Saját mobilalkalmazással informálódnak a szegedi diákok

forrás: Prím Online, 2014. március 24. 10:48

Nem tiltják, kifejezetten támogatják az okosmobil-használatot az egyik szegedi középiskolában. Saját alkalmazásukból arról is értesülnek a diákok, ha elmarad egy órájuk, és azt is megnézhetik, hogy “melyik teremben lesz órája annak a csinos 9.A-s lánynak”.

Nyitva van-e már a menza? Vajon most kérhetek iskolalátogatásit a titkárságon? Mi a matektanárom e-mail címe? Melyik teremben lesz órája annak a csinos 9.A-s lánynak?” – a az iskola honlapján olvasható bejelentés szerint többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a kifejezetten nekik fejlesztett appból a Szegedi Gazdasági Középiskola Kőrösy József Tagintézményében.

Csak két kattintás, és a diák élő internet-kapcsolat nélkül, az alkalmazásból megkapja kérdéseire a választ. Az Internet-kapcsolatot igénylő, folyamatosan frissülő információkat tartalmazó iskolai oldalak pedig egy helyről elérhetők. A program jelenleg Android rendszerű telefonokon használható.

A szegedi iskolában a folyosói szájról szájra mellett éveken át a honlapot, majd a Facebook-oldalt használták arra, hogy tájékoztassák diákjaikat a másnapi helyettesítésről, elmaradó órákról, a vizsgák időpontjairól vagy az iskolai rendezvényekről. Mindezt péntektől az országban elsőként fejlesztett középiskolai alkalmazásukon át tudhatják meg a tanulók – írja a SzegedCafé.

A Kőrösy APP-ban az órarend mellett az iskola közelében megálló tömegközlekedési járatok menetrendje; a menza nyitva tartása, tanárok e-mail címe, illetve egy játék is elérhető offline, a többi menüpont az intézmény weboldalára vezető link.

Az önkéntesek segítségével fejlesztett alkalmazást az iskola honlapjáról bárki letöltheti, de értelemszerűen csak a Kőrösy diákjai számára tartalmaz releváns információt.


forrás: HVG.hu / SzegedCafé