Robotautók versenyeznek szombaton a műszaki egyetemen

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 10. 08:55

Akadálypályán bizonyíthatják megbízhatóságukat és manőverező képességüket a műszaki egyetemen szombaton immár ötödik alkalommal megrendezett RobonAUT versenyen rajtvonalhoz álló önjáró kisautók.

Húsz, mesterszakos mérnökhallgatókból álló csapat fejleszt a versenyre saját robotautót, jellemzően távirányítású kocsikat alakítanak át önálló döntésekre képes járművekké - magyarázta az MTI-nek Dallos Györgyi, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának kommunikációs vezetője. "Azok a hallgatók indulhatnak, akik felveszik a robotika című tárgyat; a futamon elért jó eredmény beszámít az eredményükbe. Az első évben mindössze 3-4 csapat indult, ma már általában azért veszik fel a diákok ezt a kurzust, hogy elindulhassanak a versenyen. Egy robotautó megépítése mögött többéves mérnöki tanulmányok és 3 hónap kemény fejlesztőmunka áll" - mondta.
 

A környezetet érzékelő szenzorokkal ellátott kiskocsiknak önállóan, emberi beavatkozás nélkül kell a lehető leggyorsabban és legkevesebb hibával végighaladniuk a pályán, amelynek nyomvonalát nem ismerik előre, csak a teljesítendő akadályokról - emelkedők, éles kanyarok, kapuk - vannak előzetes ismereteik. A csapatok két kategóriában indulnak: versenyen kívüli kategóriában a már tapasztaltabb visszatérők, míg az alapkategóriában az idén először indulók szerepelnek - olvasható a www.robonaut.hu honlapon.

 


 

A 2014-es futamon induló csapatok szellemes nevekkel és logókkal is készültek a versenyre, így rajthoz áll többek között a HamSTAR, a Vonalfaló, a PanzerAbteilung Robotic, a RoboGO!, a Fontolva Haladók és a Hazárdmentesítés lordjai, míg a "senior" korosztályt a BUGBUSTERS és a 3 ütem képviseli majd.
 

A látványos versenyt, amelyre tavaly mintegy ötszáz néző volt kíváncsi, a BME Q épületének aulájában szombaton 10 és 15 óra között rendezik meg és az interneten is közvetítik.