Sikeres volt az Orion űrkapszula landolási tesztje

MTI Sajtóadatbank, 2014. június 28. 12:23

A BBC csütörtökön számolt be róla, hogy sikeres volt a NASA új Orion űrkabinjának landolási tesztje. A kapszula szerdán ért földet több mint tíz kilométeres magasságból.

Az űrhajósokat szállító amerikai űrrepülők helyettesítésére tervezett Orion kapszula szerdán az arizonai sivatagban ért földet, miután több mint tíz kilométer magasból dobták ki egy C-17-es katonai szállítógépből. A NASA közleménye szerint az Orion új ejtőernyőrendszere kitűnően vizsgázott, az űrkabin teljes biztonságban szállt le.

 

Mark Geyer, az Orion programmenedzsere elégedetten nyilatkozta, hogy a tesztekkel igazolták az ejtőernyőrendszer megbízhatóságát, a kísérletek segítettek megerősíteni, hogy az űrhajósok biztonságban landolhatnak majd az Orionnal. 

 

Az amerikai űrkutatási hivatal első próbaútjára készíti fel az Oriont. A decemberre tervezett kétórás, a Földet 5700 kilométeres magasságban négyszer megkerülő útra az űrjármű ember nélküli változatát küldik. A kapszulát hordozórakéta juttatja az űrbe. Az Orion visszatérése során tovább tesztelik a jármű működését. 

 

 

Az Orion első ember nélküli küldetését 2017-re tervezik, amikor az űreszköz a Hold környékére "ruccan ki", majd visszatér a Földre. A légkörbe másodpercenként 11 kilométeres sebességgel lép be, ez lesz az űrkutatás történetének leggyorsabb belépése.

 

A legutóbbi kísérlet során, amelyet az amerikai hadsereg yumai bázisán végeztek el, a szakemberek erősebb igénybevételnek tették ki az ejtőernyőket azzal, hogy engedték az Oriont tíz másodpercig "szabadon esni", ezáltal nőtt a jármű sebessége és az aerodinamikai nyomás.

 

A szabadesés után az Orion felső fedőlapja (FBC) a terveknek megfelelően vált le, és kinyíltak az ejtőernyők. A szerdai volt az utolsó alkalom, amikor a teljes ejtőernyőrendszert tesztelték az Orion első űrbe vezető útja előtt. 

 

Forrás: BBC.co.uk; Kép: NASA