százalékkal túlteljesítve, 1,672 milliárd forintos árbevételt realizált 2008-ban az MHM Computer Hungária Kft.
MHM Computer: jelentősen nő a tárolási igény
Sajtótájékoztatót tartott ma Budapesten az MHM Computer Hungária Kft. Az EMC, Hitachi, Sun tárolók rendszerintegrátoraként ismert cég vezérigazgatója Lyócsa István és ügyfélkapcsolati irodájának vezetője, Horváth Norbert találkozott az újságírókkal. Lyócsa utalt rá, hogy a 2007. évi visszaeséshez képest, idén az első negyedévben jól alakult a társaság üzleti eredménye, nőtt az árbevétel. A kft. újabban nemzetközi megbízásokkal (pl. Csehországban) is foglalkozik, e téren főleg kiterjedt nemzetközi hálózattal rendelkező nagyvállalatok kerültek a látókörébe.
MHM: kihívás-megfelelés ügyfélszolgálat-korszerűsítéssel
A cég mai budapesti sajtótájékoztatóján kiderült, ügyfélszolgálatának teljes megújításával, az értékesítési és ügyfélszolgálati területek integrálásával válaszol az MHM Computer Kft. az adattárolási piacon jelentkező egyre nagyobb kihívásokra.
MHM Computer: tendernyerés a Vodafone-nál
A tárolórendszerekkel foglalkozó MHM Computer Hungary Kft. az EMC támogatásával megnyerte a Vodafone Hungary Zrt. teljes storage infrastruktúra szállítására és üzemeltetésére kiírt, négy évre szóló együttműködési tenderét.
Adattárolási megoldások az MHM Computer Hungáriától
Sajtótájékoztatót tartott ma a tároló megoldásszállító MHM Computer Hungária Kft. Lyócsa István igazgató szerint a most tíz éves vállalkozás 2006. évi árbevétele meghaladta az 1,3 milliárd forintot, amelyből közel 40% volt a szerviz- és szolgáltatási tevékenység aránya.
Hitachi Data Systems-MHM Computer magyarországi együttműködés
A Hitachi Data Systems megtartotta első magyarországi workshopját, amelyen bemutatásra került a magyarországi disztribútor, az MHM Computer Hungária Kft.
MHM Kft.: EMC-eszközök az Infón
Az MHM Computer Hungária Kft. az Info 2001 kiállításon, az A pavilon 311. standján az EMC által rendszerbe állított folyamatos üzletmenetet biztosító eljárásokat és eszközöket mutat be heterogén környezetben, aminek során az érdeklődők a Symmetrix rendszert tekinthetik meg folyamatos működés közben.
Kövess minket a Facebookon!
Cikkgyűjtő
További híreink
December 15. éjfélig lehet nevezni Az Év Honlapja pályázatra!
Szeretnél szintet lépni vállalkozásoddal? Fejlesztettél egy innovatív appot vagy megújult a weboldalad? Esetleg valami rendkívüli digitális megoldást hoztál létre? Mutasd meg fejlesztésed Magyarország legrangosabb online marketingkommunikációs pályázatán, ahol az elmúlt években egyre változatosabb tematikájú honlapok és applikációk kerültek a szakma figyelmének fókuszába, amely mellé bónuszként jött a nagyközönség és a szakmai zsűri visszajelzése id. A 30 kategóriánk közül biztosan Te is megtalálod a számodra megfelelőt!
A magyar cégek fele nem tud pályázni EU-s támogatásokra
Végre egy helyen összegyűjtve megkapunk minden tanácsot, iránymutatást, hogyan pályázzunk EU-s támogatásokra, bár ezek egy ideje nem elérhetőek itthon. A pályázatíró szakember szerint jövőre újra lehetőséget kaphatnak a vállalkozók, azonban gyakori tévhitekre, hibákra hívja fel a figyelmet.