Bill Gates: 2035-re nem lesznek szegény országok

Czipperer Dia, 2014. január 23. 09:45

A Microsoft társalapítója, Bill Gates hisz abban, hogy 2035-re nem nagyon lesznek már szegény országok. Ő hisz a fejlődés lehetőségében, szerinte az innovációknak köszönhetően húsz év múlva minden megváltozhat.

A Bill & Melinda Gates Alapítvány éves levele szerint az innovációknak, új vakcináknak, valamint a digitális forradalomnak köszönhetően a jövőben nem igazán beszélhetünk már szegény országokról. 2035-re, amit ma szegénynek tekintünk, az alsó-közép vagy felsőbb kategóriába emelkedhet majd.

 

Ebben a jelentésben azt a három mítoszt is próbálják eloszlatni, amely a szegény országokkal kapcsolatban él az emberekben. Ide tartozik az, hogy a szegény országok mindig is szegények maradnak, külföldi segítségre szorulnak, valamint az életmentés a populáció túlnépesedéséhez vezet.

 

Az első már önmagában sem állja meg a helyét, hiszen szociológiai kutatások bizonyítják, hogy a szegénység életciklus-jelenség. Ahogy egy embernél, úgy egy országgal kapcsolatban is beszélhetünk erről.

 

A Világbank definíciója szerint szegénynek számít az az ország, amely egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelme 1035 dollár vagy annál kevesebb. Jelenleg 36 ország esik ebbe a kategóriába.

 

Gates realista, és szerinte minden országban elérhető valamilyen változás 2035-re. Azt is hozzátette, hogy a fejlődés háború, politikai tényező vagy földrajzi jelenségek gátolhatja, de mindig vannak jó példák, melyekből csak tanulni kell.

 

Sokan a segélyezést pazarlásnak tartják, hiszen Amerikában előforduló jelenség, hogy ez kevésbé ösztönzi az embereket a munkavállalásra, ám Gates szerint ez egy „fantasztikus befektetés”, ez teremti meg a hosszú távú gazdasági fejlődés lehetőségét.

 

 

Forrás: Techspot.com