IT outsourcing: még mindig sok a kudarc

forrás: Prím Online, 2014. május 26. 11:16

Az informatikai kiszervezések többsége nem éri el az előzetesen kitűzött összes célt – derült ki a stuttgarti központú IFUA Horváth & Partners vezetési tanácsadó cég és a Bayreuthi Egyetem felméréséből. A kérdésekre 85 informatikai vezető válaszolt Németországban, Ausztriában és Svájcban, s 60 százalékuk úgy ítélte meg, hogy céljaik közül legalább egy nem teljesült. Ez már csak azért is magas arány, mert az IT outsourcing negyedszázados múltra tekinthet vissza, hiszen az első nagy kiszervezés – amikor az Eastman Kodak szerződött az IBM-mel – 25 éve történt.

A megkérdezettek az informatikai tevékenységük átlagosan 59 százalékát adják át másnak, és csak 4 százalékuk tart meg mindent a szervezeten belül. Tíz közül kilencen a szolgáltatás színvonalának javulását várják a kiszervezéstől. A második legfontosabb cél a modernizáció (79 százalék jelezte ezt), a harmadik helyen pedig a költségcsökkentés áll (66 százalék említette). A költségek a legtöbb esetben mérséklődnek is, de a színvonal emelése és a modernizálás már ritkábban sikerül. Azoknál a cégeknél, ahol 10 százaléknál nagyobb költségcsökkentést terveztek, nagyobb arányban hiúsult meg a másik két említett cél.


Az IT outsourcing kudarcát sokszor a rosszul megválasztott stratégiának tulajdonítják, ezt a vélekedést azonban a felmérés nem igazolta. Az eredmény sokkal inkább a projekt komplexitásával függ össze: a kisebb (évi 5 millió eurónál alacsonyabb összegű) szerződéseknél háromszor gyakrabban érik el céljaikat a vállalatok, mint a nagyobbaknál (évi 50 millió euró felettieknél). Ez is alátámasztja, hogy a siker elsősorban a megvalósítás minőségétől függ: jól kell kiválasztani az IT outsourcing partnert, mindenre kiterjedő szerződést kell vele kötni, majd hatékonyan kell irányítani. Ehhez megfelelő folyamatokra és eljárásokra van szükség, s ez annál fontosabb, minél összetettebb az adott kiszervezés.