biztonságtechnika

Maguk a hackerek informálják a Microsoftot vírusaikról

A ZDnet Australia szerint maguk a rosszfiúk adják a Microsoft tudtára, hogy milyen Windows-kártevő fejlesztésén fáradoznak.

2010. augusztus 28. 17:43

Nemzetközi konferenciává nőtte ki magát a 2010-es Hacktivity

2010. szeptember 18-19-én kerül sor a Hacktivity 2010 konferenciára a Dürer kertben. Kelet-Közép-Európa legnagyobb hackerkonferenciájára az eddigi regisztrációk alapján akár 1024 fő is érkezhet, köztük sok külföldi, mivel idén először az előadásokat folyamatos szinkrontolmácsolás kíséri.

2010. augusztus 24. 16:53

Biztonsági tippek a Facebookon

Az újabb Facebook-botrányokat követően szakértői oldal indult a Facebookon, melynek célja, hogy tájékoztassa a felhasználókat az új fenyegetésekről, biztonsági résekről és átverésekről. 

2010. augusztus 3. 15:28

Soron kívüli javítást ad ki a Microsoft a Zeus botnet által kihasznált résre

A Microsoft bejelentette, hogy augusztus 2-án, hétfőn, több mint egy héttel a szokásos havi frissítőcsomag érkezése előtt, soron kívüli javítást ad ki a Windows Zeus botnet által kihasznált veszélyes sebezhetőségére.

2010. augusztus 1. 11:50

Hackerképzés indul a nemzetvédelmi egyetemen

Szeptembertől a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) oktatási tematikájában is szerepelni fog az "etikus hackerképzés" - tájékoztatta Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezetője szerdán az MTI-t.

2010. július 29. 08:40

Új trójaiak a falak között

Bár a Confickert már kilencedik hónapja nem sikerült eltüntetni a magyarországi vírustoplista első helyéről, az elmúlt hónapban változott a legfertőzőbb kártevők köre: két új trójai került be a 10-es csapatba.

2010. július 18. 11:35

Felgyorsult a NOD32

Az ESET továbbfejlesztette biztonsági szoftvereinek közös motorját. A NOD32 Antivirus és az ESET Smart Security egyes feladatokban akár 50%-kal gyorsabb, mint korábban.

2010. július 14. 17:05

Az XP-t már meg sem fertőzi egy új vírus

Egy a közelmúltban terjedésnek indult kártevőt nem képeztek ki arra alkotói, hogy feltelepüljön az XP-re, a szoftver csupán Vista és Windows7 környezetben képes futni.

2010. június 17. 18:11

123456 a leggyakrabban használt jelszó

A netezők jelentős része a figyelmeztetések ellenére továbbra is olyan könnyen kitalálható jelszót használ, mint az "123456" - derül ki egy biztonsági rés miatt nyilvánosságra került 32,6 millió jelszó elemzéséből.

2010. június 7. 09:17

Veszélyes rés: június 8-ig védtelenek a Windows 7 rendszerek!

A Microsoft egy tegnapi közleményben felhívta a felhasználók figyelmét egy a Windows 7-et és a Windows Server 2008 R2-t érintő sebezhetőségre, melynek kijavítására még csak ezután fog sor kerülni.

2010. május 19. 14:30

Cikkgyűjtő

További híreink

Olcsóbb Apple TV, frissült iPod Touch, érintőképernyős Nano, kocka Shuffle

Az Apple TV könnyebben használható és harmadannyiba kerül, számos iPod modell frissült, a Touch többpontos érintésérzékenységet, a Nano apró érintőképernyőt kapott, a Shuffle pedig visszatért a korábbi hasáb formához.

2010. szeptember 2. 09:33

Magyarország is nyit a szabad szoftverek felé

Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára az éves nemzetközi OpenOffice.org konferencián bejelentette, az új kormány megnyitja az állami - közigazgatási és oktatási - informatika kapuit a szabad szoftverek világa előtt.

2010. szeptember 1. 20:55
Számolja ki, milyen járulékokat kell befizetnie...
A három érték közül írjon be egyet, a másik kettőt a Számol gombra kattintva kapja meg.
nettó bér
bruttó bér
munkáltató összes költsége

www.nexon.hu