okostanterem kulcsszót tartalmazó cikkek

Találatok a következő kulcsszóra: okostanterem

Okosteremmel segíti a Szegedi Tudományegyetem pedagógusképzését a Vodafone Magyarország Alapítvány

A Vodafone Magyarország Alapítvány október 11-én adta át a szegedi Juhász Gyula Gyakorló Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában kialakított okostantermet, amely az iskola diákjain és oktatóin túl a Szegedi Tudományegyetem pedagógusképzésében részt vevő hallgatók számára is lehetővé teszi a digitális kompetenciafejlesztést. A tanteremben az iskola tanárai munkájuk közben, a hospitáló hallgatók pedig gyakorlati tanulmányaik során ismerkedhetnek az okoseszközök oktatási felhasználásával. 

2023. október 14. 11:51

Újabb 180 általános iskolában lesz elérhető az élményszerű tanulás

A Delta Systems Kft. szállítja azt a 600 darab 3D nyomtatót és induló nyomtató anyagkészletet, amelyet hátrányos helyzetű térségek 180 általános iskolája kap a Klebelsberg Központ által indított nyílt uniós közbeszerzési eljárásban. A Budapesti Értéktőzsdén is jegyzett Delta Technologies 100%-os leányvállalata által megvalósuló nettó 346 millió forintos beruházás az Okostanterem 2 folytatásaként köznevelési intézményekben teremti meg a diákok élményszerű oktatásának lehetőségét modern eszközökkel, támogatva a műszaki érdeklődésüket. 

2023. március 30. 11:25

Virtuális és fizikai használatra is alkalmas a Vodafone okostanterem-megoldása

A Vodafone Magyarország kínálatában már elérhető a Digitális Tanterem szolgáltatás, amely segítségével a piacon egyedülálló módon a tanórákat offline és online módon is le lehet bonyolítani. Az okostanterem keretszoftverét a SEOS adja, a hardveres megvalósításért, az üzembe helyezésért és az üzemeltetésért rendszerintegrátorként a Delta Csoport felel. A komplett, mindenre kiterjedő Digitális Tanterem szolgáltatás koncepcióját a Vodafone Magyarország alakította ki, az azokhoz szükséges eszközök szállítására és üzemeltetésére a Delta Csoporttal kötött együttműködési szerződést. 

2020. május 29. 13:12

Tervezés alatt a jövő előadóterme

Digitálisan jegyzetelhető előadások, otthon is visszanézhető és értékelhető tananyag, interaktív táblák, interaktív előadások, integrált rendszerek – ezeket kínálja a diákoknak a jövő digitális előadóterme. A felsőoktatás új típusú, digitális rendszere jön létre az AV-Control Kft. kutatás-fejlesztési projektjének köszönhetően, amely egységesíti és tudományosan validálja a világszerte használt különféle megoldásokat.

2019. szeptember 17. 13:14

Új okostantermeket kapott a jászfényszarui általános iskola

A Samsung két új okostantermet adott át társadalmi felelősségvállalási projektje részeként a jászfényszarui IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épületében. Az első Samsung SMART School a jászsági településről indult évekkel ezelőtt, most pedig a helyi általános iskola is mintegy 80 tablettel és két okostáblával felszerelt tantermekkel bővült.

2017. június 15. 15:15

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására. 

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.

2024. április 2. 13:14