munka kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: munka

Action plan, ami segíti a fontos feladatok elvégzését
Action plan, vagyis akcióterv nélkül sajnos túlságosan sok esetben maradnak megvalósítás nélkül a fontosabb feladatok is. Egész egyszerűen nagyok a megvalósítandó célok, nehéz meglátni az elérendő köztes állomásokat, és végül a nagy tervekből nem lesz semmi.

3 egyszerűen végezhető online munka – pénzkeresés otthonról
Az internetnek hála, ma már otthonról, kényelmesen is dolgozhatunk. Nem kell naponta tömegközlekedni, kocsiba ülni, sőt, még kitenni sem kell a lábunkat otthonról. Számos olyan munkalehetőség van, melyek így is könnyedén végezhetők, csupán csak egy bizonyos készség szükségeltetik hozzájuk. Ezekből szemezgettünk.

Mindössze heti 3 napot dolgozunk effektíven
Életünk során közel 10,5 évet töltünk munkával1, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan, ami azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan2. Íme azon tevékenységek listája, amelyek túl sok időnket emésztik fel feleslegesen a munkahelyen és néhány tipp, mit tehetünk ellenük.

A magyar eladók végzik a legnagyobb örömmel munkájukat
Magyarországon végzik a legnagyobb örömmel munkájukat az értékesítéssel foglalkozó, illetve a szolgáltató iparban dolgozó munkavállalók Európában, a második és harmadik helyet Lengyelország és Litvánia szerezte meg – derül ki egy friss kutatásból.

Utazás mint hasznos időtöltés
A Samsung megbízásából készült reprezentatív felmérés szerint az európaiak átlagosan 45 percet töltenek naponta munkába járással. Ez évente 180 órát jelent, vagyis egy teljes hetet vesztegetnek el a lakóhelyük és a munkahelyük közötti ingázással. Holott a tömegközlekedés monotonitásából adódóan és a modern technológiai eszközöknek köszönhetően az utazásra fordított időt könnyedén hasznos időtöltéssé változtathatják.

Szegeden terjeszkedik az NNG
Amerika után Szegeden terjeszkedik tovább az NNG : ősszel nyíló fejlesztői központjába kétszáz új, főleg programozói állásra keresnek jelölteket. Az új központ nyitásával több, fontos projektjét költözteti Szegedre az iGO Navigációt fejlesztő cég.

Hatékonyabb a munkavégzés a korlátlan internet-hozzáféréssel
Az európai munkavállalók szerint hatékonyabb lehet a munkavégzés, ha az alkalmazottak korlátlan internet-hozzáférést kapnak számítógépükön, mobiltelefonjukon, és szabadabban oszthatják be munkaidejüket. A Samsung megbízásából végzett kutatás szerint az európai munkavállalók egyre gyakrabban intézik privát ügyeiket irodájukból, viszont ezzel párhuzamosan jelentősen megnőtt a munkaidőn kívüli munkával töltött órák száma is.

Google: kellenek a női munkaerők
A keresőóriás háza táján nem bővelkednek a nők a vezető pozíciókban, mindössze egyötödük a gyengébbik nem képviselője csupán. Ám a vállalat hisz abban, hogy a siker szempontjából fontos a sokféleség.

A Nokia PureView kamerák atyja az Apple-nél folytatja
Ari Partinen, a Nokia képalkotással foglalkozó divíziójának vezetője a Twitteren osztotta meg követőivel a hírt, hogy az Apple-nél építi tovább karrierjét. Rögtön felmerül a kérdés: jöhetnek a brutális kamerákkal felvértezett iPhone-ok?

A Telenor előfizetői korlátlanul netezhetnek a Dolgozz Otthonról Napon
A propelleres szolgáltató és a Microsoft 2014-ben is egy szombati munkanapra hirdette meg a Dolgozz Otthonról Napot. A rugalmas munkavégzést népszerűsítő akció keretében a Telenor minden előfizetője számára korlátlan internet-hozzáférést biztosít május 10-re.

Milyenek vagyunk munkánk során mi, magyarok?
Magyarországon is felmérték a konfliktuskezelési attitűdöket, amelyből kiderül, hogy bár mi kisebb mértékben versengünk, mint tengerentúli embertársaink, ha mégis összeütközésre kerül a sor, kevésbé kerüljük el. Mi magyarok együttműködőek vagyunk, mégsem szívesen alkalmazkodunk.

Toshiba Z-sorozat - tartós, könnyű notebookok üzletembereknek
A Toshiba bemutatta legújabb, Z-sorozatú laptopjait, melyeket kifejezetten üzleti felhasználók számára terveztek. A Portégé Z30, Tecra Z40 és Tecra Z50 modelleket a letisztult forma, az egy feltöltéssel akár egy teljes munkanap alatt is üzemképes, nagy kapacitású akkumulátor és az egységes dokkolócsatlakozó jellemzi, így az eltérő igényeknek megfelelő modellek azonos dokkolóval is használhatók.

A Sharp multi-touch kijelzőin életre kelnek a prezentációk
Interaktívabbá és hatékonyabbá válhatnak a projektbemutatók, tudományos előadások, méghozzá a Sharp BIG PAD multi-touch érintőképernyőjének és az új, táblagépes, valamint okostelefonos kapcsolatot biztosító Touch Display Link szoftverének köszönhetően.
Megújult az iLife és az iWork
Az Apple március 7-én nem csak az új iOS 5.1 rendszert, a legújabb iPad-et és Apple TV-t mutatta be, hanem továbbfejlesztett szórakoztató- és irodai programcsomagjait is a nagyközönség elé tárta.
A Garage Band zeneszerkesztő, iPhoto képszerkesztő és iMovie filmszerkesztő megújult változatait tartalmazó iLife szoftvercsomag egyes elemei 4,99 dollárért tölthetők le. Az iWork kínálatát alkotó programok - a Numbers 1.6, Pages 1.6 és Keynote 1.6 - szintén átestek némi ráncfelvarráson. Ezek letöltése külön-külön 9,99 dollárt kóstál.
A megújult szoftverek közös jellemzője, hogy temérdek új funkciót tartalmaznak és képesek az új iPad nyújtotta lehetőségek maximális kiaknázására.
Kövess minket a Facebookon!
Cikkgyűjtő
További híreink
Itt a legnagyobb webáruházak rangsora
A GKID a Mastercard közreműködésével 2023-ban immár nyolcadik alkalommal publikálja a Magyarországon működő, legnagyobb forgalmú online kereskedők rangsorát.
Új fizetési kapu magyar e-kereskedőknek
A prágai központú Shoptet 2021 közepén kezdte el magyarországi működését. Saját fizetési kapuja, a Shoptet Pay most debütált hazánkban. Egyszerű fizetési folyamatot tesz lehetővé az online kereskedőknek. Minimálisra szűkítették benne a vásárlás befejezéséhez szükséges kattintások számát, mindez jótékony hatással van a konverzióra. A régióban már több mint 6000 vállalkozás használja, a kifizetések 99%-a hibamentes.