Motorola: határidők és szervizminőség a prioritások élén

Kovács Attila, 2000. augusztus 16. 21:25
Szalay Péter, a Motorola magyarországi képviseletének vezetője cége legutóbbi eredményeiről, terveiről a budapesti Marriott szállóban tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Az augusztus 16-i sajtóreggelin legfőbb azonnali feladatnak a Motorola hazai szerviztevékenysége minőségének a javítását és a szerviz/karbantartási határidők csökkentését jelölte meg. Kijelentette, a Motorola készen áll versenyképes ajánlattal előállni, mihelyst kiírják a Tetra tendert. Mint mondta, csak Európában ez év májusában összesen 1 milliárd dollár értékű megbízást kapott a cég Tetra rendszerek szállítására. A néhány nappal ezelőtt megnyitott, egész Európában a maga nemében első budapesti Enternet bemutatóterem létrehozásában a Motorola fontos szerepet töltött be; ugyanott az első GPRS szolgáltatást a cég mobilkészülékeinek a használatával lehet kipróbálni. A Magyarországon felállítandó Motorola szoftverfejlesztő központért még négy település van versenyben. A központ Szalay szerint bizonyítási lehetőséget teremt a hazai kis- és középvállalatok számára képességeiknek a nagyvilágban való érvényesítésében. A GSM készülékek hazai piacán a Motorola vezetője ez év végére az eladásoknál a három szolgáltatónál összességében 15%-os részesedést vár.