Puszta fekvésért fizet a NASA

Czipperer Dia, 2013. szeptember 19. 15:23

Havi ötezer dollár, azaz mintegy 1,1 millió forint is ütheti annak a markát, aki heverészik az ágyban a NASA megbízásából. Az űrhivatal így tanulmányozza a súlytalanság emberi testre gyakorolt hatását.

 

Elsőre úgy tűnik, a feladat egyszerű, csak lustálkodni kell: ám a dolog nem ennyire kerek, ugyanis az alanynak hetven napig a hátán fekve kell élnie mindennapjait, ráadásul a lábaknak magasabban kell lenniük, mint a fejnek. Ekkor a leghasonlóbbak ugyanis a testet érő hatások a súlytalannság állapotához.

 

Már a hetven nap is soknak tűnik, de valójában ez nem fedi le a projekt teljes időtartamát, amely több mint három hónapig tart. Az első két hétben egyszerű tanulmányozás folyik, ám ez már Houstonban, a Johnson Űrközpontban történik. Itt a mindennapi, megszokott életvitelt kell élnie az alanyoknak, ami persze valójában már nem a jól megszokott mindennapi életvitel, hiszen teljesen idegen körülmények között teszik mindezt. Majd ezután jön a hetven napos drasztikus fázis, végül pedig, amikor az ember már azt hinne, szabadulna, két hét rehabilitáció következik.

 

Bár az ágyból ugyan nem kelhetnek fel, szabadon olvashatnak, tévézhetnek, játszhatnak, és akár látogatókat is fogadhatnak. Az viszont meg van szabva, hogy pontosan tizenhat órát töltenek világosban, nyolcat pedig sötétben.

 

 

Sajnos a végeláthatatlan zabahadjárat nem ajánlott, még akkor sem, ha nagyon unatkoznak a páciensek, mert a projekt során fontos kikötés, hogy a testtömeg ne változzon.

 

Bár valamennyit mozoghatnak az alanyok annak érdekében, hogy a szükséges vizsgálatokat elvégezzék rajtuk, az olyan mindennapi szükségletnél, mint például a fürdés, sem kelhetnek fel. Ezt a műveletet egy másik fél végzi el.

 

Erre az egész procedúrára és az alany folyamatos vizsgálatára azért van szükség, mert a NASA szerint a súlytalanság nagy mértékben megviseli az emberi testet, amelynek egyik kockázata a csontritkulás veszélye. Ez pedig az űrút hosszával arányosan nő.

 

Forrás: MTI