digitális jövő kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: digitális jövő

Nagy a tét, időben kell lépni

"Digitális jövő – oktatás" címmel rendeznek konferenciát május 10.-én Budaörsön a Sportcsarnokban. A programtervezet szerint - a BBC oktatási programjával kapcsolatos angol és magyar tapasztalatokat, a magyar kormányzati szándékokat, a hátrányos helyzetű gyerekeket érintő kérdéseket felvető előadások után - nyitott műhelyfoglalkozások keretében 15-20 – ezen a téren jelentős - kezdeményezés mutatkozik be: iskolák, technológia fejlesztők,  oktatás kutatók, kormányzati és önkormányzati emberek. Jelen lesznek a legfőbb érintettek, a gyerekek, akik konkrét foglalkozások keretében a gyakorlatban ismerkednek a lehetőségekkel. Jelenlétükkel, érdeklődésükkel arra fogják figyelmeztetni az „okoskodó felnőtteket”, hogy „értünk szól a harang”, hogy „a tét nagy”, „kérünk szépen benneteket időben lépni, amíg lehet”.

2017. március 31. 13:57

Digitális Témahét a GE Digitalnál

A Témahét alatt GE Digital, mint támogató vállalat szakmai partnerével, az Abacusan Stúdió Oktatásszervező Nonprofit Kft-vel közösen összesen közel 300 diáknak biztosít lehetőséget Budapesten személyesen, a vidéki iskolák esetén pedig e-learning technológia segítségével, hogy megépíthessék és beprogramozhassák saját robotjukat.

2017. március 30. 10:36

Az edukáció revolúciója

Megjelent Magyarországon az első, kifejezetten edukációs célú, humanoid robot, mely szabadon programozható. 

2016. december 13. 07:33

Felelősség a települések digitális jövőjéért

Budaörs város (28.400 lakos) és Alsómocsolád község (276 lakos) polgármesterei december 7.-én együttműködési megállapodást írtak alá a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének székházában, mellyel elindították a Digitális Jövő Települési Hálózat (DJTH) kiépítését. A településvezetőket az a meggyőződés vezette, hogy az új technológiák befogadási képessége része a települési társadalmi közfelelősség vállalásnak, s ennek a városok és községek csak közösen fellépve, munkamegosztásban és együttműködve képesek megfelelni.

2016. december 9. 08:51

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Közel az idő, amikor már nem lesz kormány

No nem az ország élén, hanem az autókban. És pedál sem.  A Volkswagen a Genfi Autószalonban bemutatkozó I.D. VIZZION tanulmányában fogalmazta mega jövő egyéni mobilitásáról alkotott elképzelését. Elektromos hajtásrendszere különösen tisztává teszi e modellt a forgalomban, míg az automatizált vezetés biztonságossá és jóval kényelmesebbé avatja. Az I.D. VIZZION immár kormánykerék és látható kezelőelemek nélküli utastere az utazás és az időtöltés teljesen újszerű élményét kínálja.

2018. február 20. 13:25

Gyorsuló vágykeltők – Minden út a fogyasztáshoz vezet!

Az idei Evolution konferencia számokkal és tényekkel, a gyakorlati oldalról megközelítve mutatja be, hogy a mindent felforgató üzleti változások nincsenek olyan messze, sőt számos alapelemük már most is létezik. 

2018. február 8. 10:28
cloudappsportal.com