Amikor a CES különböző évi termését hasonlítjuk össze, az állandó robusztus növekedés tűnik fel a legjobban. Ami nagyon új a közönség szempontjából, az az utolsó nap ereje: tömegek érkeztek az utolsó napra is. Hihetetlen mennyiségű látogató rohan keresztül az óriási csarnokokon, több tucat focipálya nagyságú területen. Kódorognak, megittasulva az óriási érzéki túlstimulálástól, a zajtól, ezrek közelségétől, a kultúrák összefolyásától.
Mintha egy álomvilágba költözött volna egy hétre a résztvevő. Aki pedig úgy érzi, hogy lemarad az újdonságokról, az gyorsan felpattan a legutolsó repülőre, hogy meg egy partit elkapjon, egy utolsó demót megnézzen, avagy éppen a Marvel 3D printing super hero figurájára feltehesse a fejét, és elmondhassa, hogy ő is eljött és látta, érezte ezt a hangulatot. Innentől hivatalosan is zarándoklat a CES, hiszen fél napra idejönni fél napos repülőút után, az még akkor sem nagyon jó időbefektetés, ha a hétvégére a városban ragad kaszinózni, vagy éppen a Grand Canyont, a Hoover Damet vagy a Death Valleyt megnézni és normális turistaként viselkedni.
Azok, akik úgy érzik, hogy mindig máshol jár az eszük, lélekben éppen máshol járnak, mint ahol éppen fizikailag találhatók, azok a paradicsomba jutottak, mert fizikailag szinte lehetetlen akár a felszínt is megkarcolni minden egyes booth-nal, még ha valaki nyitástól zárásig járja a környéket.
A világ legnagyobb (és ennek ellenére kultuszként szeretett) cége hagyományosan csak a saját eseményeire koncentrál, a saját fejlesztőit szeretve és támogatva. Virtuálisan viszont nem múlik el egy perc sem, akármelyik területen is sétálunk, hogy ne hasonlítatnának egy terméket az Apple arany sztenderdjéhez – avagy éppen próbáljanak versenyezni vele, vagy éppen büszkén említve, hogy ők kizárólag Apple termékekre fókuszálnak, mert ők garantálják azt a minőséget. Ilyen például az Acme (San Francisco), aki nagyon praktikus funkcionalitással ellátott iPad, iPhone tartozékokat emelt a tökélyre. Igazi öröm látni, hogy milyen sokféle szögből, különféle kéztartást és olvasó-gépelő felhasználást tesz lehetővé az elegáns szépségű iPhone- és iPad tartója a cégnek.
Nekem egy utolsó átfutás jutott az intelligens otthon területére is, ahol az Apple HomeKit rendszert várják (a smartwatch területhez hasonlóan, ahol mindenki óriási izgalommal varja az Apple Watch megjelenését – ha jól emlékszem, az amerikai nép 7%-a akarja megvenni az első generációt, az első nap...).
Ahogy az autók komputerekké váltak, négy kerékkel ellátva, Szilikon völgynek köszönhetően, úgy a ház sem marad sokáig a középkori modellt követő kő es tégla (bocsánat, errefele Észak-Amerikában nem volt középkor, megúszta a földrész annak minden örömét – így a házak is könnyűszerkezetesek lettek, miért ne?). A digitális házat lehet meghatározni úgyis mint lakó-computert, amit a szenzorok ideális vezérléssel állítanak be – észrevétlenül, mint ahogy az iPhone sok-sok funkciója a használó figyelmét nem terhelve zajlik a háttérben.
Ezt a stílust, felhasználó barátságot várják el a nagy érdeklődésre számot tartó, és az iparban beharangozott Apple HomeKit rendszertől. Ahogy az iPhone lesz az autó agya, es Siri / Google fogja a gyerekeinket elvinni a nagyszülőkhöz (jogsi nem szükséges már, ha hatéves vagy annál fiatalabb a kölyök), ugyanígy a Siri / Google állítja majd be a házat a háttérben úgy, ahogy neked tetszik.
