iASK kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: iASK

Harminc százalékkal gyorsíthatja a gyártási folyamatokat egy magyar-osztrák konzorcium fejlesztése

A koronavírus miatt számos gazdasági szektort érint a kényszerleállás, többek között számos gyártócéget is. Ezeknek a vállalatoknak a nehéz időszak egyben lehetőséget is jelent arra, hogy felkészüljenek a jövő kihívásaira és digitalizációval kovácsoljanak technológiai tőkét a válságot követő fellendülés időszakában. Ilyen ipari megoldáson dolgozik egy magyar-osztrák tudományos-ipari konzorcium: az ErgonoCloud nevű projekt keretében. Százezer eurós támogatással fejlesztenek olyan innovatív eszközt, amelynek köszönhetően 30 százalékkal gyorsabb és radikálisan hatékonyabb lesz a gyártás, miközben elkerülhetők lesznek a munkahelyi balesetek. 

2020. április 17. 14:06

Környezetvédelmi honlapot hozott létre az iASK

Zavaró szaghatások, zajok és illegális hulladéklerakók bejelentésére hozott létre internetes portált a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (iASK): az EnviroMind nevű környezetvédelmi honlapon a világ bármely pontjáról lehet bejelentést tenni. A portál lehetővé teszi a lakosság számára, hogy eddig nem látott módon vegyen részt a helyi mérési és döntési folyamatokban, a hatóságok pedig könnyebben és gyorsabban tudják kivizsgálni az összegyűjtött észleléseket, növelve a helyi lakosok életminőségét, valamint elősegítve a közösségi környezetvédelem fellendülését. 

2018. június 13. 08:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14