A volt miniszterelnök lánya miatt blokkolják a nyugati honlapokat Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2013. november 15. 12:56

Több befolyásos hírportál és a Reuters hírügynökség kínai nyelvű oldala is elérhetetlenné vált pénteken, mert a hatóságok vizsgálatot folytatnak Ven Csia-pao volt miniszterelnök lányának a JPMorgan amerikai bankhoz kötődő kapcsolatai miatt.

A JPMorgan pénzintézet augusztus közepén került az amerikai hatóságok figyelmének a középpontjába, miután a The New York Times (NYT) napilap arra hívta fel a figyelmet, hogy jogellenes a cég foglalkoztatási gyakorlata. Az újság szerint a bank vezető kínai politikusok gyermekeit alkalmazta, illetve az ő vállalataikkal kötött üzletet, s a pozíciókért és szerződésekért cserébe állami tulajdonban lévő cégekkel való nyereséges üzletek biztosítását kérte, illetve befolyásos kapcsolataikra hivatkozva, piacon való jelenlétét erősítette.
 

Ven Zsu-csunak, a márciusban leköszönt kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao lányának a cége 2006 és 2008 között állt üzleti kapcsolatban a JPMorgannal - állítja a NYT. A lap szerint az amerikai bank két év alatt összesen 1,8 millió dollárt fizetett a mindössze két embert foglalkoztató Fullmark nevű vállalatnak tanácsadói szolgáltatásokért. Egy bizalmas levél szerint a Fullmark az amerikai banknak többek közt az állami vasúti céggel, a China Railway Grouppal való üzleti együttműködésben segített. A miniszterelnök lánya nem saját nevét használta az ügyletek során, hanem - a kínai jogszabályok szerint törvényellenes módon - egy második személyazonosítót, és így Lily Chang néven volt ismert.
 

A The New York Times kínai és angol nyelvű honlapját tavaly óta blokkolják a szárazföldi Kína területén azt követően, hogy a lap átfogó cikket közölt Ven Csia-pao és családja anyagi helyzetéről. A Ven lányával kapcsolatos hírek napvilágra kerülése után pénteken a Reuters hírügynökség és a Wall Street Journal kínai nyelvű hírportáljai sem érhetők el, s ugyanígy a hongkongi South China Morning Post oldala is hibaüzenettel fogadja a látogatókat. A kínai sajtóban az esettel kapcsolatosan megjelent rövidke beszámolókat kivétel nélkül eltávolították az éterből, a miniszterelnököt és a lányát illető bejegyzéseket szintén törlik a cenzorok a kínai mikroblogokról.