Érkeznek a Facebook videóhirdetések

Czipperer Dia, 2013. december 17. 17:32

Kevésbé a felhasználók örömét szolgálja a Facebook újdonsága: a hirdetőknek kedveznek ezzel a lehetőséggel. Jönnek ugyanis a videóhirdetések, melyek automatikusan elindulnak majd a hírfolyamban.

Az eddigi pletykákat a videóhirdetésekkel kapcsolatban blogposztban erősítette meg a Facebook. A bejegyzésben azt írják, tesztelik az újdonságot, amely – ahogy fogalmaznak – „egy új módja” annak, hogy a felhasználók promóciós videókkal találkozzanak a hírfolyamban.

 

Vagyis ez a megoldás a hirdetők érdekében jött létre, hiszen a felhasználók nagy része nem kedveli a különféle hirdetéseket, főleg nem az olyanokat, amelyek automatikusan el is indulnak.

 

A Facebook a posztban azt is közölte, hogy egy kisebb csoport számára már ezen a héten elérhető lesz a hírfolyamban megjelenő videóhirdetés. Ami pozitív, hogy bár ezek maguktól elindulnak, szerencsére hang nélkül. Ha a felhasználó szeretné felhangosítani, meg kell érinteni, illetve asztali verzió esetében rákattintani a hirdetésre.

 

A felhasználóknak mobilverzió esetén nem kell aggódniuk, az automatikus lejátszás csak Wi-Fi kapcsolat esetén történik meg, így nem a mobiladatforgalmat terheli a videók letöltése.

 

Minden videóhirdetés végén két kapcsolódó tartalom jelenik meg, így egy adott cég több szpotja is egy helyen megtekinthető lesz.

  

Forrás: TheNextWeb.com