Mi az Apple HomeKit? Egy iOS megoldás arra, hogy az összes otthoni felszerelés (a kávéfőzőtől a garázsnyitóig) beszéljen egymással és szinkronban működjön. Mert az igazi automatizálás nem arról szól, hogy a használó beállítja, hanem arról, hogy automatikusan találja ki a rendszer az igényeket – és szállítja a szolgáltatást. Az úttörők a területen az iDevice és az iHome, akik meggyőző standokkal mutatták be, hogy készülődnek az Apple Eco-System beindulására az "okos ház"-iparban. Bárhonnan a cloud segítségével bármi programozható lesz és nem kell hozzá ezer távirányító, Siri majd elintézi a telefonból.
Miért teszik ezt? Mert előre gondolkodnak. A felhasználó igényeit nemcsak kiszolgáló, de előre látó sok diktáló platform pillanatok alatt első lesz a területen – már ami a high-end, high-quality, amerikai okos házat illeti. Ezt hívják stratégiai tervezésnek, mert valakik írják majd a programokat erre, és aki előbb foglalja el a piacot, annak nagyobb esélye lesz nagyobb részesedésre.
Tavaly az Audi vezére arról beszélt, hogy milyen régi álma az autósoknak az eljutás az úti céljukra anélkül, hogy vezetniük kellene. Ez korábban csak a leggazdagabbaknak jutott osztályrészéül, sofőr formájában. Mára ez valóság lett: mindegyik autógyár "aki számít" dolgozik az önjáró autó programon. Alig várják a geekek ennek megjelenését, hiszen nem kell majd attól felni, hogy belerohansz egy autóba üzenetírás közben.
Ami ugyanígy lélegzetelállító újítás, az a Toyota hidrogénnel működő tápegysége. Húsz éves fejlesztés után mutatták be, gyönyörű, alig várom a tömeggyártást – ez egy game changer lehet az iparban. Ne felejtsük el, hogy a hybridet is a Toyota hozta be, arról nem is beszélve, hogy az általuk gyártott autók 80%-a még az utakon található. nem a rozsdatemetőben.
Végül pedig elengedtem magam a technológia Stradivarijai között: ezzel fejezem be az érzékeket túlterhelő és túl hangos, fényes és villogó CES-t – az audiofilek szekciójával, a Venetian szállóban. Ahogy már megszokott módon, a mesterek hozták a formájukat és elképesztő minőséget produkáltak. Az intim, szálloda suite-ekben zajló bemutatók az óriáscsarnokok és gigászi sátrakhoz képest nyugodt, kellemes környezetet nyújtanak a révedező arcú élvezkedőknek, a fülükre érzékeny szuper-geek társaságnak. Kedvenceim a régivágású, kézműves mesterek közül a Gary Leonard Kuh Seattle-i mester munkái, a Genesis Advanced Technologies családbarát, a hangminőséget a dobozokat eltakarva sem kompromittáló technológiája, a svéd Sonawall kicsi de erős hangszóró rendszere, a primaluna-usa.com-on látható. Ez a cég ötvözi a régi, legjobb akusztikájú csöves rádiót a legmodernebb digitális technikákkal és fémes, ipari designnal.
Az utolsó nap utolsó pillanatait szeretnem a bátor, önbizalommal megáldott magyar csapatoknak szentelni, akik részt vettek és megmérettek a CES-en. Már olvashattatok a TEP cégről, akik a tamagotchi motívumot emelték funkcionális szintre, kényszerítve a lefogyni- illetve megerősödni vágyókat arra, hogy rendszeresen edzenek azért, hogy a virtuális állatkák életben maradjanak. Babarczi Katica mindig vonzotta az érdeklődőket a lufi-zsiráfot sétáltatva, és a közönségnek nagyon tetszett az ötlet. Ugyanígy a Leopoly veteránja, Simo Gyuri is megállás nélkül magyarázta egy héten keresztül a roppant népszerű standjukon a 3D kreativitás sokféle felhasználhatóságát.
Reméljük, jövőre nemcsak velük és szépen növekedő üzleteikkel lesz szerencsénk találkozni, hanem egy nagyobb csapattal is – hátha sikerül három csapatot összeszedni Magyarországnak végre, hogy legyen egy nemzeti startup terület is – csatlakozva a világ jövőcsináló vérkeringésébe.
Képek: Horváth László, cnet